Sportbírói jubileum a Hungaroringen

Jobban mondva, máris a segítségükre van, hiszen péntek óta zajlik a 35. Magyar Nagydíj Mogyoródon.

A Forma-1 nézőként egy valódi varázslat, ahol önfeledten képes az ember szurkolni kedvencének. Órákig ácsorog a napon, vagy épp a szakadó esőben, csak hogy egy pillanatig a szeretett pilóta közelségét élvezhesse, vagy autogramot kaphasson tőle. Kifogyhatatlan kincsestár, mely a show élménye mellett a sport szeretetét is nyomatékosítja az emberben. Nem pusztán körözgetés az autókkal, ahogy azt sokan gondolják, inkább egy pozitív töltés, mely képes a szürke mindennapokat kitörő érzelmekkel átitatni. A hiánya érezhető, az elvonási tünetek idén már-már jelentkeztek. A száguldó cirkusz szerelmesei sokat vártak a 2020-as Magyar Nagydíjjal kapcsolatos bejelentésre, ám végül megszületett a döntés: zárt kapukkal ugyan, de megrendezik, méghozzá éppen ezen a hétvégén.

Egy olyan ember mesélt nekem a királykategória világáról, aki 35 éve testközelből figyeli annak minden mozzanatát. Héjja János a kezdetektől, az első Magyar Nagydíj megrendezése óta aktív tagja a sportbíróknak, akik a versenyhétvégén a csapatok autóit ellenőrzik. Vajon hogy látja ő bírói szemmel 35 év történéseit és leforgását?

– Öt évvel ezelőtt beavattad szerkesztőségünket a Forma-1 kulisszatitkaiba, viszont azóta számos változás történt. Melyek voltak a legmeghatározóbbak, amelyek átírták a száguldó cirkusz világát?

– Ez nehéz kérdés. A legszembetűnőbb különbség talán az, hogy nagyon megfiatalodott a mezőny. Sok a fiatal, feltörekvő tehetség, élükön az egyik kedvencemmel, Max Verstappennel, aki véleményem szerint a jövő ígérete. A nagy öregeknek szépen lassan leáldozik, annak ellenére is, hogy éveken keresztül csodás dolgokat műveltek az autósportban. Ez azonban nem újdonság, mindig is így volt. Engem épp a változások visznek előre, évről évre alig várom, hogy mikor jön a következő nagydíj, milyen újításokat vezetnek be, melyek a megtanulandó nóvumok. Folyamatosan változnak az autók, a környezet, a miliő, de ezt tudja és érzékeli mindenki, aki figyelemmel kíséri a száguldó cirkusz világát. Aki nézőként ellátogat a Hungaroringre, nem csak azt látja, ahogy körbe-körbe mennek az autók, hanem együtt dobban a szíve az egész mezőnnyel, a csapatokkal, a pályával. A Forma-1 rajongói tudják, hogy ez az egész egy nagy show, melyet a változások csak még izgalmasabbá tesznek, annak ellenére, hogy jót vagy rosszat tesz a sportnak az újítás.

– Egy dolog azonban állandó, mégpedig Lewis Hamilton egyeduralma.

– Valóban, őt évek óta lehetetlen megfogni. Hogy Lineker hasonlatával éljek: „22 ember kerget egy labdát, és a végén mindig a németek nyernek”. Ez egy ideje a Forma-1-ben is így néz ki, csak itt a brit jön ki győztesül.

– Még szerencse, hogy te Hamilton és Alonso szurkoló vagy. Előbbi legyőzhetetlen, utóbbi pedig jövőre, egy rövid kihagyás után visszatér a királykategóriába.

– Így van, örülök is neki. Alonso egy igazi betyár a régi világból, aki kipróbálta már magát mindenhol, és nem csak a Forma-1-ben volt sikeres. Sokan egy világbajnoki cím megszerzése után feladják a sportot, és csak ülnek a babérjaikon, Fernando viszont elindult az Indy 500-on és a Le Mans-i 24 óráson is. Nem adja fel, és szerintem jól döntött, hogy visszatér, bár azt nem szeretném, hogy végül dicstelenül távozzon, mint számos korábbi versenyző. A nagy visszatéréseknél félő, hogy bár a pilóta nem felejtett el vezetni, az autó nem lesz elég jó számára, és többé sohasem tudja a maximumot nyújtani. Ez egyébként egy topcsapattól egy kevésbé eredményes istállóhoz távozó pilóta esetében is érvényes, de az örök második hely is könnyen az ember megbélyegzéséhez vezethet.

– Ha már a topcsapatokat említetted, sokat fejlődött a McLaren és a Racing Point is, a Ferrari azonban hanyatlik. Mi lehet ennek az oka?

– Szerintem a Ferrari legnagyobb problémája a média nyomása által okozott teher. Mindenki elvárja tőlük, hogy elsők legyenek és legyőzhetetlen autót rakjanak össze. Ez teljesen megbénítja őket, amiből mostanra egy lehetetlen helyzet alakult ki, egyáltalán nem nyújtanak olyan teljesítményt, amire korábban képesek voltak. A Ferrari-rajongók rendszeresen emlegetik azokat a helyzeteket, amikor Hamiltont győztesnek hozta ki az FIA a kétes helyzetekből, másokkal szemben viszont büntetéssel és kizárással éltek. Ha ez így is van, a Ferrari jelenleg ezek nélkül sem lenne képes a Mercedes elé kerülni, így gyakorlatilag nincs értelme egy lapon említeni őket az Ezüst Nyilakkal.

– Nem kommunikálsz erről a pilótákkal a paddockon belül?

– Valójában másról sem igazán. A régi idők pilótái, például Piqué és Mansell még nagyon kedvesek voltak, velük lehetett beszélgetni bármiről, de a jelenlegi pilóták annyira koncentrálnak, hogy nagyon ritkán keresik mások társaságát, a miénket legalábbis biztosan. Én például már autogram miatt sem zavarom őket.

– Akkor valamennyire biztosan meg tudsz maradni nézőnek, szurkolónak a sportbírói pályafutásod mellett is.

– Így van, bár általában megpróbálok annak a csapatnak szurkolni, akinek a boxában az adott évben dolgozom. Igyekszem együtt örülni velük egy-egy jó előzésnél és a verseny leintésénél. Mivel nincs állandó helyünk, hanem évről évre más istállónál dolgozunk, a figyelmem mindig az adott csapatra korlátozódik.

– Az öt évvel ezelőtti beszélgetésnél elmondtad, hogy dolgoztál már a Williamsnél és a Ferrarinál, viszont a Mercedesnél még nem, de szívesen kipróbálnád. Azóta teljesült ez a vágyad?

– Idén az AlfaThaurinál vagyok, de a Mercihez még mindig nem jutottam el. Krisztián, a fiam viszont már dolgozott náluk, még képe is van az istállónál vendégeskedő Nicole Scherzingerrel. Az igazság az, hogy minél nagyobb a csapat, annál jobban féltik mindenüket, így mi ott megtűrt személyeknek számítunk. A kisebb istállóknál sokkal jobb a hangulat, teli hűtőszekrénnyel, étellel-itallal várnak bennünket, sőt, még csapatsapkát is kapunk, hogy közéjük valónak érezzük magunkat. A munka ettől függetlenül ugyanolyan kemény, de amikor csak tehetjük, lazítunk, ahogy a csapat többi tagja is. Ők sokat ugratják egymást, állandóan viccelődnek és gyakori látogatói az ott kialakított motorhome-nak, ahol szállodák, éttermek és különféle játékok is helyet kapnak. Szerintem ezt másképp nem is igazán lehetne bírni a munka monotonitása miatt. A szerelők ugyanis egy-egy alkatrészre vagy területre specializálódtak, van, aki csak söpröget, más a karosszériát tisztítja, a harmadik pedig a futóművel vagy a váltóval foglalkozik egész nap. A csapat nagyfokú terhelésnek van kitéve, hiszen ők akkor is oktatásokra járnak és gyakorolnak, amikor nincs versenyhétvége. Fogalmam sincs, hogyan lehet ezt bírni hosszú távon.

– A nyári szünetben azért jut idejük a pihenésre?

– Biztosan, és valószínűleg mindig nagyon várják. Korábban, amikor a szünet a Magyar Nagydíjat követően kezdődött, a pilóta kiesése vagy leintése után azonnal elkezdett pakolni a csapat. Mire véget ért a verseny, a boxból már semmi nem maradt, minden teherautón volt, jöttek a kamionok és este hatra eltűnt az egész csapat...

– A sportbíráskodás is hasonlóan megterhelő? Hány napig tart a munka a Hungaroringen?

– Számunkra óriási változás volt az előző évben, hogy bejelentették, mostantól pénteken kezdődik a munkánk. Korábban a gépátvételnél is jelen voltunk csütörtökön, ahol egy checklist alapján végigellenőriztük az autókat boxról boxra. Meg kellett néznünk, hogy van-e tűzoltókészülék, rögzítve van-e a biztonsági öv, rendben van-e a versenyző ruhája, megfelelő-e a visszapillantó tükrök mérete, a hátsó lámpák közül ég-e mindegyik és így tovább. Az ellenőrzést minden verseny előtt elvégeztük, ez jogosította fel az adott csapatot arra, hogy elindíthatják az autójukat a versenyen. Ez volt tehát a csütörtöki napunk, mellyel kiegészülve összesen négy napot kellett dolgoznunk. Tavaly azonban az FIA úgy döntött, hogy mivel több országban is gondot okozott ennyi szabadidő felhasználása a sportbírók részéről, más módszert választ az autóátvétel helyett. Bizalmat szavaztak a csapatoknak, mondván, hogy „úgysem cserélnek ki szabálytalanul semmit egyik napról a másikra”. Annyit kértek, hogy nyilatkozzanak arról, hogy minden rendben van az autóikkal és megfelelnek az elvárásoknak. Ezt követően persze szúrópróbaszerű ellenőrzéseket kaptak és kapnak azóta is a csapatok, illetve kamerákat szereltek fel az istállókhoz, melyeken nyomonkövetik a szerelők összes megmozdulását.

– Tehát csökkent a munkaidő. Mi a feladatod ebben a három napban?

– Így van, most már mi is pénteken kezdünk, ahogy a többi kollégánk, akik a zászlós posztokon vannak, vagy más jellegű feladatokat végeznek a Hungaroringen belül. Mi különböző boxokhoz vagyunk beosztva, ahol az a dolgunk, hogy minden autóval kapcsolatos munkafolyamatot feljegyezzünk, amit a csapat végez. Ha olyat látunk, ami nem megengedett, azt jeleznünk kell az FIA szakembereinek, akik eldöntik, milyen mértékű a szabálysértés és e szerint járnak el. Az igazi munkánk szombaton, az időmérőt követően kezdődik, amikor az autó bekerül a Parc Fermé-be, nekünk pedig le kell mérnünk a magasságát és a súlyát sablonok alapján, illetve ellenőriznünk kell, hogy minden rendben van-e. A Hungaroringen 15 órakor kezdődik az időmérő, és körülbelül egy órával később ér véget. Este 18-19 óráig még lehetősége van a csapatnak a „kozmetikai” dolgok elvégzésére, azaz a tisztításra, szépítésre, külsőségekre. Leengedik a hűtővizet és az üzemanyagot is, de nagyobb szerelésekbe ekkor már nem foghatnak bele. Mi végig mellettük vagyunk, és figyelünk, hogy valóban nem nyúlnak-e hozzá az autóhoz. Amikor végeztek, letakarják az autókat, majd velünk együtt mindenki elmegy haza, illetve a szállodába. Vasárnap reggel a boxban kezdünk, ekkor az FIA emberei szedik le a takarót az autókról. A finomítások újra elkezdődnek, és csak a rajtceremónia előtt fél órával zárulnak le. Mi addig őrizzük az autót, majd a szerelőkkel és a pilótákkal együtt felállunk a rajtrácsra, ahonnan az utolsó 1 percben, a felvezető körnél jövünk le. A boxba érkezve a kapott 4-6 garnitúra gumi ellenőrzése a feladatunk, melyek QR-kóddal vannak ellátva. Mivel a csapatok kizárólag azokat használhatják, mi a csipogónkkal azt ellenőrizzük, nem trükköznek-e velük a szerelők, a gép ugyanis automatikusan kimutatja, hogy a nevezett gumi van-e bekészítve a versenyre. A futam leintése után az összes autót lemérjük a Parc Fermé-ben, majd további ellenőrzéseket végzünk rajtuk. A munkánk itt, vasárnap este ér véget.

– Összetett a feladat, gondolom a rutin jól is jön, és az újaknak biztosan nincs egyszerű dolga. Folyamatosan cserélődik a sportbírói csapat?

– Természetesen, folyamatosan érkeznek újak. Nekem óriási szívfájdalom, hogy a régi motorosok közül már csak hárman vagy négyen vagyunk. Az ottani kollégákkal az ország különböző területein élünk, dolgozunk, a nagydíj hétvégéjén kívül nincs kapcsolat köztünk, így nagyon szerettünk a Hungaroringen együtt időt tölteni, már amennyire lehetett. De valójában ez így van rendjén, előbb vagy utóbb át kell adni a stafétabotot a fiatalabb generációnak. Az én szemszögemből talán ez a legnagyobb változás, ami a Forma-1-es sportbírói pályafutásom alatt történt és történik folyamatosan. Minden évben azt mondom, hogy ez volt az utolsó alkalom, de természetesen egy évvel később alig várom a telefonhívást, hogy „jössz-e?”. A válaszom mindig igen, és ezt a családom is jól tudja, így szabadidős programokat sosem szerveznek arra a hétvégére.

– Hosszú út volt ez 1985 óta, nem csoda, hogy a szívügyeddé vált az autósport.

– A szerencsének köszönhetem, hogy itt vagyok, hiszen ‘85-ben a lehetőség keresett meg engem, nem pedig fordítva. Mára azonban már azt mondom, hogy nem döntenék másképp. Lenne lehetőségem sportbíróként dolgozni több pályán és más kategóriákban is, de a mindennapjaimba sajnos nem férne bele az, hogy évente 15-20 hétvégét ezzel töltsek. Szeretnék a családommal lenni, amire főként ekkor van lehetőségem.

– Hogyan készítettek fel a legelső versenyhétvégére, és milyen fontosabb momentumai vannak a felkészítésnek azóta?

– Miután ‘85-ben jelentkeztem, el kellett végeznem egy tanfolyamot a műszaki egyetemen. Nagyon érdekes volt, hiszen első magyarországi versenyhétvége lévén, senki nem tudta, hogy mire számíthatunk. Még az oktatók sem tudták biztosan, hogy milyen hanghatás fog minket érni, illetve pontosan mi és hogyan fog történni. Majd 1986 augusztusában eldördült a képzeletbeli pisztoly, és az első futam gond nélkül lezajlott. Minden évben újabbnál újabb képzéseket kapunk, egyrészt az újításokkal, másrészt a jogszabályokkal kapcsolatban. A legfontosabb a KERS utántöltésének megfelelő elsajátítása, hiszen a nem rendeltetésszerű használatkor akár halálos áramütést is szenvedhet az ember, aki hozzáér. Nem csoda, hogy külön képzést indítottak ennek megtanulása érdekében.

– Gondolom a sportbírók számát is lecsökkentették az idei, rendhagyó versenyhétvégére. Milyen változásokat vezettek be a 2020-as évre?

– Valóban, a szokásos 30-40 helyett most csak 20-an vagyunk, tehát jóval kevesebben. Ennek célja természetesen az, hogy minél kevesebb legyen az érintkezés és a kontakt a paddockon belül. A pályára is maximum ketten mehetnek ki egyszerre, de inkább csak egyesével, hogy még ott se találkozzanak egymással. Nagyon nehéz ez most, de már az is egyfajta csoda, hogy 35 éve töretlenül megrendezik a Magyar Nagydíjat, örülök, hogy idén sem szakad meg ez a folyamat. Monaco most kiesett, így ha jól tudom, mi vagyunk a második olyan pálya, ahol megszakítás nélkül, ilyen hosszú ideje rendeznek versenyt. A Hungaroring szerződését meg is hosszabbították, így még legalább 7 évig élvezhetjük a mogyoródi versenyhétvégét, ám hogy maradok-e addig, azt nem tudom megmondani. Fárasztó a sportbíráskodás, most különösen, hiszen reggel 7-től este 5-6 óráig maszkban kell lennünk, ráadásul be sem mehetünk a légkondival felszerelt boxba, hanem előtte kell állnunk, körülbelül egy asztalnyi kijelölt helyen, ha esik, ha fúj, ha süt a nap... ráadásul idén a motorhome sem épült fel. Sok korlátozást hoztak az érintkezések elkerülése okán, és ennek természetesen mi is az elszenvedői vagyunk.

– Szürreális látvány volt Ausztriában, ahogy egy robot szállította le a díjakat a győzteseknek.

– Számomra az is rendkívül furcsa, hogy amikor az első három helyezett autója megérkezett, 80-100 méteren belül senki nem tartózkodott, ők pedig ott álltak egy maszkban, és még a pezsgőjüket sem locsolhatták szét. Egyre jobban elgépiesedik az egész, talán egyik nap arra ébredünk, hogy már a kerekeket is gépek cserélik. Az az érzés, amiért a rajongók a pályára futnak egy-egy futam leintése után, hogy kapjanak a szétlocsolt pezsgőből, és együtt örüljenek az eredménynek, teljesen elveszett erre az évre.

– Chase Carey óta egyébként is gyökeres változásokon megy át e téren a Forma-1.

– Ez így igaz, pedig én nagyon szeretem és tiszteletem Ecclestone világát. Amit ő megálmodott, nagyban hajaz Ray Kroc helyzetére, aki egy ugyancsak hanyatló dologból kreált világőrületet. Ő a McDonald’s-ban látott lehetőséget, Ecclestone pedig a Forma-1-ben. Ez azonban lassan elveszni látszik, hiszen Carey egyre inkább show-t akar csinálni szeretett autósportunkból. Számomra az első csalódás a rajtrács-lányok beszüntetése volt, de ezer másik változást is felsorolhatnék, ami negatív irányba terelte a világunkat. A pilóták is magamutogatásnak vannak kitéve, és hiába a nézőcsalogató Fanzone, ez már közel sem az autóversenyzésről szól.

– Melyek azok a változtatások, melyeket te szíved szerint visszacsinálnál?

– Ha nem csak Ecclestone távozása óta nézzük, akkor mindenképpen visszahoznám az autók hangját, azt nagyon szerettem. De élveztem a tankolást is, szerintem abban mindig volt izgalom, és taktikázni is lehetett. De persze a rajtrács-lányok sem maradnának ki a repertoárból, hiszen ez mindig is a show része volt, és színesítette a futam előtti pillanatokat.

– Voltak pozitív irányú változások is?

– A védelem fejlődése mindenképp. Ma már hihetetlenül biztonságosak az autók, korábban viszont nagy bukások és balesetek történtek a nem megfelelő védelmi eszközök hiánya miatt. Szerencsére, amikor kitalálták, hogy Magyarországon is legyen Forma-1-es versenyhétvége, a Brazil Nagydíj igazgatója, a magyar származású Hidasi Mihály, Bernie Ecclestone közreműködésével rendkívül biztonságos pályát terveztetett. Ennek persze az a hátránya, hogy nincsenek olyan előzések, mint például a Hockenheimringen, de legalább biztonságosnak mondható, hiszen nem történt még komolyabb baleset, Massáét leszámítva, amiért viszont nem a ring okolható.

– A jelenlegiek között szerinted a Hungaroring egy könnyebb, vagy egy nehezebb pályának számít?

– Ez egy technikás pálya, sok emelkedővel és lejtővel, ahol nagyon nehéz az előzés, így mindenképpen a nehezebb pályák közé sorolnám. Sok kört kell menni és figyelni, hogy mikor fog hibázni a másik. Főként a célegyenes az, ahol az előzésre lehetőség van, de ott is csak akkor, ha már úgy érkezel a kanyarba. Rendkívül idegesítő lehet körökön keresztül üldözni valakit, mire végre esélyed lesz megelőzni őt. Bár azt hozzá kell tennem, hogy a Magyar Nagydíjból én általában semmit sem látok. Persze a boxban van egy tévé, de azon inkább az időket és az elemzéseket mutatják. Komoly technikai dolgok zajlanak az istállókon belül. Nagyon érdekes, hogy korábban, amikor egy autónál meghibásodás volt, azt hamarabb tudták meg Maranellóban vagy Japánban, mint a boxban. Mindenkinek megvan a saját területe, amellyel foglalkozik, és azonnal jelent, ha valamilyen problémát észlel, vagy szerinte állítani kell valamin. Szerencsére azt veszem észre, hogy az itteni kísérletezések eredményeképpen egyre több dolog bekerül a közúti autózásba is.

– És melyik a kedvenc pályád?

– Nézőként több helyen jártam már, de úgy gondolom, ha választanom kellene, akkor Monacot mondanám. Bár számomra a Forma-1 érdekesebb belülről, nézőként annyira nem szeretem. Persze, jó dolog, hogy találkozhatsz a pilótákkal, például régebben Prosttal vagy Laudával, vagy manapság Hamiltonnal, szuper érzés megélni, hogy ezek az emberek ott sétálnak el melletted, jó hangulata van az egésznek, engem mégis jobban vonz ez a világ belülről.

– Nem nehéz objektívnek maradni így, hogy azért mégiscsak vannak kedvenceid? Mi volt a legnagyobb dilemmád ezalatt a 35 év alatt sportbíróként?

– Nem igazán tudok emlékezetes esetet mondani. Talán a fiamét említeném, aki szintén sportbíráskodik a Hungaroringen. Egyszer kikérte a tanácsomat, hiszen még fiatal volt és nem tudta, mi a helyes döntés. Kubicánál vett észre egy szabálytalanságot a boxban, és engem kérdezett meg róla, hogy szóljunk-e az FIA-nak, vagy sem. Természetesen igent mondtam, majd szét is szedték az autót, és a sumákolás okán kizárták a versenyből. Ma már azonban kevés ilyen eset van, szinte mindenki nyitott könyv a másik előtt. A vezetők egyik helyről a másikra vándorolnak, mindenki tud mindent a rivális csapatokról. Egy időben pedig még tőlünk is tartottak, mondván, hogy hátha mi is beépített emberek vagyunk. A burkolat levétele után is takartak mindent, hogy véletlenül se láthassunk bele az istállón belül történtekbe. Ma már nincsenek titkok, mindenki tiszta lapokkal játszik, ha meg nem, azt úgy csinálja, hogy hiába is figyelünk, sohasem fogjuk meglátni, hogy mivel próbál előnyt szerezni.

– Ha a jelenlegi mezőny összes pilótáját ugyanolyan autóba ültetnénk, szerinted ki végezne az első három helyen?

– Meggyőződésem, hogy Hamiltonban minden adottság megvan, így mindenképpen őt tenném az első helyre. Verstappenről ugyanezt gondolom, a harmadik helyre pedig Sainzot tartanám esélyesnek. Ő nagyon technikás és ügyes, nem véletlenül figyelt fel rá a Ferrari. De abban sem vagyok biztos, hogy nem okozna meglepetést valamelyik újonc, hiszen amit ők a Forma-2-ben művelnek, az embertelen. Régen az is számított, hogy egy-egy pilóta tudta, mit kell csinálni az autóval ahhoz, hogy az jól menjen, és nem csak vállat vont, ha nem lett jó az eredmény. Ha egyforma autók lennének, ezek a pluszok eltűnnének, és elképzelhető, hogy egy újonc valóban meglepetést okozna. Minden esetre, nagyon érdekes lenne...