2023.07.30. 12:32
Széles kínálat volt szárnyasokból és nyulakból a nagykőrösi vásáron
Magdolna nap tiszteletére rendszerint hatalmas vásár kerekedik Nagykőrösön. A kisállatok tenyésztésének további bővülését jelezte a vasárnapi országos vásár.
A tenyésztők egyre több szárnyast adnak el a vásárokban
Fotó: Miklay Jenő
Aligha akadt olyan szabad forgalmazású portéka, amit véletlenül nem lehetett fellelni a vasárnapi sokadalomban. Különösen az iparcikkek bősége jellemezte a felhozatalt. Főleg a nyári, őszi viseletű ruházati cikkekből, háztartási eszközökből adtak el sokat a kisiparosok, kereskedők.
Nagytestű gazdasági állatokból a régebbi kínálatokhoz képest kevesebbet hajtottak fel. Azzal szemben igen választékosan és nagy számban hoztak a tenyésztők szárnyasokat, nyulakat, díszállatokat. A kifejletteket főleg vágóállatként értékesítették, a növendékeket pedig tovább tenyésztésre vásárolták a családi házas kisgazdaságokba.

Fotó: Miklay Jenő
Sertésekből kisebb volt a kínálat a múlt havi vásárhoz képest. Kizárólag süldőket, választási malacokat lehetett venni. Úgy tűnt, áruk nemigen változott az utóbbi hónapokhoz képest. Mérettől függően 25-45 ezer forint között mozgott a malac ára. A szarvasmarháknak fenntartott helyet korántsem használták ki, szinte üresen tátongott. A felhajtás egyre csökken. Legutóbb növendék üszőket, bikákat árultak. Tisóczki László kiskunmajsai gazda három, 2,5 hónapos szép borját egyben 600 ezerért adta el.
− A borjakkal együtt hosszabb távon 35-40 darab az otthoni állományom.
Az eladásra szántakból időnként hozok Kőrösre, leginkább el is kelnek, főleg azért, mert kicsi itt a felhajtás. Fogy a szarvasmarha, jóformán csak az idősebb gazdálkodók foglalkoznak tartásukkal. A fiatalok kiszámítják: nekik nem éri meg. Valóban sok a tartási költség, ami alig-alig jön vissza az értékesítéskor. Az utóbbi hónapokban kicsit könnyebb a helyzetünk, csökkent a szemes takarmányok ára, a szálasokat pedig magunk is termeszteni tudjuk − mondta a gazdálkodó.

Fotó: Miklay Jenő
A lóvásárok sorsát már évtizedekkel előbb megpecsételte az állomány fogyása. Nagykőrösön, az ország talán legnagyobb állat- és kirakodó vásárában legutóbb egyetlen lovat sem árultak. Ebből elég jó következtetést lehet levonni: a lovak nyilvános értékesítése lényegében országosan megszűnt.
Minden nagy vásár egyik legfontosabb intézménye a lacikonyha. Pedig az infláció alighanem a sütögetők iparágában érezhető leginkább. Ezer forint alatt csak egy adag sült krumplit kaptunk, 750 forintért, egy lángosért 1200, tíz deka sültkolbászért 1000, a sült oldalasért 2500 forintot kértek az ételárusok. Hatalmas tömeget szolgáltak ki folyamatosan. A messziről jött éhes, szomjas emberek nemigen számolták, mennyiből jön ki egy-egy kiadós reggeli vagy tízórai.