Kézilabda

2023.03.08. 16:29

Gólzáporos mérkőzésen erősítette meg első helyét a Mizse KC

Hétvégén az NB II.-es és a vármegyei bajnokságokban is rengeteg mérkőzéssel folytatódtak a küzdelmek, a Mizse KC rangadót nyerve erősítette meg első helyét a tabellán, míg a bácsalmási gárda bár kikapott, tartja dobogós pozícióját.

Nyitray András

Megerősítette első helyét a Mizse KC

Fotó: Bús Csaba

A férfiaknál vármegyei rangadót rendeztek a déli csoportban, a Lajosmizse otthon fogadta a KTE U23-as gárdáját. A kecskeméti fiatalok nem könnyítették meg az éllovas dolgát, hiszen hiába vezetett már öt góllal is az első félidőben a Mizse KC, a vendégek még a szünet előtt felzárkóztak. A második játékrészben már dominált a címvédő, s végül 45–38-as, gólzáporos sikert aratott, aminek köszönhetően továbbra is első, míg a Kecskemét tizenegyedik.

Nem volt jó fordulója a szintén a csoportban szereplő Kiskunmajsának, mely a Dabastól kapott ki otthon 27–35-re, így visszacsúszott a hetedik helyre. 
A dél-nyugati csoportban a Kiskőrös nagy különbségű vereségbe szaladt bele Hőgyészen (34–20), így maradt sereghajtó, míg a Kalocsa Siklóson nyert 23–27-re, amivel maradt hetedik a KKC. 

A női bajnokságban a Bácsalmás lépett csak pályára a dél-keleti csoportban, Dankó Ervin csapata a Békéscsaba U22 vendége volt. Nagyon szorosan alakult az első félidő, ugyanis a békéscsabai fiatalok jó ellenfélnek bizonyultak, a szünetben 14–14 állt az eredményjelzőn. Fordulás után minimális különbséggel, de szinte végig a Békéscsaba vezetett, s bár 23–23-nál utol tudta érni ellenfelét a PVSE, előnyt már nem tudott szerezni a vendég gárda. A hajrában a Békéscsabának minden bejött szinte, hét góllal elléptek a fiatalok, de végül 34–29-re nyerték meg az összecsapást. A Bácsalmás maradt harmadik, a szabadnapos Mizse KC a negyedik helyet tartja a tabellán. 

A vármegyei I. osztályban szoros találkozókkal folytatódtak a küzdelmek. A nőknél az éllovas Nemesnádudvar nem játszott, de üldözői közül a Kalocsa szoros csatát tudott megnyerni Kiskőrösön 24–26-ra. Idegenben nyert a Kiskunhalas is, mely a Soltvadkerti TE-t gyűrte le 23–27-re. A hazai csapatok becsületét ebben a körben a Kiskunmajsa mentette meg, mely 27–22-re győzte le a Tisza Volánt. A Nemesnádudvar meccs nélkül is simán vezeti a bajnokságot, hiszen még mindig hibátlan a címvédő. 

A férfiaknál gyakorlatilag bárki bajnok lehet még kis túlzással, ám az aktuális éllovas Kiskunhalas ezúttal szabadnapos volt. A Kalocsai KC mindenesetre az Euroscale Kecskemét 30–22-re legyőzésével jött fel a második helyre, míg a Kecskeméti Kézilabda Sport a Soltvadkerti KUSE-t győzte le otthon 25–21-re. A kecskemétiek dupláztak hétvégén, hiszen a hazai siker másnapján Tiszakécskén nyertek 24–31-re. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában