Kocsér

2021.07.04. 06:55

Összefogtak a helyi közösség építéséért

Hét évvel ezelőtt, 2014 nyarán hét lelkes önkéntes alapította meg a Legyünk Kocsér Jó Gazdái csoportot. Az elmúlt esztendőkben számos közösségépítő kezdeményezés köthető nevükhöz, így váltak a kocséri élet egyik motorjává. Jelenleg négyen, Dávid Krisztina, Kaszáné Irénke, Ádámné Anikó és Járvás László dolgoznak azon, hogy épüljön Kocsér közössége.

Horváth Péter

Nem volt teljesen tudatos koncepciónk és határozott célunk sem azzal, amikor hét évvel ezelőtt megalakultunk. Az önkormányzati választások közeledtével úgy éreztük, hogy szeretnénk, ha kicsit más mederben folyna településünk élete. Szerettünk volna tenni a falunkért és kicsit felrázni a helyi közösségi életet – tekintett vissza a Legyünk Kocsér Jó Gazdái csoport alapításának előzményeire Dávid Krisztina, az egyik alapító tag. A névválasztásuk egyben felkérés a helyiek felé, hogy járuljanak hozzá egy összetartó kocséri közösség építéséhez.

Ádámné Anikó elmondta, hogy a kezdetekkor egyre több ajtó kinyílt előttük és mind többekre sikerült átragasztani a lelkesedésüket. Először csak néhány megmozdulásuk volt, ma már tematikus eseményeket rendeznek minden évben, illetve számos országos programhoz csatlakoztak.

Kaszáné Irénke ehhez kapcsolódóan hozzátette, hogy mivel Kocsér jellemzően mezőgazdasági település, ezért például csatlakoztak A legszebb konyhakertek – Magyarország legszebb konyhakertjei programhoz. Ez a program pedig az önellátást népszerűsíti, és évről évre több nevezés érkezik. Idén már 21 kocséri kert vesz részt a versenyben. Az elmúlt öt esztendőben öt kertet díjaztak országos elismeréssel, egy pedig közönségdíjas lett.

A csoporttagok igazi lokálpatrióták, akik a múltat is kutatják, ápolják, sokat foglalkoznak a kocséri helytörténettel és megemlékeznek a régi eseményekről.

A három nagy keresztény egyház szervezésében létrehozott 72 óra kompromisszum nélkül országos szociális önkéntes kezdeményezésbe is bekapcsolódtak. Ez az őszi program remek alkalmat ad évről évre arra, hogy akár idős kocsériak kertjét rendezzék, akár fákat ültessenek. Ennek keretében több hősi sírt is gondoznak, mely közül egyet közösségi gyűjtésből felújítottak.

Szívet melengető kezdeményezésük, hogy a legidősebb kocsériak fát ültetnek a legfiatalabbak háza elé, ami egy generációkon átívelő kapcsolatot szimbolizál.

Népszerűsítő munkájuk révén számos kocséri csatlakozott az őszi Hulladékcsökkentési Héthez és a Te szedd mozgalomhoz. A pandémia betörésével a helyiekkel közösen több száz maszkot varrtak és osztottak szét a kocsériak körében.

Járvás László két éve csoporttag. Az ő kezdeményezésére kapcsolódtak be a 10 millió fa mozgalomba és már 500 facsemetét osztottak ki a lakosságnak, egy másik kezdeményezés nyomán pedig 400 rózsatővel gyarapodott a falu.

Balról: Ádámné Anikó, Dávid Krisztina, Járvás László és Kaszáné Irénke
Fotó: Horváth Péter

A négy jó gazda állítja, hogy van helye a jónak a világban, sőt, arra van csak igazán igény.

– Azt látjuk, hogy a világban körbevesznek bennünket a problémák, de ugyanannyi szépség is van az életben. Egyre jobban szomjazzák az emberek a jó híreket, a közösséget, amit az is jelez, hogy több mint ezer tagja van Facebook-közösségünknek

– mondta Dávid Krisztina, aki szerint nem elsősorban pénz kell a közösség felemeléséhez, hanem lelkesültség, kreativitás és teremtőerő. Mivel a csoport saját forrásból valósít meg mindent és a kezdeményezéseiket a munkájuk mellett viszik véghez, szükség is van ezekre az értékekre.

Számos elismeréssel illették már munkájukat az elmúlt esztendőkben: megkapták az Európai Hulladékcsökkentési Hét közönségdíját, a 3 Jó Cselekedet díjat, a Mutass Jó Példát díjat és az Önkéntesség Magyarországi Éve keretében ők lettek néhány héttel ezelőtt a hét önkéntesei. Mint fogalmaztak, ezek jó visszajelzések és megmutatják, hogy szükség van rájuk, de a legfontosabbak a kocsériak jó szavai, melyekből szerencsére szintén bőven kijut.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában