labdarúgás / galériával

2021.03.29. 12:38

Legyőzte a Kecel kettőt a Balotaszállás

A hétvégi fordulót megelőzően a harmadik helyen tanyázó Balotaszállás a 6. Kecel FC II-.t fogadta hazai pályán a megyei harmadosztályú bajnokság Közép csoportjában, a 17. fordulóban.

Vincze Miklós

Fotó: Pozsgai Ákos

A két csapat először találkozott az idei évben, ősszel a Kecel II. nyert, a hazai csapat szeretett volna revansot venni. Az első félidőben kevés helyzet adódott, enyhe keceli fölény mellett, de mind a két csapat jól megszervezte a védekezését. Hazai részről Kaszap Attila szabadrúgásai, Teremi Zoltán ziccere jelentett veszélyt, a túloldalon Bleszák Csaba tekerése szállt mellé centikkel.

A második játékrészben sem változott a játék képe, középen gyűrte-gyömöszölte egymást a két csapat. A 67. percben aztán egy bedobást követő kavarodás után Vincze Gergő jobb lába irányába pattant a labda, ő a tizenhatos széléről a keceli kapuba bombázott, 1–0. Ezt követően a Kecel igyekezett nyomást gyakorolni az egyenlítés érdekében, de vagy a hazai védelem blokkolt, vagy a hazai kapus, Szűcs Csaba hárított, így egy góllal megnyerte a mérkőzést a hazai csapat.

Mezei Csaba, a Balotaszállás edzője: – Igyekszünk mindenhol pontot pontokat begyűjteni, de főleg itthon. Tudtuk, hogy a mai ellenfél ellen nehéz lesz játszani, az egyik vereségünket is ellenük szenvedtük el. Ma is bebizonyították, hogy jobb csapat nálunk. Próbáltuk a szokásos hazai játékunkat nyújtani, az agresszív letámadást előtérbe helyezni, bár ez ma kevésbé sikerült, mivel mi védekeztünk többet. Egy jól eltalált lövéssel meg tudtuk szerezni a vezetést, és ez a gól három pontot jelentett a számunkra. Gratulálok a csapatomnak ahhoz, hogy ezt a jó erőből álló Kecelt meg tudtuk verni és revansot tudtunk rajtuk venni. További sok sikert a Kecel csapatának.

Doszpod Ferenc, a Kecel FC II. játékos-edzője: – Először is gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez. Úgy érzem, hogy több helyzetet tudtunk kidolgozni, de nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel és egy jól eltalált lövéssel a hazai csapat nyerte meg a meccset. Kicsit sajnáljuk, hogy így alakult a mérkőzés, de sajnos a futball alaptörvénye ma is beigazolódott. További sok sikert kívánok a hazai csapatnak.

Balotaszállás FC–Kecel FC II. 1–0

Balotaszállás, vezette: Szabó István (Juhász Tamás, Juhász Martin)

Balotaszállás: Szűcs – Lőrincz, Földes (Csernák 58.), Turu, Vincze (Nagy L. 78.), Kaszap, Teremi (Vígh 89.), Schveitzer, Ropos,. Takács, Petrezselyem (Baranek 73.). Edző: Mezei Csaba.

Kecel FC II.: Tóth T. – Prucser Zs., Balogh (Kovács N. 71.), Vágó, Ficsór, Sipos (Csázsár 78.), Gébl (Prucser J. 67.), Orcsik, Tamaskó (Doszpod 85.), Bleszák, Hugyesz. Játékos-edző: Doszpod Ferenc.

Gól: Vincze Gergő a 67. percben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában