Labdarúgás

2024.05.27. 08:07

Győzelemmel búcsúzott a másodosztálytól a Tiszakécske

A Merkantil Bank Liga NB II-es labdarúgó bajnokság utolsó fordulójában a Tiszakécskei LC csapata az Aqvital FC Csákvár otthonába utazott. Tétje már nem volt a találkozónak, mindössze annyi, hogy szépen búcsúzik-e a Tisza-parti kisvárás gárdája a másodosztályból.

Szentirmay Tamás

Az már korábban eldőlt, hogy a Tiszakécske győzelme esetén sem tud már bennmaradni. A hazaiak a találkozó előtt a kilencedik helyen, a középmezőnyben álltak a tabellán, és bármilyen eredmény esetén néhány helyet mehettek előre, vagy hátra. Ezúttal hátra. A vendégek közül Kocsis Dominik, Takács Tamás és Torvund Alexander is játszott korábban a Csákvár csapatában. A két gárda eddig nyolc alkalommal találkozott egymással, amiből két Tiszakécskei győzelem született, öt végződött döntetlennel, egy alkalommal pedig a csákváriak nyertek.

Már az első percben gólt szerezhetett volna a Csákvár, de Nahirnij húsz méteres lövése a jobb felső sarok mellett hagyta el a játékteret. Két perccel később válaszolt a Tiszakécske Bertus révén, akinek a lövése a kapufáról pattant vissza a mezőnybe. A 12. percben Szakály szabadrúgását hárította Kiss Ágoston. A 27. percben megszerezte a vezetést a Tiszakécske. Torvund jobb oldali beadását Kocsis Dominik közelről lőtte a hálóba 0–1. Az első félidő utolsó percében némi kavarodás alakult ki a tiszakécskei kapu előtt, amit Nagy Zoárd használti ki és a kapuba lőtt 1–1.

A második félidő elején korán helyzetbe került a vendégcsapat. Bencze remek labdát kapott, már csak a hazai kapussal állt szemben, de lövését védte Perczel. A 68. percben ismét megszerezte a vezetést a Tiszakécske. Bertus bal oldalról belőtt labdáját Szőr fejjel juttatta a léc alá 1–2. Öt perccel később növelhette volna előnyét a vendégcsapat. Torvund beadását Balázs Benjamin lőtte keményen kapura, de Perczel ezúttal is résen volt. A találkozó hajrájában Szakály előtt adódott még lehetőség, de Kiss remekül hárított.

A Tiszakécske ezen a mérkőzésen is megmutatta, hogy tud harcolni. Sajnos már későn jött ez a hajrá, és hiába volt a hat fordulós veretlenségi sorozatuk, búcsúzniuk kellett a másodosztálytól.

– Azt gondolom, hogy egy, két hibát leszámítva mi uraltuk a focit, és ez a győzelemben is megmutatkozott, szerintem abszolút megérdemelt. Az elmúlt hat hét megmutatta azt, hogy a csapat végsőkig odatette magát. Abban nem volt kérdés, hogy csak úgy lehet pályára lépni, függetlenül attól, hogy már kiesett a csapat, hogy mindent beleadunk. Ez egy becsületbeli ügy volt, a dicsőségről nem is beszélve – nyilatkozta Balogh Pál vezetőedző.

Balogh Pál elmondta még, hogy ezzel lezárult egy fejezet, június 17-én kezdik a felkészülést az új bajnokságra. Szeretnék a magot megtartani, és hozzájuk feltörekvő fiatal játékosokat beépíteni, beintegrálni a csapatba, akik el tudják majd sajátítani azt a stílust, amit a szakmai stáb elképzelt, és amit az utolsó mérkőzéseken megvalósítottak. A szakmai stáb természetesen marad.

Aqvital FC Csákvár–Tiszakécskei LC 1–2 (1–1)

Csákvár, 400 néző, vezette: Kovács Imre (Kovács Gábor, Máyer Gábor)

Csákvár: Perczel – Gregor (Szalai 75.), Karacs, Tamás N., Major M. (Farkas A. 58.), Szakály, Mészáros D., Yablonskyi (Fejős 58.), Nagy Z. (Simon 61.), Nahirnij, Murka. Vezetőedző: Tóth Balázs

Tiszakécske: Kiss Á. – Lehoczky, Szőr, Viczián, Balázs B., Grünvald, Kocsis D. (Kryvotsiuk 90.), Bencze (Czékus 82.), Bertus (Szekér 90.), Torvund (Takács 90.), Vajda (Gyurján 63.). Vezetőedző: Balogh Pál

Gólszerző: Nagy Z. 45. illetve Kocsis D. 27., Szőr 68.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában