Nőként vezet meccset a férfiak között

– Mióta játékvezető, és jelenleg milyen szinten vezethet, vezet meccseket? Asszisztensként is működik?

– Kétezer-kilencben vizsgáztam, tehát tizenegy éve vagyok játékvezető, és 2017 óta országos kerettag, ami azt jelenti, hogy női viszonylatban a legmagasabb szinten, NB I.-es, férfiviszonylatban pedig NB III.-as meccseket vezethetek. A keretbesorolásom női NB I.-es játékvezető, efölött már csak a nemzetközi szint van. Minden osztályú mérkőzésen működök az NB I.-től az U14-ig, ha nincs országos küldésem, akkor szívesen vezetek a megyémben is. Asszisztensként csak a megyei mérkőzéseken működök, mert az országos keretben játékvezetőként vagyok besorolva. Ott nincs úgy, hogy mind a kettőt csináljuk, valaki vagy játékvezető, vagy asszisztens.

– Egy édesanya egy nemrég megjelent cikkünkben így határozta meg a lest. „Ha egy barátnőmnek próbálnám a lest elma­gyarázni, akkor az valahogy így hangozna: Te vagy a támadó – a példánkban a vásárló – és zárás előtt be szeretnél menni a cipőboltba, csakhogy az eladók ezt már nem akarják. Ők jelen esetben a védők. Ők már a cipőbolt ajtajában állnak, te azonban a védőfalon át is behatolsz a boltba, csakhogy cipőt csak akkor vehetsz (ez a példázatunkban a gól berúgása), ha van nálad pénztárca, azaz labda. Miután átjutottál a védők falán (eladók), odakiabálsz a barátnődnek, hogy dobja utánad a pénztárcádat. Ő utánad dobja. Na ilyenkor vagy lesen. Jó ez a meghatározás?

– Alapjában véve igen, zseniálisan fogalmazott az édesanya, nagyon tetszik a magyarázata. Sűrűn tapasztalom, hogy sokan nem értik ezt a szabályt.

– Örülök, hogy ez a feltételezett helyzet megállta a játékvezetővel való összevetés próbáját. Most viszont saját szakállamra, és mindannyiunk okulására tovább bonyolítanám a kérdést. Ha egy ember áll a labda vonala mögött – ez általában a kapus, de ritkább esetben lehet védő is –, a szituáció még akkor is lesnek számít. Tehát, ha ebben a hasonlatban egy biztonsági őr, egy eladó vagy maga az üzletvezető ott van még a boltban, ez akkor is les, ugye?

– Igen, de csak abban az esetben, ha valamelyik személy egyedül áll a „védőfal” mögött, ha már az eladó mellett ott áll a főnök, nincs les. De ha a hasonlatot folytatnám, akkor azt javasolnám, hogy mindkét vásárló törjön az eladók mögé és akinél a pénztárca van, az dobja visszafelé a tárcát, így nem lesz les, és az új cipővel a kézben vagy lábon boldogan távozhatnak az üzletből.

– Sok hölgyre igaz, hogy a fia, barátja, férje miatt lett rendre a pályák vendége. Önről ez biztosan nem mondható el, hiszen játékvezetőségbe belesodródni nem lehet. Mikor kezdett érdeklődni a foci iránt? Egyáltalán: a foci vagy a játékvezetés vonzotta inkább?

– Először a foci iránt kezdtem érdeklődni. Határozottan emlékszem arra a pillanatra, amikor láttam az általános iskolában, hogy a fiúk fociznak, ez annyira megtetszett, hogy onnantól kezdve én is játszani akartam. Akkor hét-nyolc éves lehettem, és azóta a sportág szerelmese vagyok. Persze, a család értetlenül állt a dolog előtt, mivel rajtam kívül senki sem szereti a focit, nincs testvérem, ám egy idő után elfogadták ezt a hóbortomat és azóta is támogatnak.

– Focizott-e? Ma, amikor játékvezetőkre panaszkodnak – persze mindig panaszkodnak, évtizedtől, eredménytől függetlenül, magam is hallottam, hogy egy meccsen hiába vezetett a hazai csapat 4–0-ra, egy vélt vagy valós les miatt a játékvezetőt mégis megtalálták –, arra panaszkodnak, hogy túl fia­tal, nem focizott. Ön focizott?

– Igen, ez a szakma ilyen, a legtöbb esetben a játékvezetőket hibáztatják. Én is többször megkaptam már azt a megjegyzést, hogy „Te se fociztál soha”, „Ha fociztál volna, akkor tudnád, hogy ez szabálytalan volt” és sorolhatnám tovább, pedig nincs igazuk. A játékvezetők nagy többsége igenis játszott azt megelőzően, hogy levizsgázott, de sokan még a játékvezetés mellett is fociztak, sőt, fociznak. Jómagam is, tehát a kérdésre a válasz igen, 2005-től 2012-ig igazolt játékosként játszottam.

– Mikor döntötte el, hogy ha törik, ha szakad, játékvezető lesz?

– Kétezer-nyolc vége felé egy napon a barátnőm azt mondta: „Láttam egy hirdetést, lehet jelentkezni játékvezetőnek, nem megyünk?” A válaszom az volt „hát menjünk, vizsgázzunk le, utána majd kiderül hogy tetszik-e”. Tehát így kezdődött minden…

– Azután milyen lépéseket tett meg, és a kezdeteknél miben reménykedett, meddig viheti?

– Az elhatározást követően tanfolyamra jártunk, és 2009. március 7-én levizsgáztunk. A vizsga után pillanatok alatt belecsöppentem a játékvezetők világába, mérkőzést mérkőzés követett, elsődleges cél volt a gyakorlat megszerzése. Ahogy teltek az évek, az álmaim egyre nagyobb magasságokba szárnyaltak, a nemzetközi kerettagságot tűztem ki célnak, ezért 2012-ben abbahagytam a focizást és azóta minden időmet, figyelmemet a játékvezetésnek szentelem.

– Elégedett az eddigi előmenetelével?

– Igen, elégedett lehetek. A hosszú évek munkájának meglett a gyümölcse. 2017 januárjában bekerültem az országos keretbe, majd ezt követően a haladóakadémiára, amely kétéves képzést jelentett számomra. Ezen a képzésen szakmailag nagyon sokat tanulhattam és fejlődhettem. Örömmel töltött el hogy 2018-ban és 2019-ben is engem jelöltek ki a női NB I.-es bajnoki döntő visszavágójára, illetve az is, hogy többször is részt vehettem olyan mérkőzéseken, amelyeket az M4 tévécsatorna élőben közvetített. Persze, az embernek vannak álmai és céljai, de amikor elkezdtem a játékvezetést, nem gondoltam, hogy tényleg eljutok idáig. Azonban a sikert nem egyedül értem el, nagyon sok segítséget és támogatást kaptam a Bács-Kiskun megyei vezetőségtől, a mentoraimtól, a kollégáktól, barátoktól és nem utolsósorban édesanyámtól. Igazán hálás vagyok nekik, mert ők végig hittek és bíztak bennem.

– Mi a kulcsa a játékvezetésnek? Tekintélyt kell teremteni?

– Erre a kérdésre konkrét válasz szerintem nincs, mindenki más egyéniség, más stílusban vezeti a mérkőzéseket. Tekintélyt vagy elfogadottságot csak a jó döntésekkel lehet elérni, ehhez pedig nagyon fontos a koncentráció, a pályán a játékosok közötti helyezkedés (amely a jó döntéseket segíti) és nem utolsósorban a szerencsefaktor. Ugyanis lehet, hogy 89 percig minden rendben van és tisztelik a játékvezetőt és akkor a 90. percben jön egy rossz döntés, ami romba dönti az előző 89 percet.

– Az élet számos területén teljesen megszokott, hogy a hölgyek korábban csak férfiak által ellátott pozíciókba kerültek. Volt-e olyan szakasza a pályájának, amikor érezte, hogy a szokatlanság erejével hat a szurkolókra, hogy nő vezeti ki a csapatokat? Ez mennyi idő után múlt el, ha elmúlt egyáltalán?

– Hiába változott a világ, tizenegy év után is minden mérkőzésemen a szokatlanság erejével hat a női jelenlét a pályán. A nézőtérről néha hallom a felfedezés, rádöbbenés erejét tükröző reakciót: „Nézd már, csaj!” – de ezen már csak mosolygok. Szerintem ez a sztereotípia sosem fog elmúlni a labdarúgásban.

– Járom a meccseket, és olyan csapatok esetében, amelyeknek még nem volt dolguk női játékvezetővel, gyakran érezni egy, a hölgyeknek kijáró és megadott tiszteletet, ha a játékvezető nő. De bármennyire tisztelik is a hölgyet, van olyan szabálytalanság, van olyan durvaság, vélt vagy valós sérelem, amikor annyira elhatalmasodik a játékosban az igazságtalanságérzet, hogy megszűnik a kitüntetett figyelem. Ezt csak képzelem, vagy valóban van egy ilyen, amikor megszűnik tényezőnek lenni az, hogy a játékvezető a – de régiesnek hat ez a szó – a gyengébbik nem tagja?

– Általánosságban elmondható, hogy a női játékvezetőknek mindig nehéz dolguk van a férfimeccseken, ugyanis sok helyen él az előítélet és tartanak tőlünk, ezért az első húsz perc a bizonyításról, önmagunk elfogadtatásról szól, amit csak a jó ítéletekkel lehet elérni. A férfi kollégák ítéleteit sokkal hamarabb elfogadják mind a játékosok, csapatvezetők, nézők, még akkor is, ha az nem jó. Azonban ahogy telik az idő és többször találkozunk a csapatokkal, ez a félelem feloldódik bennük és megkapjuk a bizalmat. Én például sohasem vártam el, hogy másképp viszonyuljanak hozzám csak azért, mert nő vagyok, csak az alapvető játékos-játékvezető tiszteletre törekedtem. A kérdésben említett szituáció velem is megtörtént többször is. A labdarúgás minden résztvevőben érzelmeket vált ki, az indulatok elkerülhetetlenek a pályán, főleg egy szoros eredménynél, de ezt minden játékos másképp kezeli. Van, aki kifakad, fut egyet és két perc múlva elnézést kér, van, aki a mérkőzés végén, és persze van, aki onnantól örökre az ellenségének tekint. Tisztelet a kivételnek, a mögöttem lévő hatszázharminchét mérkőzés alapján elmondhatom, hogy találkoztam már olyan csapatokkal is, amelynek tagjai – történjen a pályán bármi – végig tiszteletteljesen, udvariasan viselkedtek velem, érezhető volt, hogy nem játékvezetőként, hanem női játékvezetőként tekintenek rám.

– A bajnokság áll, nem tudni, mikor indul újra. Várja már, hogy mikor adhatja meg a meccs kezdetét jelző sípszót?

– Természetesen igen, ilyen hosszú szünetem még sosem volt. A téli időszak alapvetően holt szezon, de a diplomám megszerzése miatt de­cember közepétől február közepéig nem vezettem mérkőzéseket, majd a tavaszi szezonban 3 meccsen működtem és leállt a bajnokság. Fura érzés, hogy nincsenek küldések, de úgy gondolom, ez volt a legjobb döntés annak érdekében, hogy megóvják az emberek egészségét.