Baon podcast

2023.08.10. 06:50

Látványosan megnőtt az online csalások áldozatainak száma Kecskeméten is – podcast

A Kecskeméti Áldozatsegítő Központnak egyre több az ügyfele, akiknek különböző módokon nyújtanak segítséget. Ez lehet anyagi, jogi vagy éppen érzelmi alapú. A részletekről dr. Barta Gábor, az Áldozatsegítő Központ koordinátora adott számot a Gong Rádió Téma műsorában.

Sebestyén Hajnalka

Kecskeméten, az Arany János utcában nyitották meg az áldozatsegítő központot

Fotó: Bús Csaba / archív-felvétel

A Kecskeméti Áldozatsegítő Központ 2023 első félévében országos viszonylatban a második helyen áll a legtöbb ügyfél elérés tekintetében. Minek köszönhető a magas ügyfélszám? Ez a szám jó, vagy éppen rossz? Elsőként ezt fejtette ki dr. Barta Gábor.

A Kecskeméti Áldozatsegítő Központ három éve működik. A szakember leszögezte: mindig is történtek bűncselekmények. A központ szempontjából az a mérvadó, ha már bűncselekmény történt, akkor az elszenvedett sértettek, áldozatok közül mennyi embert tudnak elérni, segítséget nyújtani a számukra. A sértetti kör túlmutat azokon, akik valamilyen sérelmet szenvedtek a bűncselekmény következtében, hiszen lehet rajtuk kívül tanú vagy éppen hozzátartozó is az, aki szintén áldozattá válik. Összességében az Áldozatsegítő Központ szempontjából az a siker, ha minél több áldozatot elér

Többféle módon léphetnek kapcsolatba az áldozatokkal. E téren is történt előrelépés, melynek köszönhető többek között a megnövekedett ügyfélkör. Korábban, az elmúlt 10-15 év során a magyar áldozatsegítő rendszer úgy működött, hogy a kapott információk birtokában az áldozat dönthette el, hogy felkeresi-e valamelyik áldozatsegítő szervezetet. Ez is működött, de nem akkora hatékonysággal. 

Néhány éve kidolgozták a közvetlen áldozat elérési rendszert, melynek keretében bizonyos ügyeknél, bűncselekményeknél a rendőrség átadja az áldozat elérhetőségeit az áldozat segítő központoknak, akik megkeresik az érintetteket. Az ügyfél azonban megválaszthatja már a feljelentés megtételekor, vagy a sértett tanúkénti meghallgatásakor, hogy ő milyen módon szeretné a felkeresést, személyesen, telefonon, e-mailben, postán. Leginkább az utóbbiakat részesítik előnyben, mint a telefont vagy a levelet.

Dr. Barta Gábor, az Áldozatsegítő Központ koordinátora
Fotó: Beküldött fotó

A szakember megjegyezte: jó hatékonysággal tudják működtetni ezt a közvetlen áldozat elérési rendszert, jellemzően az esetek legnagyobb részét, közel a 90 százalékát az áldozatoknak így tudják elérni, és ezáltal egy sokkal magasabb áldozatelérési százalékot produkálnak. 2023 első félévében közel 900 áldozatnak ajánlották fel segítségüket, mely országos viszonylatban a második legtöbb. Ennek 90 százalékát a rendőrségi adatok alapján érték el. Jó részük az elérés után kérik is a segítséget, de akadnak olyanok is, akik megköszönik, de nem érzik akkora sérelemnek a történeteket, vagy megoldják családon belül.

Az áldozatsegítő központ által elért ügyfelek sokféle bűncselekményben érintettek. 

A rendőrség elsősorban vagyon elleni bűncselekmények, illetve a súlyosabb bűncselekmények, emberölés, súlyos testi sértés, kapcsolati erőszak, zaklatás esetében adja ki az adatokat. Látványosan megnőtt például az online csalások vagy a kibertérben elkövetett csalások áldozatainak száma. Szerencsére a rendőrség részéről is pozitív a hozzáállás, odafigyelnek arra, hogy a sértettek, az áldozatok eljussanak a segítőszervezetekhez, így hozzájuk is. Heti szinten négy-öt olyan online csalási ügyben is felkeresik az irodát, amikor azonnal tudnak anyagi segítséget adni. A legtöbb esetben teljesen lemerítik a bankszámlát az elkövetők.

Az áldozatsegítő központ többféle módon ad segítséget. Egyrészt van, amit az iroda maga nyújt, másrészt a társszervezeteken keresztül. A gyakorlati típusú segítségnyújtása kiterjed egy általános tájékoztatásra, mi várható, milyen jogai vannak, milyen kötelezettségei az áldozatnak, valamint milyen jogi lehetőségei vannak a probléma megoldására. Fontos feladatkörük még az érzelmi segítségnyújtás. Ennek keretében a központ munkatársai segítő beszélgetésre hívják az áldozatot, ez lehet személyes vagy telefonos. Meghallgatják, akár 15-20 percen át is. 

Már sokszor az is nagy segítség, hogy az áldozat érzi, nincs egyedül, vele is foglalkoznak. 

A lelki vagy érzelmi segítségnyújtásnak a következő szintje a pszichológus, e téren is van szakembere a központnak, akihez ingyenesen időpontot adnak. Ez a beszélgetés szintén lehet személyes vagy telefonos, illetve online, különösen a nagyobb távolságokra tekintettel.

A szakember elmondta azt is, hogy országosan a legtöbb megyeszékhelyen működik áldozatsegítő központ, illetve három helyen áldozatsegítő pont. Az áldozatok bármelyik irodát felkereshetik, lakcímtől függetlenül. Többek között Siófokon is van ilyen, elsősorban a nyaralók miatt.

A Kecskeméti Áldozatsegítő Központban három fő munkatárs dolgozik, a pszichológus alkalmanként. Jelenleg pedig önkéntes munkatársakat keresnek. 

A cikkben szereplő podcast megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában