Közélet

2007.06.09. 11:35

Gőzerővel dolgozhatnak a munkások

Néhány kecskeméti utcán már elindult az útjavítás, az igazi nagy munkát azonban csak június 15-étÕl kezdi a Betonút Zrt.

T. V.

Sipos László alpolgármester elmondta: az önkormányzatnak mint az utak kezelÕjének elő kellett írnia, hogy az ISPA szennyvízcsatornázás utáni úthelyreállítások hol, miként és milyen ütemben készüljenek el. A végleges anyagot tegnap adták át.

Az útkezelési előírás szerint első körben mindenütt a sávos aszfaltozást végzik el. Van, ahol csak ez marad, ám számos alárendelt úton később vékonyaszfaltozást végeznek, a nagyobb forgalmú utakra pedig vastagabb aszfaltréteg kerül. Vannak a városban olyan utcák, melyeket szinte teljes egészében újra kell burkolni. Ilyen a László Károly, a Katona József és a Rigó utca, ahol lehetetlen volna csak javításban gondolkodni. Így ezeken a szakaszokon nem a pályázati pénzből, hanem kizárólag önkormányzati forrásból újítják fel a teljes aszfaltburkolatot.

Az alpolgármester hozzátette, hogy aki nem követte az eseményeket, az joggal kérdezte: miért késnek az úthelyreállítással? Az ok az volt, hogy a munkálatok során számos útszakasz annyira megrongálódott, hogy a pályázatban szereplő technológiával képtelenség lett volna elvégezni a csatornázás utáni útjavítást. Úgy ugyanis az utak rövid idÕn belül ismét tönkrementek volna, sok helyen pedig a lefektetett csatornák védelmét se lehetett volna biztosítani.

Csakhogy a változtatáshoz a dokumentumoknak meg kell járniuk a műszaki ellenőrt, a minisztériumot, majd Brüsszelt, hiszen itt uniós pénzről van szó. A város mostanáig arra várt, hogy legalább a szaktárcával történő egyeztetésen legyenek túl.

Ezek is érdekelhetik