Kecskemét

2024.04.24. 19:50

Átvették díjaikat az év vármegyei sportolói és csapatai – galériával, videóval

Szerdán a kecskeméti Veloroom Bike & Caféban adta át szerkesztőségünk az év vármegyei sportolóinak és csapatainak járó elismeréseket, melyekről olvasóink dönthettek idén tavasszal.

Nyitray András

Faldum Gábor, az Év férfi sportolója igazoltan hiányzott, ugyanis újabb megmérettetésekre készül fel éppen külföldön. Bajáról viszont további két díjazott érkezett, Gaál Andrea az Év női sportolója díjat vehette át, ami sokat jelent neki. 

Év sportolói, díjkiosztó, közönségdíj
Átvették díjaikat az év vármegyei sportolói és csapatai
Fotó: Bús Csaba

– Nagyon megörültem a lehetőségnek, pláne úgy, hogy nem az ifjúsághoz tartozom, illetve nem is vagyok már kimondottan élsportoló. Amikor még az voltam, akkor válogatottságig jutottam kézilabdázóként, a 2000-es Sydney-i olimpiára készültem, de megsérült a gerincem és véget ért a pályafutásom. Utána szerettem volna valamilyen formában a sportban kiteljesedni, így talált ráma a fitnesz, utána az aerobic. Nagyon sok képzést elvégeztem, felnőttekkel és gyerekkel is foglalkoztam, de egy vérbeli sportolónak mindig hiányzik a versenyzés. Keresni akartam valamit, amiben örömömet lelem, így jöttek a Spartan Race, illetve a Fighter’s Run terepakadály versenyek, aminek köszönhetem ezt a díjat. Az amatőrök között kezdtem, majd egyre jobb eredmények után már a versenyzők közé kerültem a 49 évesek mezőnyében. Volt dobogós helyezésem is, de még vannak céljaim. Erős a korosztályom, de szeretnék minél jobb eredményeket elérni, a magyar versenyeken az első ötben végezni – mondta Gaál Andrea.

A Bajai NKK kosárlabdázói az Év női csapata díjat érdemelték ki, amire ugyancsak nagyon büszkék a klubnál. Felnőtt és utánpótlás szinten is szép eredményeket ér el az egyesület, ezt a szintet szeretnék a továbbiakban is tartani, erről Nagypál Gábor, a klub elnöke adott helyzetjelentést. 

– Olyan egyesületről van szó, mely már 20 éve bizonyít, és sok eredményt értünk el. Az egyik legtöbb sikerrel bíró klub a miénk a vármegyében, ezt nyugodtan kimondhatom. Az országos kosárlabdaéletben az utánpótlás-műhelyünk a tíz legjobb között van számon tartva, nagyon sok tehetséges játékost adtunk és adunk jelenleg is a sportágnak, amire büszkék vagyunk. Hétszer voltunk valamilyen korosztályban az év csapata, az elmúlt 20 év munkája és eredményei predesztináltak minket arra, hogy egy ilyen megtisztelő díjat elnyerjünk, sokan ismernek minket, így sokan is szavaztak ránk. Alapvetően az utánpótlás a fő profilunk, 160 gyerekkel foglalkozunk Baján és környékén. Kilenc edzővel dolgozunk, korosztályos válogatottak tucatjait neveljük ki, amire nagyon büszkék vagyunk. Bízom benne, hogy ez a töretlen fejlődés tovább tart, újabb és újabb tehetségeket találunk meg a sportág számára. Sajnos a pénzügyi lehetőségeink nem teszik lehetővé, hogy A-csoportban szerepeljünk, mint korábban, de szakmailag véleményem szerint ott lenne a helyünk. A reményt nem adjuk fel, közelebbi és távlati céljainkban ez is szerepel, ha a feltételei ennek megteremtődnek. Komoly kihívást jelent számunkra, hogy legjobbjainkat az elit akadémiák sok esetben elcsábítják, illetve érettségiző játékosaink zöme más városban folytatja egyetemi tanulmányait. Tulajdonképpen minden nyáron új felnőtt csapatot építünk így, melynek átlagéletkora most sem éri el a 18 évet. Több országos döntő vár ránk, a felnőtt csapat pedig a playoffban érintett, ahol hozhatjuk azt, amit célként tűztünk ki. A lényeg azonban az számunkra, hogy sokakkal megszerettessük ezt a csodálatos sportágat, hogy Baja és a klub jó hírét vigyék aztán az országban  – mondta Nagypál Gábor. 

A Kecskeméti TE a mezőny egyetlen duplázója, a lila-fehérek tavaly is elnyerték az Év férficsapata elismerést. Azóta az NB I.-ben ezüstérmes lett a gárda, kiléphetett a nemzetközi porondra is, idén pedig szinte biztosan kijelenthető, hogy magabiztosan megőrzi tagságát az élvonalban, ami a klubvezetés alapcélja volt az idény előtt. 

– Nagy büszkeség számunkra, hogy a sportszerető olvasók és szurkolók zsinórban másodjára tartottak minket érdemesnek arra, hogy az év vármegyei férficsapata díjat megkaphassuk. A 2023-as esztendő mindenképpen sporttörténelmi jelentőséggel bír klubunk életében, hiszen az NB I.-ben a második helyen végeztünk újoncként, ami számunkra a legjobb szereplés a KTE 113 éves története során. Emellett kiléphettünk a nemzetközi porondra is, ami egy új tapasztalat volt számunkra is. Azóta is azon dolgozunk, hogy a KTE stabil tagja legyen és maradjon is még hosszú évekig az élvonalnak, hiszen a szurkolóink megérdemlik, hogy a városnak csapata legyen a legmagasabb osztályban. A tavalyi kimagasló, az elvárásokat magasan túlszárnyaló eredmény után nagyon közel járunk ahhoz, hogy az idei alapcélunkat, a biztos bennmaradást is bebiztosítsuk fordulókkal a vége előtt, és a következő idényben is NB I.-es meccseket játszhassunk. Folyamatosan az a célunk, hogy fejlődjünk, akár csapatként, akár klubként, ez motivál minket minden egyes nap. Egy újabb nagy lépést már a bajnokság végén megtehetünk, hiszen elindulhat a Széktói Stadion pályaépítése, a háttérben pedig a szakmai vezetés már azon dolgozik, hogy olyan csapat alapjait tegyük le, mely továbbra is szép eredményekkel szolgálhatja ki lelkes közönségünket. Bízom benne, hogy jövőre is átvehetjük ezt a díjat, mert az azt jelentené, hogy jó úton járunk továbbra is – mondta dr. Filus Andor, a Kecskeméti TE ügyvezetője. 

A cikkben szereplő videó megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában