Hírek

2008.05.29. 14:33

Lévai száműzné az árpádsávos zászlót

Az árpádsávos zászlót nem történelmi okoskodás és nem is politikai csűrés-csavarás, hanem több százezer magyar ember halála miatt kell végleg száműzni a közterekről és a közéletből

BAMA

Az árpádsávos zászlót nem történelmi okoskodás és nem is politikai csűrés-csavarás, hanem több százezer magyar ember halála miatt kell végleg száműzni a közterekről és a közéletből - jelentette ki Juhászné Lévai Katalin (MSZP) országgyűlés képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján Debrecenben.

A politikus annak kapcsán fejtette ki a véleményét, hogy - mint fogalmazott - a szélsőjobb Hajdú-Biharban is megjelent. Konkrétan azt kifogásolta, hogy a Jobbik és a Magyar Gárda pénteken Hajdúböszörményben trianoni emléknap keretében kívánja rehabilitálni az árpádsávos zászlót, s azt ceremoniális körülmények között átadni Kiss Attila országgyűlés képviselőnek, a város fideszes polgármesterének.

Juhászné Lévai Katalin nehezményezte azt is, hogy a rendezvény meghívójában szabadságharcosnak titulálják Budaházy Györgyöt, s részt vesz a megemlékezésen ifj. Hegedűs Loránt református lelkész és Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke.

Ez is bizonyítja, mennyire közel áll egymáshoz a Fidesz és a szélsőjobboldali Jobbik, ami fájdalmas lehet azoknak a Fidesz-szavazóknak, akiknek nem volt egyértelmű ez az összetartozás, de még aggasztóbb azoknak a baloldaliaknak, akik "legrosszabb rémálmaikba illően kénytelenek végignézni a szélsőséges eszmények térnyerését Hajdúböszörményben is - jegyezte meg a politikus.

Juhászné Lévai Katalin végezetül utalt Orbán Viktornak a közelmúltban nyilvánosságra került szavaira, miszerint a Magyar Gárdát két pofonnal elintézné és hazaküldené. Most itt az alkalom, hogy Hajdúböszörmény fideszes polgármestere kiossza ezt a két pofont - fogalmazott a politikus.

Ezek is érdekelhetik