labdarúgás - megye I.

2019.09.30. 18:07

Száguld a Harta, fölállt a KLC

A hétvégén a 8. forduló mérkőzéseit vívták meg a csapatok a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban.

PN

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Pozsgai Ákos

Kerekegyháza, 350 néző, v.: Sebestyén (Géró, Farkas).

Kerekegyháza: Házi – Nagy N., Farkas I., Kovács P., Treiber T. (Sörös 46.), Kis R., (Kasztel 81.), Malik (Csordás 58.), Gavula (Malecz 80.), Kemenczés, Szász, Gáspár. Játékos-edző: Csordás Csaba.

Lajosmizse: Lord – Fekete (Árva 82.), Borsos (Bán 75.), Rontó (Rideg 55.), Sipos, Kiss L., Rapi, Simtchatcha (Szécsényi 65.), Palotai, Treiber G., Juhász. Játékos-edző: Árva Zsolt.

Gól: Malik 25., Kovács P. 63., ill. Kiss L. 34., Rapi 66. perc.

Sárga lap: Rontó a 18. percben.

Kiállítva: Gáspár a 26., illetve Sipos a 30. percben.

Csordás Csaba: – Abszolút nem vagyok elégedett az egy ponttal. Úgy érzem, hogy néhányan egy kicsit belekényelmesedtek a mérkőzésbe, pedig megvolt a lehetőségünk arra, hogy újabb győzelmet arassunk, de ahogy haladtunk bele a meccsbe, a Lajosmizse minden szituációra nagyszerűen reagált. Ezért jöttek, a döntetlenért, ez össze is jött nekik, és én nem tagadom, hogy csalódott vagyok.

Árva Zsolt: – Idegenben az egy pont mindig értékes, főleg egy ilyen jó erőkből álló Kerekegyháza otthonában. A hazaiak a meccs folyamán rendre képesek voltak újat húzni, de azért sikerült pontot szereznünk, mert gyorsan és jól reagáltuk le a módosításaikat. A végén nekünk is volt két olyan helyzetünk, amelyekből akár győztes gólt is szerezhettünk volna, de nem vagyunk elégedetlenek, mert az volt a célunk, hogy az egy pontot hozzuk el az oroszlánbarlangból. Az ellenfél nagyszerű erőkből áll, remek edző irányítja, a bajnokság egyik meglepetéscsapata, és ez csak emeli az általunk szerzett pont értékét.

Duna Aszfalt TLC II.–Akasztó FC 2–2 (1–1)

Tiszakécske, 200 néző, v.: Jakab (Balogh II., Molnár).

TLC II: Antal – Benkó (Dóka Á. 88.), Domonics, Dóka D. (Tóth T. 55.), Bálint, Steklács, István, Szabó D. (Kulcsár 77.), Kovács D., Tóth K. (Káli 46.), Hoffmann. Edző: Bagi Gábor.

Akasztó: Piránszki – Vin­cze, Patai G., Tratter (Bánszki 62.), Patai B., Kerekes (Biber 90.), Szabó Zs. (Turancsik 77.), Juhász, Kudron (Kovács J. 80.), Cebei, Palla. Edző: Szrenkó István.

Gól: Szabó D. 15., Benkó 56., ill. Juhász 7., Szabó Zs. 53. perc.

Sárga lap: Tóth T. 76., Hoffmann 79. ill. Kudron 14., Palla 25., Bánszki 84., Juhász 93.

Bagi Gábor: – Ez a nagy gólok mérkőzése volt, mert mind a négy gól óriási volt. Kétszer vezetett az Akasztó, de mindkétszer sikerült egyenlítenünk. A második félidőben fölényben játszottunk, de a helyzetkihasználásunk ennyire volt elég. Az ellenfelünket beszorítottuk, ám a befejezésbe hiba csúszott. A 11-est pedig be kell rúgni. Hazai pályán már ez a harmadik büntető volt, amit nem sikerült értékesíteni.

Judák László, az Akasztó technikai vezetője: – Jó iramú, lendületes mérkőzést játszottunk, kétszer vezettünk, és 11-est fogott a kapusunk. Elégedettek vagyunk, mert tudtuk, hogy a Tiszakécske szívós, erős csapat. Rászolgáltunk az egy pontra, igazságos eredmény született.

Kiskunhalas, 200 néző. V.: Polyák (Tóth I., Lichtenberger).

Kiskunhalas: Borka – Nagy, Nna Naa, Amariutei, Csupity, Torma, Nagy A., Brindza (Fenyvesi 74.), Gillich, László (Miskei László Á. 83.), Döbrentei. Edző: Stetakovic Marinko.

Szabadszállás: Németh – Márkus, Pandur (Golovics 70.), Zsíros M., Bajusz, Hegedűs, Gáspár, Boldizsár, Kiss, Zsíros Á., Csurka (Horváth 46.). Edző: Horváth Péter.

Gól: Torma a 36., Nagy a 81., Nna, Naa a 89., illetve Hegedűs az 53., Boldizsár a 72. Horváth a 73. percben.

Sárga lap: Amariutei az 56., Csupity a 66., illetve a Hegedűs 59., Boldizsár a 42. percben

Ifi eredmény: 10–2.

Stetakovic Marinko: – Az első félidőben jól játszottunk és meg is szereztük a vezetést. Kimaradt egy 100 százalékos helyzetünk is. A második játékrészben az ellenfél átvette az irányítás, tíz perc alatt rúgott három gólt. A csapatom ezek után felrázta magát és kiegyenlítettünk. A játék képe alapján igazságosnak érzem a döntetlent.

Pandur László, a Szabadszállás szakmai igazgatója: – Az első félidő taktikus, tapogatózó játékot hozott. Mindkét csapat kivárásra és kontrára játszott, ami a Halasnak hozta meg a sikert. A másodikban engedtük az ellenfelet játszani, ám kontráink ültek, így háromszor találtunk be. A levegőben lógott a győzelmünk, de a vége felé a Halas sok-sok pontrúgásból kiegyenlített. Összességében igazságos eredmény született, ám sajnálom, hogy nem sikerült elvinni a három pontot.

Bácsalmási PVSE–Kalocsa FC 1–2 (0–1)

Bácsalmás, 300 néző, v.: Tóth Cs. (Erdélyi, Juhász D.).

Bácsalmás: Piegel – Hajrulovic, Knap, Kaszás, Hernády, Snyehola (Ikotic 46.), Poturica, Sőreg, Figura, Sibalin (Velez 66.), Schneidedr. Edző: Vojnics Zelics Szasa.

Kalocsa: Pámer – Dostyicza (Kollár 82.), Follárdt (Farkas 80.), Vuits V., Vuits A., Szabó V., Nasz, Lakatos-Lengyel, TóthL. (Mátyás 70.), Matos (Zorván 66.), Rábóczki. Edző: Kohány Balázs.

Gól: Kaszás 80., ill. Vuits V., 24., Dostyicza 67. perc.

Sárga lap: Poturica 15., Knap 87., ill. Dostyicza 51., Rábóczki 62., Lakatos-Lengyel 86. Kiállítva: Farkas 87. perc.

Ifi mérkőzés: 0–6

Vojnics Zelics Szasa: – Az első félidőben lassan játszottunk, nem voltunk elég határozottak. A második játékrészben más formációban álltunk fel, nyomtunk, sokkal jobban ment a futball, mint az első negyvenöt percben. Voltak helyzeteink és szépíteni is tudnunk. Több egyenlítési lehetőségünk volt, ám nem sikerült újabb gólt rúgnunk. Sajnos ilyen a foci, van olyan időszak, amikor semmi sem megy be a kapuba.

Kohány Balázs: – Egész héten komolyan készültünk a mérkőzésre. Tudtuk, hogy a Bácsalmás jelenlegi helyezése nem tükrözi képességeiket, ami be is igazolódott, hiszen nagyon nehéz meccs volt ez számunkra. Kettő–nullás vezetés után akár többször is le zárhattuk volna a mérkőzést, ám a végét saját magunknak tettük nehézzé. A legfontosabb azonban az, hogy sikerült begyűjtenünk a három pontot. Úgy érzem, hogy itt, Bácsalmáson nagyon sokan meg fognak szenvedni. Bravúr a csapattól, gratulálok a játékosaimnak, sok sikert a Bácsalmásnak!

Kiskőrös–Harta 0–3 (0–1)

Kiskőrös, 300 néző, v.: Szalai (Szabó L., Halász).

Kiskőrös: Ámann – Hajnal, Pintyi, Kapus, Salami, Petrovics (Polyák 54.), Madácsi, Mokrickij, Vajda, Geiger (Oláh 62.), Lesták (Katona 62.) Edző: Miskovicz Bálint.

Harta: Pölöskei – Varga K., Varga M., Csehi, Grecu, Marte (Farkas), Nagy M., Sztakó, Kovács Zs. (Knodel 88.), Lajos, Oroszi. Edző: Sümegi József.

Gól: Kovács Zs. 22., Varga K. 63., Varga M. 83.

Sárga lap: Pintyi 49., Kapus 58., ill. Sztakó 48., Marte 69.

Ifi mérkőzés: 1–1

Miskovicz Bálint: – Gratulálok a Hartának a remek focijukhoz, mi pedig szégyelljük magunkat, gyalázatos teljesítményt nyújtottunk. Nem szeretnék senkit megbántani, ez az öltöző falain belülre tartozik. Mélyen szégyellem magam a csapatom nevében, és a csapat is szégyellje magát!

Sümegi József: – Teljesen megérdemelten nyertünk, habár főleg az első félidőben nem szép játékkal, de nagyon taktikusan és fegyelmezetten. A Körös nagyon helyzetet sem tudott kialakítani, gratulálok a csapatnak a mai teljesítményéhez, és azért, ahogy hozzáálltak, ahogy lehozták ezt a győzelmet. Mi irányítottuk a játékot, veszélyesebbek voltunk a támadásokban. Igazi születésnapi ajándékkal lepett meg a csapat, óriási élmény és öröm volt ez a meccs.

Kecel–Jánoshalma 0–2 (0–2)

Kecel, 250 néző, v.: Béleczki (Juhász, Baranyi).

Kecel: Eifert – Horváth Á., Vata (Krahulecz 71.), Csanádi (KovácsL. 75.), Mindszenti, Sendula P., Bajnok, Doszpod, Bányai (Herczeg R. 46.), Sendula J. (Bleszák 46.), Herczeg P. Edző: Márton Zsolt.

Jánoshalma: Halász – Szabó Sz., Gáspár, Stojanovic V. (Körmöczi 84.), Jesic, Harnos, Andelic (Nemes 76.), Farkas (Kiss B. 61.), Szeibert, Maravic (Balázs 81.), Nagy D. Edző: Florin Nenad.

Gól: Andelic 27., Jesic 38. perc.

Sárga lap: Sendula P. 34., Mindszenti 48., ill. Farkas 1., Szabó Sz. 61.

Ifi mérkőzés: 2–5

Márton Zsolt: – A bajnokesélyes csapat ellen sajnos nem sikerült pontot szereznünk, mert az első félidőben deffenzíven játszottunk, amit kihasznált az ellenfelünk. A második félidőben már kiegyenlített játék folyt a pályán, így kellett volna játszanunk az első játékrészben is.

Sarok Attila, a Jánoshalma technikai vezetője: – Már az első félidőben kialakult a végeredmény, a három pontért jöttünk, amit meg is szereztünk. Az első félidőben sok helyzetünk volt, a másodikban nyugodtabban játszottunk, ezért ránk jött az ellenfél. Megyünk tovább, haladunk előre, lépésről lépésre, nem figyeljük a tabellát.

Soltvadkerti TE–Kecskeméti LC 2–4 (0–1)

Soltvadkert, 250 néző, v: Nagy A. (Katona, Sebestyén).

Soltvadkert: Frittmann – Dobosi, Tóth Á., Frei (Márki 46.), Radics, Pekker, Font (Soproni 55.), Molnár, Nagy Sz., Szabó Sz. (Lévai 80.), Szalai. Edző: Holczimmer Tamás.

KLC: Meggyes – Rákóczi (Pálnok 88.), Csordás, Stein (Vass 91.), Szedmák (Faragó 86.), Szűcs, Bogár, Zsoldos, Kőrös, Bozsik, Major (Tóth D. 55.). Edző: Nagy Lajos.

Gól: Soproni 67., Szalai 83., ill. Major 38., Bozsik 52., 69., Stein 60,.

Sárga lap: Frei 21., Szalai 45., Pekker 73., ill. Zsoldos 31., Csordás 75., Faragó 82. Kiállítva: Nagy Sz 44. perc.

Holczimmer Tamás: – Ismét beleestünk az immár szokásos hibánkba, a kihagyhatatlant is sikerült kihagynunk, az ellenfelünk pedig öt helyzetből négyszer betalált, de ma legalább rossz játékkal kaptunk ki. Az ellenfélnek gratulálok.

Nagy Lajos: – Megérdemelt a győzelmünk, sokat tettünk érte, az akarat és motiváció terén sokat léptünk előre. Az ellenfél meghatározó játékosait remekül megfogtunk, és jó kontrákat vezettünk, amiket gólokkal tudtunk befejezni. Az egész csapatot dicséret illeti a mai teljesítményéért.

Ez következik a kilencedik fordulóban

Megannyi, az aktuális tabellát tekintve hatpontos, tehát ki-ki mérkőzés várja a szurkolókat ezen a hétvégén. Ezek közül kiemelkedik a 4. helyen álló Lajosmizse és a 3. Kiskunfélegyháza összecsapása előbbi otthonában. De ebbe a kategóriába tartozik, és ennek megfelelően a végeredményt tekintve kiszámíthatatlan összecsapás a Kerekegyháza kalocsai, a Tiszakécske szabadszállási, a Kecel akasztói és a Kiskunhalas kecskeméti fellépése. A Jánoshalma hazai pályán favoritnak számít a Kiskőrös ellen, mivel Florin Nenad egyre több, korábban maródi játékosa jelentkezett játékra, Miskovicz Bálintéknak nehéz dolguk lesz, de állnak elébe. Csak a tabellát tekintve – régi totónyelven – országos egyes a Harta–Bácsalmás találkozó, de Sümegi Józsefék tudják, óriási hiba lenne az almásiakat előre leírni.

A megye I. állása

1. HARTA 8 6 1 1 28–15 19

2. JÁNOSHALMA 7 6 0 1 13–6 18

3. KHTK 7 4 3 0 20–11 15

4. LAJOSMIZSE 8 4 3 1 19–15 15

5. KALOCSA 8 4 2 2 7–8 14

6. KEREKEGYHÁZA 7 3 4 0 26–10 13

7. SZABADSZÁLLÁS 6 3 1 2 17–9 10

8. DUNA ASZFALT II. 8 2 3 3 15–15 9

9. AKASZTÓ 7 2 2 3 14–18 8

10. KECEL 8 2 1 5 9–25 7

11. KISKUNHALAS 8 1 3 4 17–19 6

12. SOLTVADKERT 7 1 2 4 11–17 5

13. KISKŐRÖS 7 1 2 4 8–14 5

14. KECSKEMÉTI LC 7 1 2 4 8–18 5

15. BÁCSALMÁS 7 0 1 6 6–18 1

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában