Gazdaság

2016.05.25. 18:46

Újabb nagyberuházás Kiskunfélegyházán

Több mint 2 milliárd forintos beruházás indult el Kiskunfélegyházán a Torus Acéltermékgyártó Kft.-nél. A fejlesztésről Farkas Zsolt ügyvezető és Csányi József polgármester közös sajtótájékoztatón számolt be szerdán.

Vajda Piroska

– A Félegyházi Kenyérgyár 2 milliárdos fejlesztése után a Torus Kft. újabb 2 milliárdos beruházása indult el a városban, ami azért is örömteli, mert újabb munkahelyeket teremt a félegyháziak számára. Ugyanakkor nem csak kapacitását, de termékpalettáját is bővíti a társaság, amely jelenleg 162 embernek biztosít munkát – nyilatkozta Csányi József polgármester.
– A város fejlődését két alappillére helyeztük. Az egyik, hogy próbálunk új, potenciális vállalkozásokat Félegyházára csábítani. Ehhez a nagykövetségeken keresztül igyekszünk kaput nyitni. De legalább ilyen fontosnak tartjuk azt, hogy a városban működő vállalkozások is fejlődjenek, amihez az önkormányzat igyekszik megadni minden támogatást. Így volt ezt Torus Kft. esetében is, próbáltunk a törvényi határidők betartása mellett a lehető leggyorsabban lebonyolítani az építkezéshez szükséges területek rendezését, vagyis az önkormányzati tulajdonú mezőgazdasági területek belterületbe vonását – hangsúlyozta a polgármester.

– Egy új Torus Kft. születéséről beszélhetünk. A beruházás során 3000 négyzetméteres új csarnokot építünk raktározásra, ugyanakkor laboratóriumi mérésre szolgáló csarnokot, hozzá irodákat is létesítünk. A fejlesztés megvalósulásával a cégüknél javulnak a munkakörülmények, ami nagyban hozzájárul a foglalkoztatottak megtartásához, illetve versenyképességünk megőrzéséhez – fogalmazott a sajtótájékoztatón Farkas Zsolt ügyvezető. 

Elmondta, a kivitelezés januárban kezdődött és augusztusban a 3 ezer tonnás présgép letelepítése lesz a beruházás legutolsó fázisa. Addig elkészülnek a csarnokok és a 12 000 négyzetméteres új úthálózat is. Szeptemberben már a kibővített struktúrával szeretnének dolgozni – részletezte az ügyvezető.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott: jelenleg 26-1600 milliméteres tartályfenekeket gyártanak, amit az év végéig 2800 milliméteres tartományig kívánnak bővíteni. Ehhez azonban megfelelő méretű présgépre és alagútkemencére is szükségük lesz. A projekt részeként plazmavágót, él megmunkáló gépeket, darukat,  és targoncákat is beszereznek.

 

Vajda Piroska sajtótájékoztatót követően Farkas Zsolt ügyvezető bemutatta termékeiket Csányi József polgármesternek -->

Ezek is érdekelhetik