GALÉRIÁVAL

2020.07.03. 11:30

Fegyvert ragadtak az újoncok a kecskeméti bázison

Évente egy-három alapkiképzést tartanak szerződéses katonáknak a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison. Hat hétig tart, az újoncoknak fokozatosan emelik a fizikai terhelést.

Hraskó István

Szerződéses újoncok harcászati gyakorlatát nézhettük végig a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison. A terepszínűre festett arcú, gépkarabélyos, sisakos katonák először egy imitált támadást hajtottak végre, vaklőszerrel gyakorolva a tűzpár mozgását, a tüzelés és a mozgás összhangját – amikor az egyik katona (vagy raj) lövést ad le, a másik katona pedig pozíciót vált –, majd kitértek az ellenség elől. Utána az egészet megismételték gázálarcban is.

Mindez a hathetes alapkiképzés része. Minkó Ottó alezredes, a repülőbázis kiképzési főnöke lapunknak elmondta: évente általában egy ilyet tartanak Kecskeméten, de volt olyan esztendő, hogy három vonulás is katonai esküt tehetett. Átlagosan negyven-ötven újonccal zajlik az alapkiképzés, amelynek első hete a beilleszkedésről, a „bemelegítésről” szól: részt vesznek az egészségügyi, pszichológiai és fizikai erőnléti vizsgálatokon, és különböző tájékoztatókon.

– Fokozatosan terheljük őket, a kiképzés első felében még viszonylag kevesebb a terepfoglalkozás, a közepétől viszont egyre több és több lesz, sor kerül harcászati, műszaki foglalkozásra, lőkiképzésre, egyéni lőgyakorlatokra, éleskézigránát-dobásra is. A végére sokat tudnak fejlődni, mind fizikálisan, mind kitartásban – nyilatkozta az alezredes.

Természetesen szigorú napirend szerint zajlik minden, reggel tornával indul a nap, délelőtt és délután is vannak foglalkozások, néha este is. Az újoncok péntek délután fél 2-től vasárnap este 9-ig kapnak eltávot.

Az alezredes hozzátette: a bevonultak jellemzően húsz-harminc évesek, akik között egy-két hölgy is mindig akad.

– Megvan az egyenruha vonzereje, hiszen a Magyar Honvédség kiszámítható jövőt, biztos egzisztenciát kínál, ez pedig a járványhelyzet alatt még inkább felértékelődött – jelentette ki Minkó Ottó.

Mozgalmas a hat hét, ugyanis a tereptant a Pilisben lévő csobánkai gyakorlótéren, a műszaki foglalkozások egy részét Táborfalván, az egyéni lőgyakorlatokat pedig a tatárszentgyörgyi lőtéren hajtják végre, minden további feladatot Kecske­méten.

Az alapkiképzés befejezése után az újoncok végleges beosztásukba kerülnek, akár a kecskeméti repülőbázis alegységeinél, akár más alakulatoknál, és folytatódik szakmai kiképzésük.

Ezek is érdekelhetik