Letartóztatás

2024.06.17. 10:54

Emberölés Kecelen: vita közben szúrta nyakon lakótársát a gyilkos

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai egy középkorú férfit őrizetbe vettek.

Baon.hu

A gyanú szerint múlt pénteken este egy keceli házban egy 54 éves férfi és szállásadója italozás közben összevesztek. A későbbi áldozat a lustasága miatt próbálta felelősségre vonni a nála lakó férfit, akit a ház körüli munkák elvégzésére fogadott fel. Az albérlő a szóváltás során mérgében fojtogatni kezdte a házigazdát, majd ököllel megütötte, végül elővett egy kést, amivel nyakon szúrta vitapartnerét – tájékoztat a rendőrség.

emberölés, bűnügy, letartóztatás
Forrás: shuttestock.com / illusztráció

Az esetnek szemtanúja is volt, aki a szóváltás közben kimenekült a házból, és segítséget kért. A rendőrséget és a mentőszolgálat munkatársait egy szomszéd azonnal értesítette, majd az áldozat segítségére siettek. A 66 éves férfit kórházba szállították, azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette.

A gyanúsított a történtek után biciklivel akart elszökni, ám a járőrök a bűncselekmény helyszínének a közelében elfogták.

Az emberölés bűntettével gyanúsítható keceli lakost a megyei bűnügyi igazgatóság munkatársai őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában