2023.10.04. 18:13
Filmklubot indítottak a Hunyadivárosban: fenntarthatósági kérdéseket is megvitatnak
A Hunyadivárosi Közösségi Házban különleges filmklubot indítottak. Az alkalmak során a Holnap című dokumentumfilmet vetítik, több részletben, mely után megvitatják a felmerülő kérdéseket is.

A filmesteken a Holnap című dokumentumfilmet láthatja a közönség
Fotó: Lizik-Varga Katalin
A filmben egy fiatal filmes csapat a jelenben keresi azt, ami a jövőhöz fontos. Az első alkalmat kedden tartották. A részvevőket Pászti András, hunyadivárosi képviselő köszöntötte. Beszédében Hankovszky Zsigmondról beszélt a jelenlévőknek, majd röviden mesélt a városrész közösségi kertjének a megalakulásáról is.
A klubest moderátora Kőváriné dr. Bartha Ágnes, a Magyarországi Agroökológiai Hálózat Egyesület képviselője volt.
Bevezetőjében elmondta, hogy a mindennapi életünket érintő témákkal fognak foglalkozni ezeken az estéken. Az első alkalom az élelembiztonságról szólt.
A filmvetítés a Fenntartható Fejlődés Szakkerekasztal és a Hunyadivárosi Közösségi Kert szervezésében valósult meg.