Labdarúgás

2024.05.17. 15:38

A vármegye kettőben a Dusnok-Borota a sláger

A vármegyei másodosztályú bajnokságban a hétvégén a 24. fordulót rendezik meg. Szombaton három, vasárnap öt mérkőzést vívnak meg a csapatok.

Vincze Miklós

A vármegyei másodosztályú bajnokság Déli csoportjában ezen a hétvégén is csúcsrangadót vívnak, ugyanis a 2. helyen álló Dusnok a 3. helyen tanyázó Borotát fogadja, miközben az éllovas Nemesnádudvar szomszédvári rangadót vív Érsekcsanádon. Érdekesség, hogy miután a Nemesnádudvar eggyel több mérkőzést játszott a Dusnoknál és a Borotánál, a vesztett pontokat tekintetbe véve a Dusnok az éllovas, a Borota áll a második helyen, és a Nemesnádudvar a 3. Ez ezen a hétvégén változhat, amennyiben a Nemesnádudvar győz, a Dusnok és a Borota pedig megosztozik a pontokon. Amennyiben a Dusnoknak sikerülne győznie, akkor az utolsó három fordulóban már a saját kezdében lenne a sorsa. Ez igaz a Borotára is, amely azonban az utolsó fordulóban még találkozik a Nemesnádudvarral.

vármegye kettő, labdarúgás, Bács-Kiskun
A vármegye kettő egyik múlt heti derbijén a Borota és a Mélykút csapott össze.
Fotó: Pozsgai Ákos

Az Északi csoport éllovasa, a Solti FC a 7. helyen álló Kiskunmajsa vendége lesz, miközben a Solthoz képest öt pont hátrányban lévő Nyárlőrinc az újonc Apostagot fogadja. A 3. helyen álló Kerekegyháza a Kiskunfélegyháza II.-t látja vendégül. 

SZOMBAT, 17.30

Vármegye II., Déli csoport: Dusnok KSE–Borotai SE (15.00), Érsekcsanádi KSKE–Nemesnádudvari KSE. 

Vármegye II., Északi csoport: Kerekegyházi SE–Kiskunfélegyháza II.

VASÁRNAP, 17.30

Vármegye II., Déli csoport: Mélykúti SE–Sükösd SC (16.00), Főnix SE Foktő–Kiskunhalasi FC.

Vármegye II., Északi csoport: Nyárlőrinci LSC–Apostag KSE, (15.30), Kiskunmajsa-Solt (16.30), Kunszállás SE–Csólyospálos.

Vármegye II., Déli csoport

1. NEMESNÁDUDVAR 21 16 3 2 76–22 51

2. DUSNOK 20 16 2 2 80–24 50

3. BOROTA 20 16 1 3 75–20 49

4. FOKTŐ 21 11 2 8 68–38 35

5. MÉLYKÚT 21 8 4 9 48–40 28

6. ÉRSEKCSANÁD 20 7 4 9 66–51 25

7. SÜKÖSD 20 3 6 11 19–57 15

8. BSE VASKÚT 21 2 1 18 25–106 7

9. KISKUNHALAS 20 1 1 18 17–116 4


Vármegye II., Északi csoport

1. SOLT 20 14 5 1 55-14 47

2. NYÁRLŐRINC 21 13 3 5 50-36 42

3. KEREKEGYHÁZA 21 11 3 7 45-41 36

4. CSÓLYOSPÁLOS 21 8 6 7 40-35 30

5. LAKITELEK 21 7 4 10 32-46 25

6. K.-FÉLEGYHÁZA II. 20 6 5 9 36-49 23

7. KISKUNMAJSA 20 6 4 10 41-37 22

8. APOSTAG 20 4 4 12 29-48 16

9. KUNSZÁLLÁS 20 3 6 11 31-53 15



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában