A polgármester köszöntötte a solti idős hölgyet

Irénke Erdélyben, hétgyermekes családban született. Szülei úgy döntöttek, hogy átköltöznek az anyaországba, így Miskolc lett az otthonuk. Tanárnőnek készült, de édesapja váratlan halála miatt szükség volt arra, hogy munkába álljon. 
 

A DIMÁVAG-ban kézbesítőként kezdte, de rövid idő után áthelyezték irodai munkára. Kitanulta a gyors- és gépírást, ezután pedig a jogi osztályon dolgozott. Soltra férje által került, akivel még gyermekkorukban találkoztak először. Ez a gyerekkori szimpátia odáig vezetett, hogy leveleztek, majd 1955-ben összeházasodtak. Solti közös életük nem kezdődött zökkenőmentesen, mivel Irénke tébécés lett és sokáig nem dolgozhatott. Ez a betegség olyan károkat okozott szervezetében, hogy nem születhetett gyermekük. Férje vendéglátós volt, így ő is ezt a területet választotta. 

Elvégezte a vendéglátóipari iskolát, majd az üzletvezetőit, és nyugdíjazásáig a solti ÁFÉSZ-nél dolgozott. Kiemelkedő időszakként emlékszik vissza az 1975-ben megnyitott új vendéglátó kombinátra, amelyben az emeleti presszó vezetését kapta meg. Szervezte, felügyelte és végezte az aktuális teendőket. Élő zene, egy nap mozipresszó és egy nap diszkó várta a vendégeket. Sok tanulója volt, akiknek igyekezett átadni a szakma minden csínját-bínját, és ezek a fiatalok azután kiválóan megállták helyüket más munkahelyeken is. 

Mindig maximálisan igyekezett teljesíteni azt, amivel megbízták, de mint mondja, nem egyedül, hanem a kollégáival együtt, akiket nagyon megbecsült.

Szerette a rendet, a szép környezetet, tisztaságot, ha kellett, maga is beállt dekorálni, takarítani. Húsz évig volt vezető, többször kapott kiváló dolgozó elismerést. 
 

Szeretett férjét harmincegy éve elveszítette, azóta egyedül él. Mint mondja, korához képest jó az egészségi állapota. Hitvallása szerint őt a munka tartja életben, mindig dolgozik valamit, a háza és a szépen megtervezett kertje folyamatosan ad feladatokat, amelyeket ugyanúgy szívvel-lélekkel lát el, mint ahogy azt egész életében tette.