2023.06.12. 21:00
A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2023. június 12.
Összegyűjtöttük a nap legfontosabb híreit.
Fotó: Pozsgai Ákos
A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség rablás és súlyos testi sértés miatt vádat emelt egy többszörös visszaeső férfival szemben, aki a vendéglátóhely zárása közben ájultra verte és kirabolta a tulajdonost.
Tóth Imre, a Kecskeméti Református Gimnázium igazgatóhelyettese kiemelkedően eredményes és áldozatos tehetséggondozó tevékenysége elismerésként vehette át a közelmúltban a Bonis Bona díjat.
A közösségi média különböző felületein az utóbbi időben elszaporodtak a feltételezett bűncselekményeket ábrázoló kép- és videófelvételek. A rendőrség felhívásban fordult a lakosság felé, hogy amennyiben bűncselekmény áldozatává, vagy szemtanújává válnak, arról haladéktalanul tegyenek bejelentést az ismert 112-es segélyhívón, ne pedig a közösségi médiában osszanak meg erről készült felvételt.
Több mint 12 800 embert evakuáltak a Fülöp-szigeteki Mayon vulkán lábánál található falvakból a tűzhányó kitörése miatt.
Pár óra alatt őrizetbe vették a kecskeméti nyomozók azt a 27 éves férfit, aki késsel fenyegetett meg két kamaszt és elvette az értékeiket.
Árokba hajtott egy autó a 451-es főúton, Gátér belterületén, a Kun utcában.
A holokauszt emlékére Prof. dr. Róna Tamás főrabbi tartott mártír istentiszteletet a kiskunhalasi zsinagógában. A megemlékezésen Ritter Nándorné hitközségi elnök szólt az utolsó halasi holokauszttúlélőről is.
Új játékokkal és tornatermi mászófallal gazdagodott a tompai óvoda.
Jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekményének gyanúja miatt indult eljárás abban az ügyben, amelyben 4000 liter pálinkának szánt alkoholt, 4500 liter cukorcefrét és desztilláló berendezéseket foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy Bács-Kiskunban.
A fehér gólyák gyűrűzését nézhették meg az érdeklődők Alsómonostoron.
Kecskeméten, a Virágos Árpádvárosért – A legszebb lakótelepi kiskertek című verseny eredményét hétfőn hirdették ki az Érzékelések kertjében. A legszebb kertet gondozók értékes virágvásárlási utalványokat kaptak további munkájukhoz segítségként.
Új műfüves pályával gazdagodott a kunszállási sportpálya, melynek átadását és egyben a pálya névadó ünnepségét az elmúlt hétvégén tartották. A helyi képviselő-testülete döntése alapján Kertész Károlyról nevezték el a községi sportpályát.
Alakuló ülését tartotta hétfő délelőtt a Közbiztonsági Fórum a kecskeméti városházán. A fórumon a közrendvédelmi szervezetek vezetői egyeztetnek a jövőben, szorosabbra fűzve az egyes szervezetek − rendőrség, polgárőrség, városrendészet − és az önkormányzat, valamint a Kecskemét Közbiztonságáért Közalapítvány munkáját. Az ülésen napirendre került a körúti autóversenyzők, a kábítószerhelyzet és a térfigyelőkamera-rendszer bővítésének kérdése.