Labdarúgás

2022.05.22. 21:48

Biztosan győzte le az Akasztó hazai pályán a Kalocsát

A 31 ponttal a hatodik Akasztó a 28 ponttal a hetedik Kalocsát fogadta a megyei első osztályú bajnokság 25. fordulójában. Ez a párosítás egyébként is, a tabellán elfoglalt helyezéstől függetlenül is rangadónak számít, de most ráadásul igazi hatpontos mérkőzés kerekedett belőle. A mezőnyjátékot illetően végig kiegyenlített meccset magabiztosan nyerte az Akasztó.

Vincze Miklós

Bányai Máté, az első hazai gól szerzője. Fotó: Beniczki Dávid

Bányai Máté, az első hazai gól szerzője. Fotó: Beniczki Dávid

A Szabó-vezetéknevűek regionális találkozójának is lehetett volna minősíteni ezt a mérkőzést, amelyen egy időben öt Szabó is lehetett volna a pályán – négy a hazai, egy a vendég oldalon –, ha a 60. percben Szabó I. Szabolcs nem Szabó Norbertet váltotta volna. De ne vágjunk a dolgok elébe. A kezdés után majdhogynem ráijesztett a hazai szurkolókra a Kalocsa, olyan határozottsággal vette kezébe az irányítást. Az 5. percben Dostyicza vitte fel a labdát, kitolta jobbra Ridegnek, aki jobbról, 15 méterről fölé durrantott. Az első hazai támadás viszont mindjárt gólt hozott. Szabó Zsolt tört előre a jobb oldalon, begurított a kaputól jobbra, a 16-os sarka táján helyezkedő Bányainak, aki lekezelte, majd álló helyzetből, 17 méterről nagy erővel a kapu bal oldalába bombázott, a léc alá, 1–0. Tűnhetett potyagólnak akár, de a levegőben jócskán szitált a Bányai által megküldött labda. Igyekezett egyenlíteni a Kalocsa, de a 13. percben egy remek hazai kontra futott végig a pályán. Szabó II. Szabolcs nagy szóló után passzolt be Szabó Zsoltnak, aki már eleve helyzetben volt, de továbbtolta jobbra Juhász Tamásnak, aki jobbról, 8 méterről a vendégek kapusa alatt a hálóba gurított, 2–0. Két percre rá egy korszerű akcióból betaláltak a vendégek, ám lesállás miatt gól helyett sárga lapot hozott a találat a reklamáló Dostyiczának. A kétgólos hátrány ellenére is derekasan küzdött a vendégcsapat, az agilis Dostyicza vezérletével. A 27. percben egy hazai kontra végén Szabó Norbert passza után Szabó Zsolt lőtt a jobb sarok mellé. Két percre rá Bányai küldött meg egy hatalmas bombát, a lapos löketet egy kalocsai védő lábbal mentette. A 33. percben egy jó beadás után Rakiás lőtt fölé a 16-osról. Két percre rá – akkor már Varga Sándor állt a kalocsai kapuban – Szabó Zsolt kapott remek ütemű passzt, jobbról kapura tört, tíz méterről leadott bombáját Varga vetődve mentette, de nem volt szerencséje, a kipattanóra Szabó II. Szabolcs rajtolt rá és ő lőtt az ötösről az üres kapuba, 3–0. A 37. percben Tóth Levente lőtt ballal nem sokkal a bal alsó sarok mellé. Egy percre rá a másik oldalon Szabó Zsolt jó beadását követően Juhász pörgetett kapura öt méterről, Varga bravúrral hárított. Érdekes első félidő volt, különösen, hogy enyhe vendég mezőnyfölény ellenére vonulhattak háromgólos vezetéssel az öltözőbe a hazaiak.

A 47. percben Szabó Zsolt passzából Juhász lőtt jobbról a hosszú sarok mellé. Két percre rá Tóth Levente ívelte előre a labdát, az ötös sarkáról Rideg bombázott a kapuba, a labda még Palla lábát is érintve vágódott a hálóba, 3–1. Az 55. percben Juhász az ötösről pörgetett kapura, Varga ismét bravúrral hárított. Bő egy óra elteltével egy csúsztatott fejest követően Dostyicza szerzett látványos gólt, ám a találatot leshelyzet előzte meg. Egy percre rá ismét Szabó Zsolt adott forintos labdát Juhásznak, aki ezúttal is a hosszú sarok mellé küldte a játékszert. A 68. percben óriási kavarodás alakult ki a vendégek kapuja előtt, a tiszta időben mérve körülbelül harminc másodpercen át húzódó gólhelyzetet Szabó II. Szabolcs zárta le egy balról leadott lövéssel, Varga ismét óriásit védett. Két percre rá egy veszélyes vendégszöglet Rideget találta meg a hosszú oldalon, az ötös sarkánál, ő jobbal a bal kapufát találta el. A 75. percben egy beadásra Juhász robbant be és fejelt fölé, majd két percre rá ugyanő bombázott mellé. A 87. percben Juhász tört előre a félpályáról indulta, előbb a jobb szélen vezette a labdát, majd mindent elsöprő lendülettel tört be középre és helyezett a kilépő Varga mellett laposan a kapuba, 4–1. A 91. percben szabadrúgáshoz jutott a Kalocsa a kaputól húsz méterre. Dostyicza léc alá tartó bombáját Németh Zsolt ütötte ki. Újabb gól már nem esett, a végig kiegyenlített mérkőzésen több helyzetet dolgozott ki, és azokat jobban használta ki az Akasztó a végig becsülettel küzdő Kalocsa ellen, így megérdemelten győzött.

Judák László, az Akasztó technikai vezetője: – Tudjuk, hogy jó csapat a Kalocsa, ennek megfelelően nagyon készültünk a mérkőzésre. Hála Istennek ma sikerült fölébük kerekednünk. Veszélyesebben játszottunk, sok gólhelyzetet kihagytunk, akár több gólt is lőhettünk volna. Jár a dicséret a mi fiainknak. A sok sérültünk miatt több fiatal játékos is lehetőséget kapott, nagy örömünkre éltek vele. Nagyon örülünk, hogy egy ilyen szép sikerrel tudtunk elbúcsúzni a hazai közönségtől, amely ma is igen szép számban állt mellénk.

Kohány Balázs: – Az eredmény csalóka, mert nem játszottunk rosszul, a meccs nagy részében mi irányítottuk a játékot. Sajnos két óriási kapushibából már az elején kétgólos vezetésre tett szert a hazai csapat. Utána erőlködtünk, próbálkoztunk, szereztünk két gólt, amit elvettek tőlünk. Sajnálom, úgy fest, hogy ez a tavasz már ilyen, Megérdemelten győzött az Akasztó. Amellett ugyanakkor amellett nem tudok elmenni szó nélkül, hogy a fair play szelleme sérül, miután sorozatban harmadszor kapjuk meg ugyanazt a játékvezetőt, és ez nem normális. Már a hét közepén tudtuk, hogy újra ő fogja vezetni a meccsünket, volt, aki azt mondta, hogy nincs is kedve játszani ilyen körülménye között. Persze végül aztán vállalta, de véleményem szerint ez így nem volt sportszerű.

Akasztó FC–Kalocsai FC 4–1 (3–0)

Akasztó, 280 néző, vezette: Allaga Iván (Szabó Gábor, Rácz Béla)

Akasztó: Németh Zs. – Szabó N. (Szabó I. Sz. 60.), Szabó ZS., Juhász, Németh (Lázár 85.), Vincze, Szabó II. Sz. (Fábián 81.), Palla, Dobosi, Márki, Bányai. Edző: Szrenkó István.

Kalocsa: Vatai (Varga S. 33.) – Rideg, Knap, Dostyicza, Farkas, Kerekes, Szabó V. (Vass 78.), Tóth L., Romsics (Tamás 46.), Rakiás (Bányai E. 65.), Rábóczki (Matos 46.). Játékos-edző: Kohány Balázs.

Gól: Bányai 9., Juhász 13., 87., Szabó II. Sz. 35., ill. Rideg 49. perc.

Sárga lap: Fábián 69., ill. Dostysicza 16., Tóth L. 18., Kohány B. 23., Matos 75. perc. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában