Labdarúgás

2020.07.10. 09:13

Június közepén kezdte a felkészülést a Bácsalmás

Már június közepén megkezdte a felkészülést a megyei első osztályban szereplő Bácsalmási PVSE, amely a félbeszakadt bajnokságot a sereghajtó helyen zárta. Schneider István technikai vezető számolt be arról, hogy az idénynek új edzővel vágnak neki, és hogy azért kezdik ilyen korán a felkészülést, hogy elkerüljék, hogy még egyszer ilyen méltatlan helyzetbe kerüljön a csapat. 

Vincze Miklós

Fotós:

– A csapatnak a felfüggesztéskor elfoglalt helyezését ismerve adódik a kérdés, hogy bontottak-e pezsgőt, amikor lefújták a bajnokságot, hiszen azzal vált biztossá a Bácsalmás bentmaradása?

– Nem gondolom, hogy lett volna okunk rá. Nem így akartunk bent maradni, és hittünk benne, hogy a pályán is sikerül kivívnunk a bentmaradást, ennek a célnak a teljesítése érdekében nagyon sokat dolgoztunk a télen, és bár a tavasz eleje nem úgy indult, ahogy terveztük, de Tiszakécskén is vezettünk. Csakhogy azon a meccsen is a szokásos őszi forgatókönyvet hoztuk. Nem voltunk rosszabbak a vendéglátóknál, de mégis sikerült egy góllal elveszítenünk nyert helyzetből a meccset. A kiskőrösi döntetlen, amelyen érzésem szerint mi álltunk közelebb a győzelemhez, csakhogy három száz százalékos ziccerünket is kihagytuk, már a csapat új, tavaszi arculatát mutatta. Látszott a csapaton is, hogy máshogy megy a játék. Azt gondolom, hogy saját erőből is képesek lettünk volna bent maradni. Pezsgőt tehát egyáltalán nem bontottunk, ezt hozta az élet, hogy a járvány miatt idő előtt vége lett a bajnokságnak, és mi ezt ugyanúgy sajnáltunk, mint azok, akik dobogós helyekért, vagy bajnoki címért küzdöttek. Ráadásul feljutó, a megye egybe feljutó ismét nem lesz, tehát végeredményben nem jutottunk volna a kiesés sorsára, de ezt persze a tavasz elején még nem tudhattuk.

– A csapat már június közepén munkába állt.

– Így van. Az idén egy kicsivel hamarabb kezdtük a felkészülést, éppen azzal a céllal, hogy ne forduljon elő újra az, hogy az ősz elején bentragadunk a rajtnál, hiszen az első néhány meccs eredménye döntően befolyásolhatja az egész őszt, ezt a saját bőrünkön, a saját kárunkon tapasztaltuk meg.

– Milyen változások vannak a csapat háza táján?

– Először is új edzővel vágtunk neki a felkszülésnek. A volt edző, Vojnics Zelics Szasa Németországba utazott. Ez egyáltalán nem ért minket meglepetésként, hiszen ő már januárban jelezte, hogy nyártól családi okok miatt Németországba megy dolgozni. Barátsággal váltunk el a Szasától, remek munkát végzett, és ismétlem, nem ért minket váratlanul a távozása, bőven volt időnk felkészülni a pótlására, és alapos megfontolások alapján esett a választás Teslic Igorra. Az új edző a fiatalok szerepeltetését és a csapatba való beépítését preferálja, és ez összhangban van a vezetés törekvéseivel is. Teslic Igor Magyarországon először Tarpán volt edző, majd Kelebián utánpótlásedző. Szekszárdon az U-16-os és U-17-es csapat trénere volt, Komló pedig a felnőtt NB III-as csapaté. Onnan hazatért az első osztályban szereplő Topolyára, ahol az U-19-es csapat edzője volt. Ott az ősztől játékosmegfigyelőként számtottak volna rá, ő pedig mindenképpen edzősködni szeretett volna, így örömmel mondott igent a mi ajánlatunkra.

Az új edző, Teslic Igor
Fotó: Pozsgai Ákos

– Bizonyára alakulóban van a felnőtt csapat kerete.

– Természetesen, méghozzá hangsúlyozottan csak átalakulóban, hiszen távol vagyunk még a véglegestől. Az átigazolási időszak még csak most indult, az biztos, hogy vannak távozók, és vannak nálunk próbajátékosok is, akiknek a sorsáról később döntünk. Időnk van, nem kell kapkodnunk, ezen a téren is alapos munkát akarunk végezni, alapos megfontolások alapján akarjuk felépíteni a csapatot, és úgy felkészülni az őszi idényre, hogy ne járjunk úgy, mint tavaly. A legnagyobb gondunk az, hogy igazi góllövő csatárt még nem találtunk. Jó csatárt nehéz találni, ha pedig talál az ember, akkor az méregdrága. Ez tehát egy szép feladat lesz, de hiszem, hogy megoldjuk. Ahogy jeleztem, vannak fiatal, saját játékosaink, akiket szeretnénk beépíteni, és az már biztos, hogy két rutinos játékossal erősödünk. Tóth Dániel, aki a 2014-15-ös szezonban a Baja NB III-as kapusa volt, a legutóbb Mosonmagyaróváron játszott, de hazaköltözött, a felesége ugyanis bajai, ő az egyik erősítés, a másik pedig Sümegi Balázs, aki Tolna megye első osztályú csapatában játszott, ő is a házassága révén került Bajára, ám mivel ott az ősztől csak a megye háromban indulnak, alighanem nálunk fog szerepelni. A keretünkben van két veterán, Snyehola Ákos és Rudics, akik harmincöt körüliek, a többiek viszont fiatalok, húsz év körüliek, tehát nálunk éppen a 27-28 éves, rutinos középkorosztály hiányzik, ilyen értelemben Tóth Dániel és Sümegi Balázs leigazolása hiánypótló. Több játékossal állunk még tárgyalásban, neveket egyelőre nem szeretnék mondani. Az már biztos, hogy távozik a klubtól Vuckovic Dániel és Poturicza Krisztián.

– Hogyan tervezik a felkészülést?

– Március közepe után pihenhetett jócskán a társaság, viszont most, ezen a nyáron egy téli felkészülés értékű felkészülést csinálunk, ezért is kezdtük el ennyire korán a szakmai munkát. Lassan kijönnek a rajtidőpontok, de mi eleve úgy kalkuláltunk, hogy a tétmeccsek minden bizonnyal augusztus elejétől indulnak, mégpedig a Magyar Kupa küzdelmeivel. Mivel nálunk hagyomány az, hogy a megyei kupa küzdelmet egyáltalán nem vesszük félvállról, ezért van az, hogy a tétmérkőzéseket augusztus elejétől számoljuk. Addigra bőven meglesz a 6-7 hét felkészülés. Sok edzőmérkőzést kötöttünk le, 3-4 naponta fogunk játszani, mivel csapatépítés időszakában az a legfontosabb, hogy az új vezetőedző mindenkinek megtalálja a helyét. Persze a csapatépítéshez az is nagyon fontos, hogy végre összeálljon a végleges felnőtt keret, azon dolgozunk, hogy ez minél előbb megtörténjen.

A csapat jelenleg átalakulóban van
Fotó: Pozsgai Ákos

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában