lakitelek

2021.12.02. 19:55

A helyi közösségeket erősítik a közművelődési szakemberek

Több mint ezerhétszáz településen erősödött a hazai közművelődési szakemberhálózat a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Programnak köszönhetően az elmúlt egy évben. A napokban véget ért képzést a Nemzeti Művelődési Intézet a magyar kormány által biztosított 5,5 milliárd forintos támogatásból valósította meg.

Vajda Piroska

A Nemzeti Művelődési Intézet képzésén részt vevők egy csoportja

Forrás: Beküldött fotó

A Nemzeti Művelődési Intézet kiemelt feladatának tekinti, hogy a kulturális alapellátás kiterjesztéséhez országszerte rendelkezésre álljanak a szükséges személyi feltételek. Ennek érdekében hiánypótló kezdeményezésként a magyar kormány támogatásával elindította tavaly decemberben a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Programot. A Nemzeti Művelődési Intézet felmérései alapján ugyanis Magyarország településeinek közel 67 százalékában 2020 tavaszán még nem volt meg a törvényben előírt kötelező szakirányú végzettségű közművelődési szakember, illetve nem megfelelő végzettséggel foglalkoztatott munkatárs látta el a szakmai feladatokat a közművelődési intézményekben, közösségi színtereken.

A jogszabály 2021. január 1-jéig kötelezte a települési önkormányzatokat megfelelő végzettséggel rendelkező szakember alkalmazására. A Nemzeti Művelődési Intézet a támogatási program során több mint 1700 település önkormányzatával lépett partnerségre annak érdekében, hogy segítse a jogszabály által előírt közművelődési szakemberek foglalkoztatását és képzését.

A no­vember végén záruló egyéves program keretében országosan 1718 személy szerzett közművelődési szakember bizonyítványt,

ezzel is erősítve az Európában is egyedülálló közművelődési intézményrendszert.

Az országosan szervezett 72 képzési csoportban a résztvevők többek között közösségépítés, közművelődési intézménymenedzsment, rendezvényszervezés területén kaptak szakmai és gyakorlati ismereteket, a Nemzeti Művelődési Intézet saját munkatársaitól és külső szakemberektől, akik oktatóként közreműködtek az eredményesen záruló képzésekben.

A közművelődési szakemberek az elsajátított szakmai ismeretek és a megszerzett végzettség birtokában közösségi színtereken vagy közművelődési intézményekben látják majd el a közművelődési szakmai munkát, ezzel is támogatva a lakosság közművelődési szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférését és a helyi közösségi élet megerősítését – településmérettől függetlenül.

A Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program hozzájárult a magyar falvak megújulásához, az érintett települések társadalmi, gazdasági, kulturális felzárkóztatásához, így a jobb életminőség és népességmegtartó képesség eléréséhez, valamint a digitális kompetencia fejlesztéséhez. A programnak köszönhetően a települések élete közösségeket összetartó szakemberekkel gazdagodott, akik képesek tartalommal megtölteni a művelődés tereit – tájékoztatta lapunkat közleményében a Nemzeti Művelődési Intézet.

A Nemzeti Művelődési Intézet képzésén részt vevők egy csoportja
Fotó: Beküldött fotó

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában