Harmincnyolc kényszermunkára hajtott civil halt meg szenteste

Babucsik Pál tanár, helytörténész az akkori események egyik túlélője kezdte meg az események feldolgozását, majd adta át Pétervári Istvánnak, aki azóta is folyamatosan kutatja a múltat, így szinte minden percét, szereplőjét név szerint is fel tudja idézni az akkori tragédiának. Személyesen is érintett, mivel nagyapját és nagybátyját is elvesztette a bombázáskor.

Szavai alapján lassan kibontakoznak a tragikus napok történései: Az események 1944. október végén, november elején kezdődtek, amikor a szovjet csapatok bevonultak Apostagra. Ide kapcsolódott a dunaföldvári híd németek általi felrobbantása is, amelyet előzőleg magyar katonák védtek, akik német parancsra vonultak vissza. A szovjetek az Apostag melletti Csabonyi-erdőnél fogtak pontonhídépítésbe, amelyre azokat a síneket fektették le, amiket a pusztaszabolcsi állomáson szedtek fel. A szovjetek ezen a hídon akarták átjuttatni a hadianyagokat, amelyeket a Csabonyi-erdőhöz hordtak össze. Ezeket Budapest ostrománál tervezték felhasználni. A munkálatokhoz ötszáz főt, 15–52 éves civileket akartak rekvirálni a környező településekről. A pontonhídépítés meggyorsításához karácsony előtt Apostagon 50 embert szedtek össze málenkij robotra, férfiakat, nőket vegyesen. Az emberek bezárkóztak a házaikba, de volt egy helyi segítsége a szovjeteknek, Vödrös János, a másodbíró, aki a bezárt kerítéseken is bemászott, így segített a civilek összegyűjtésében.

Három napra kellett vinni élelmet és szerszámot a hídépítéshez. A Duna mindkét oldalán dolgoztak az emberek, a pontonhídhoz vezető utat tisztították meg a fáktól, bokroktól, egyengették a talajt. December 24-én már besötétedett, amikor bombázók jöttek. Azok, akik a Duna túloldalán, Pentelénél dolgoztak, kapták a találatokat. Mint kiderült, Szálasira felesküdött pilóták vezették a Messerschmitt bombázókat. Tizenhét gép kapott parancsot Dunaföldvár és Ercsi között a bombázásra, ebből tizenkettő tért vissza, mivel a szovjet légelhárítók a Csabonyi-erdőből lőtték őket. Összesen 23 bomba csapódott be. A túlélők elmondták, hogy a náluk levő ásóval takarták el a fejüket, hátukat a három napra összekészített hátizsák védte. Volt, akiről a légnyomás letépte a ruhát, többen a sérülések miatt nem tudtak járni.

Pétervári István helytörténésznek nagyapja és nagybátyja is a pontonhídépítők között volt. Mint mondta, családi házuk légvonalban néhány kilométerre volt a bombázás helyétől, az otthon levők látták és hallották a robbanásokat, a lángokat, tudták, hogy nagy a baj. Csak másnap mehettek el a helyszínre, ahol összeszedték a halottakat és az emberi maradványokat. Lovas kocsin hozták őket vissza a településre. A polgármesteri hivatal tárgyalótermét felszórták szalmával, ott rakták sorba a testeket. A helytörténész nagyapjának valószínűleg egyik kezét, nagybátyjának egyik lábát tudták beazonosítani. Akit a családjuk megismert, azokat egyénileg temették el, a többieket lapáttal két közös koporsóba tették, és a protestáns és a katolikus temetőben helyezték végső nyugalomba. Sokan voltak szemtanúi az akkori tragédiának, közülük két 8–10 éves gyermek, Kövesi Józsefné és Csollák Sándorné még ma is élnek. Az akkor történtekről sok éven keresztül nem lehetett beszélni, mégis fennmaradt, mert a családi legendáriumok megőrizték a tragikus napok az eseményeit.

Az áldozatok nevét tábla őrzi az apostagi polgármesteri hivatal falán, és az elmúlt évben a település 800 éves évfordulóján, a bombázás helyszínéhez közel, Dunaújvárosban is elkészült egy emlékhely a 38 civil áldozat emlékére.

Az apostagi diákok tananyagának része

– Mi nem hirdettünk gyásznapot, de fontosnak tartjuk, hogy minden évben ezen a napon, december 24-én emlékezzünk. Sok családot érintett Apostagon ez a tragédia, volt olyan család, amely több családtagját is elvesztette. Általános iskolánk történelem tananyagába a második világháborúhoz beépítettük a településünkön történteket, mert szeretnénk, hogy fiataljaink is tudjanak ezekről az eseményekről, és továbbvigyék ennek a megrendítő napnak a történetét – mondta el Zakar Zoltán polgármestert.