labdarúgás

2021.07.31. 07:00

A Budaörs ellen kezd otthon a KTE

Vasárnap 19 óra­kor megkezdi szereplését a Merkantil Bank Ligában az újonc Kecskeméti TE-Hufbau. A lila-fehérek hazai környezetben fogadják a tavaly hatodik helyen záró Buda­örsöt.

Nyitray András

A Kecskemét elégedett lehet a felkészülésével, hiszen Szabó István csapata nem talált legyőzőre, hat fellépéséből ráadásul ötöt meg is nyert. A KTE az utolsó edzőmeccsén a szintén NB II.-es Szegedet győzte le 2–1-re, tehát a főpróba kitűnően sikerült.

– A játékosok, a stábtagok, és szerintem a szurkolók is nagyon várják már ezt a rajtot. Hat és fél hét edzés után ki vagyunk már éhezve a bajnoki mérkőzésre. A szurkolók pozitív energiáira, úgy gondolom, nagy szüksége lesz a játékosoknak, erre kérném őket én is, hogy támogassák az első perctől a srácokat – mondta a KTE vezetőedzője, Szabó István a várakozások kapcsán.

A Budaörs a legutóbbi kiírásban kifejezetten jól szerepelt a másodosztályban, ám ahogy a tizennégy játékost igazoló Kecskemét, úgy a fővárosiak is jobban átalakultak, így nehéz megjósolni, ki a mérkőzés esélyese.

– Folyamatosan dolgoztunk a nyár folyamán, van egy heti ritmusunk, de természetesen a csapatépítés ezzel a hat és fél héttel nem fejeződött be, hiszen rengeteg új futballista érkezett. Igyekszünk építeni mindenkit, emellett a taktikai elemeket is folyamatosan erősíteni.

Úgy gondolom, hogy a játékosok nagyon motiváltak, bizonyítani akarnak, jó típusú csapatunk van.

A papírforma alapján nem feltétlen mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, hiszen mi feljutók vagyunk, a Budaörs pedig az utóbbi évek egyik meghatározó együttese volt ebben az osztályban. Ezzel együtt szeretnénk meglepetést okozni, nem feltartott kézzel akarunk futballozni hazai pályán. Nagyon támadószellemű együttes a Budaörs, idegenben is veszélyesek, így élvezetes találkozó lesz. Mi ugyanabban a filo­zófiában szeretnénk játszani, amit a felkészülés alatt is gyakoroltunk. Amennyiben azt a játékot hozni tudjuk, akkor élvezetes mérkőzésen igazi meglepetést tudunk okozni – mondta Szabó István.

Győzelemmel hangolt a nyitányra a KTE-Hufbau
Fotó: Bús Csaba

 

Ezek is érdekelhetik