Bár csak a harmadik helyen végzett, csapatként működött a megyei válogatott

Vanó Sándor, a Bács-Kiskun megyei válogatott edzője először is kifejtette, örül, hogy Pest megye nyerte a tornát, hiszen ez azt jelenti, a saját csapata a végső győztessel szemben maradt alul a regionális selejtezőben úgy, hogy nem kapott ki tőle. Elmondta: úgy érzi, bő két hét elteltével érkezett el a józan értékelés ideje, miután minden résztvevőben leülepedtek a tornával kapcsolatos érzések, pozitív és negatív élmények. A harmadik hely némi csalódást jelentett, de maga a rendezvény nem csak csalódást hozott, tehát nem kizárólag negatívumokról tudott beszélni a torna kapcsán. Persze azokról is.

– Mint minden csapatnak, nekünk is nehezebb volt az idén a felkészülés, a jelenleg fennálló, járvány okozta körülmények miatt. Jellemző, hogy a harminchét meghívott játékosból leszűkített végleges, huszonkettes kereten még az indulás napján is változtatni kényszerültünk, betegség, karantén vagy sérülés miatt –utalt a kalkulálható és a kalkulálhatatlan nehézségekre Vanó Sándor. – A torna előtt is kifejtettem, hogy nüanszokon fog múlni a jó eredmény, ezt az állításomat utólag is tartom.

Elmondta, hogy utólag mindenki egyetértett abban, hogy a torna legmagasabb színvonalú mérkőzése a nyitómeccs volt, amelyen Bács-Kiskun és Pest megye válogatottja játszott egymással, egyébként ez volt a regionális viadal nyitómérkőzése. – A Pest megye elleni meccs néhány nüansza, ami a javunkra dönthette volna el a meccset, Farkas Zalán két óriási gólhelyzete, Szabó Szilárd utolsó percekben lőtt felső kapufán csattanó bombája volt – tekintett vissza az első mérkőzésre. – Csongrád-Csanád megye ellen sajnos hagytuk magunkat provokálni, aminek az eredménye egy felelőtlenség miatti jogos kiállítás lett, ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy, az ellenfél részéről elkövetett hasonló cselekedet a 35. percben megtorlatlan maradt. De még így is, hogy a mérkőzés háromnegyedében létszámhátrányban játszottunk, lehetett volna sanszunk a győzelemre, ha az utolsó percben a százas ziccerben lévő Valkai Tamás pontos labdát kap. Ugyanakkor ráadásul nemcsak pontot veszítettünk ezen a mérkőzésen, hanem egy fontos kulcsjátékost is. Szabó Szilárd ugyanis olyan rúgást kapott, hogy idő előtt le kellett cserélnünk, és a torna további két mérkőzésén már nem is tudott pályára lépni.

Az igazán kellemetlen meglepetés a harmadik mérkőzésen, a vasárnap reggel elszenvedett vereség volt. 

– Noha Jász-Nagykun-Szolnok megye ellen vezettünk, az lesgóllal egyenlített ellenünk. Ezután győzelemre próbáltunk játszani, de egy kontrát ügyesen kihasznált az ellenfelünk, és ezzel megszerezte a három pontot. Ezen a mérkőzésen több olyan játékost szerepeltettünk, akik addig még csak keveset, vagy egyáltalán nem játszottak, ők a lehetőségekkel nem igazán tudtak élni. Az utolsó összecsapásra, Békés megye válogatottjai ellen azokat neveztük, akik talpon maradtak az alapcsapatból, és akik ha fáradtabban is, de rutinosabb játékra képesek. Bár a békésiek támadtak többet a számunkra zárómeccsen, de az eszünket használva, taktikusan hoztuk a mérkőzést.

Vanó Sándor nem szívesen megy bele feltételezésekbe, de nem bírta megállni, hogy fel ne sorolja, kik azok, akiknek fontos szerepük lehetett volna a csapatban. 

– Azt már soha nem tudjuk meg, hogy mi lett volna, ha Nemesvári Dániel, Káli Tibor, S. Juhász Tamás, Lógó Zsolt, Bozsik Máté – és még sorolhatnám – nem betegszik meg, vagy Kulcsár Gábort el tudja engedni a futsalcsapata, illetve ha Simon Dominik, Nagy Dániel, Tarnoczki Tibor nem sérül meg. Összességében ugyanakkor a nevezett játékosaink igyekeztek megfelelni az elvárásoknak. Természetesen a most szerepelt huszonkét játékos között vannak tudásbeli különbségek, amelyek a bajnokság utáni hosszabb pihenő után jobban kijöttek. Ugyanakkor mindenki igyekezett a lehető legtöbbet kihozni magából, a legjobb eredményt elérni, mégis ki kell emelni néhány játékost, akik végig magas színvonalon fociztak. Ide tartozik a három kapus, Oroszi Tibor, Lengyel Péter, Eifert János – utóbbinak három bordája megrepedt egy belemenést követően –, Dobosi Zsolt, Valkai Tamás – aki igazi csapatkapitány volt a pályán és azon kívül is –, István László, Kiss László, Pintyi Roland, Szabó Szilárd. A keceli Makó Barnabás az első mérkőzésen megmutatta, hogy milyen játéktudást veszítettünk a kiállításával. Az is örömöt szerzett, hogy a játékosok és a stáb együtt ezúttal is igazán jó kis csapat benyomását keltette. Társedzőm, Csehi Tamás pedig nagyszerű választásnak bizonyult, rendkívül hasznos munkát végzett a válogatott számára a tornán is és azt megelőzően is.

Némileg magyarázkodásnak hathatnak Vanó Sándor szavai, főleg, ami a mérkőzések értékelését illeti. Losonczy László, az MLSZ Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának az igazgatója azonban – aki a szokása szerint a helyszínen tekintette meg a mérkőzéseket – kérdésünkre habozás nélkül jelentette ki, hogy a Vanó Sándor–Csehi Tamás párosnak egyáltalán nincs oka a magyarázkodásra. 

– Nincs itt szó semmiféle kudarcról. Az eredménytől függetlenül rendkívül jó benyomást tett rám a csapat a pályán a tornán vívott mérkőzésein, őszintén megmondom, hogy jobbat, mint amire a rajtuk kívülálló okok miatt zavarosnak mondható előzmények ismeretében számíthattunk. Különösen a nehézségeket tekintve nagyon összekapták magukat a srácok, nekem is kellemes meglepetést okoztak, és nyugodt lélekkel kijelenthetem, hogy méltó módon képviselték a megyét. Igazából az első nap két mérkőzésén úszott el a továbbjutás, két olyan meccsen, amelyek döntetlenre végződtek, de amelyek a fennálló nehézségek dacára is inkább nekünk álltak.

A Vanó Sándor–Csehi Tamás párosnak tehát nincs oka szégyenkezni, és nem kell magyarázkodnia a végeredmény, a harmadik hely miatt. Ráadásul az országos tornát Pest megye nyerte meg, azaz a végső győztessel sikerült döntetlent játszanunk. A gyulai rendezvényen egyébként öröm volt látni az egész stábot, hiszen a játékosokon túl a buszsofőrig bezárólag mindenki mindent elkövetett a siker érdekében. Le a kalappal minden játékos előtt is, hiszen a szabadidejüket áldozták a tornára és az arra való felkészülésre, illetve a tornán is mindent elkövettek azért, hogy azon minél jobb eredményt érjenek el. Örömteli, hogy igazi közösséggé kovácsolódtak.

Vanó Sándorra és az általa végzett munkára az igazgató sajnos nem csak szakmai kérdések miatt tért ki külön is.

– Azt szeretném még itt megjegyezni, hogy az már nem újdonság a számomra, hogy Vanó Sándor a viadalt megelőzően is a tőle megszokott alapos munkát végezte, hiszen szinte az egész ősz folyamán a pályákat járva hihetetlen lelkiismeretességgel készült a keret összeállítására. Az ugyanakkor az edző emberi nagyságát dicséri, hogy bár súlyos tragédia sújtotta őt és a családját, hiszen az édesanyja szinte közvetlenül a torna előtt hunyt el, mégis képes volt a leírhatatlan veszteség ellenére becsülettel helytállni, kizárólag a csapat érdekeire koncentrálni. Jómagam abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ilyen veszteséget még nem szenvedtem el, de megrendüléssel vegyes tisztelettel néztem az edző munkáját, munkavégzését. Példamutató tartásról tett tanúbizonyságot. 

Az amatőr válogatottak tornájának az elért eredményen kívül természetesen egyéb hozadékai is vannak, hiszen összekovácsol egy közösséget, és az aktuális keretben új kapcsolatokat is építhetnek a játékosok.

– A keret jó része természetesen ismerős volt az idén is a számomra – nyilatkozta a kalocsai Dostyicza Dániel, aki rutinos résztvevője ugyan a válogatottnak, ám az idén egy térdsérülés miatt nem tudott beszállni a csapatba. – Persze nem mindenki, de egy ilyen torna éppen arra ad remek alkalmat, hogy az ember az újakkal is hamar össze tud barátkozni, és annak, ha egy-egy csapatban van valaki, vagy akár vannak többen is, akikkel jó viszonyban van az ember, gyakorlati haszna is lehet. Például egy olyan bajnoki mérkőzésen, amelyen esetleg a pályán elszabadulnak az indulatok – mert minek is tagadnánk, azért van ilyen –, nem árt, ha vannak olyanok, akik a jó kapcsolatuknál fogva automatikusan parlamenterként közvetíthetnek a két, a meccs hevében esetleg túlságosan felhevült fél között.

Azt, hogy a csapat ezúttal is mennyire összekovácsolódott, mi sem jellemzi jobban, mint a Kiskunfélegyháza védőjének, a válogatott csapatkapitányának, Valkai Tamásnak a torna végezte után a társasághoz intézett búcsúszavai: „Nagyon szépen köszönöm ezt a hétvégét nektek, ami nagyszerű élményként marad meg az emlékezetemben. Bátran mondhatom, hogy nagybetűs csapatként működtünk a pályán és azon kívül is, és nem sok hiányzott a továbbjutáshoz sem, emelt fővel hagyhattuk el a gyulai komplexumot. Higgyétek el, ez nagyon fontos. Mindannyiunk nevében köszönöm a szakmai stábnak is a megvalósítását, és sok sikert kívánok mindenkinek a tavaszi szezonra. Hajrá, Bács-Kiskun!”

Hamvadó vasárnapi ebéd

Ahogy ilyen alkalmakkor mindig, voltak természetesen vidám pillanatok is a tornán, nem is egy, de az egyik ilyen legendává váló mozzanatnak a megfigyelése és megörökítése a Pest megyei küldöttségnek köszönhető, akik semlegesként nézték Bács-Kiskun megye vasárnap délelőtti meccsét. Vanó Sándor nem először bosszankodott a kispadon a pontatlan indítások miatt, és amikor az egyik Bács-Kiskun megyei védő tért ölelő indítása az ötös tájéka helyett pálya mögötti kertes házban landolt, nem bírta tovább, így korholta játékosát: „Felpaszt kérem, nem azt, hogy rúgd le a konyhában a fazekat” – és füstölgött tovább. Igen ám, de alig öt perc múlva nem csak ő füstölgött, hanem a kérdéses házban is füst és gőz szállt föl, a Pest-megyeiek nem kis derültségére. Nagyobb baj azért valószínűleg nem történt, hiszen tűzoltószirénák nem hangzottak fel a békés Békés megyei vasárnap délelőttben. De ki tudja, lehet, hogy a Bács–Kiskun megyei küldöttség azóta is tartozik egy gyulai családnak egy finom húslevessel és egy tűzhely-javítással?

A pórul járt kapus nem bán semmit sem

Eifert János a harmadik mérkőzésen sérült meg.

– Egy beadásnál megszereztem a labdát, és már éppen azt néztem, hogy kit is indíthatnék, amikor hátulról belém rontott az ellenfél játékosa, és nem elég, hogy fölöklelt, utána még rám is esett – idézte föl a sérülését a Soltvadkert kapusa. – Három bordám megrepedt, és emiatt az orvos egy hónapra eltiltott az edzések látogatásától. Jó két hét eltelt az eset óta, lassacskán óvatosan elkezdek majd futni.

Arra a kérdésre, hogy ért-e ennyit ez a kaland, vagyis ha előre borítékolta volna neki valaki, hogy meg fog sérülni, határozottan kijelentette, hogy semmi sem tántoríthatta volna el a szerepléstől.

– Óriási megtiszteltetés a megyei válogatottban szerepelni, és egy nagyon jó rendezvény is ez, tehát nagyon örülök, hogy immáron harmadik alkalommal lehettem itt. Egyébként a klubomnál sem toltak le, egy rossz szót sem szóltak amiatt, hogy sérültem érkeztem haza, ők is büszkék voltak, hogy Soltvadkertet képviseltem.