Sport Bács-Kiskun

2008.03.26. 08:47

Két versenyen küzdöttek hétvégén a kecskeméti vívók

Pénteken Békéscsabán a Junior Országos Párbajtőr Vívóbajnokságon csak a Kecskeméti Repülő és Vívó SE versenyzői vettek részt kis számban. A 14 helyett csak hatan tudtak pástra állni, a nem túl jó időpontban rendezett OB-n.

Almási Balázs

A fiúk – Nagy Zsolt, Tóth Mátyás, Bartók Botond és Szabó László- nem muzsikáltak valami jól, egy egy nyert asszóval már az első körben kiestek. Ennél kicsit több lett volna várható…

Két női párbajtőrös Oláh Zsófi és Szendrei Lili látott neki az estébe nyúló asszóknak. Lili még tapasztalatlanságának és a kelleténél több versenydrukknak köszönhetően nem jutott tovább a csoportból, de Zsófi a hat asszóból ötöt megnyert, és végre sikerült egy riválisát megvernie a ranglista 5. helyén álló Honvédos Budai Dorinát.

A táblaasszóra másfél óra várakozás után került sor, ami kicsit kizökkentette Zsófit és hagyta elhúzni ellenfelét, de az utolsó harmadra összeszedte magát és fordított, végül 15-13 arányban jutott a legjobb 32 közé.

Aztán megint hosszú várakozás következett és a 16 közé jutásért a Vasas párbajtőrözőjével , Bukoczki Biankával került szembe akitől 15-11-re kikapott. Érdekessége ennek az asszónak, hogy a két barátnő versenyen először került egymással szembe, valamint, hogy Bianka edzője a kecskeméti származású és a KRVSE-t támogató Németh Árpád. Zsófinak ez a megmérettetés inkább felkészülés volt az áprilisi Junior Világbajnokságra.

Szombaton a BVSC-ben rendezett Vasutas kupán mindkét kecskeméti egyesület képviseltette magát, az Univer-KTE hét, a KRVSE négy versenyzővel. Ezen a versenyen Nagy Zsolt (KRVSE) végre kitett magáért és egy bronzéremmel térhetett haza, míg a tőrben Erdélyi Ádám(KRVSE) egy ezüstéremnek örülhetett. Szalay Bence 7. lett. Az érmeket Tordas Ildikó Olimpiai bajnoktól vehették át.

Címkék#sport

Ezek is érdekelhetik