Futsal

2022.02.08. 07:00

Ünneplésre nincs ok, de elkeseredésre sem

A múlt hét eleji, utolsó fordulóra maradt a döntés a felsőházi szereplést illetően a férfi futsal NB I.-ben, és úgy alakultak az eredmények, hogy a ScoreGoal Kecskemét Futsal a 6. helyen végzett az alapszakasz zárására, így az alsóházban folytatja. Dr. Vercz Tamás, a klub ügyvezető elnöke mondta el véleményét a helyzetről, és a hogyan továbbról.

Vincze Miklós

Fotó: Bús Csaba/archív felvétel

– Csalódás a csapat eddigi szereplése, de a kép azért összetett és relatív. Ha azt vesszük alapul, hogy az alapszakasz végén négy csapatnak lett 32 pontja, és ebből a négyesből szinte minden mutatóban – legkevesebb vereség, második legkevesebb kapott gól – jobbak voltunk, mint az előttünk végzett csapatok, akkor nem egyértelmű a csalódás. Egy biztos, a versenykiírás szerint a több győzelem számított a pontazonosság során, és így a holtversenyben végzettek közül mi voltunk azok, akik a rövidebbet húzták. Csak az a bizonyos utolsó lépés hiányzott, ami kellett volna az üdvösséghez. Ami nálunk, vagyis a megszerzett 32 pont csalódás, az száz kilométerrel arrébb boldogság. Ugyanakkor a játékosaink egyéni képességeit nézve egyértelmű csalódás a 6. hely, mert ezzel a kerettel a legjobbak között kellett volna szerepelnünk a folytatásban.

Folytatása ugyanakkor lesz a 6. helynek a klub háza táján, nem is csak a pályán. – A lehető leggyorsabban szeretnénk válaszokat, és megoldásokat találni a kialakult helyzetre. A szakmai stábbal és a csapattal is leült már a vezetőség. Ne kerteljünk, lesz következménye ennek az eredménynek, mind személyi, mind strukturális, technikai vonatkozásban is. Vallom, hogy felelősségvállalás nélkül nincs előrelépés. 

Ha a problémákat csak a szőnyeg alá söpörjük, akkor előbb utóbb berohad az a szőnyeg, és menthetetlenül ki kell dobni. 

Lehetőség ugyanakkor még van arra, hogy emlékezetessé tegyék az évet, hiszen a csapat a Magyar Kupában még versenyben van. – Éppen ezért is nagyon fontos, hogy megtaláljuk a hibákat és javítsunk rajtuk, mert valóban van még fontos feladat a csapat előtt. Nem kérdés a számunkra, hogy a kupában a legjobbak között szeretnénk szerepelni, ami a final fourba jutást jelenti. Persze itt is sok múlhat a további sorsolásokon. Továbbá szeretnénk megnyerni az alsóházat, bizonyítva, hogy az a nüansz, ami hiányzott, az megvan a csapatban.

Föladni ugyanakkor természetesen esze ágában sincs az ügyvezető elnöknek. 

– Számomra nem kérdés, hogy előre kell menni. Most kaptunk egy pofont, de aki nem bírja az ütéseket, és a földön marad, az nem jó vezető. Kérem a szurkolókat, hogy tartsanak ki a csapat mellett, buzdítsák őket, mert ugyan most nem úgy sült el, ahogy szerettük volna, de ebben a csapatban óriási potenciál van. Egyet megígérhetek, mindent megteszünk az idei évben, hogy a végén azért legyen okunk örülni, ám holnaptól már a jövő csapatát is építeni fogjuk. Azon dolgozunk, hogy a következő évben ne legyenek olyan nüanszok, amin elcsúszhat a gárda, hanem egyértelműen NB I.-es, a rájátszásban felsőházas fustal csapata legyen Kecskemétnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában