Újfalvi Lili mindvégig eksztázisban, de mégis hideg fejjel birkózott

– Az Eb előtt milyen eredményben reménykedtetek?

– A felkészülésből kiindulva komoly várakozásokkal néztünk az Eb elé, bár Lilinek korábban volt egy komoly térdsérülése, amelynek a kezelése hosszú időt vett igénybe. Orvostól orvosig jártunk, mígnem eljutottunk a tiszakécskei sportmasszőrhöz, Maczkó Gáborhoz, illetve Paksra, a paksi dr. Veréb Istvánhoz, ők aztán olyan állapotba hozták a térdét, hogy lassan, fokozatosan elkezdhettük terhelni. Ez szerencsésen alakult, ahogy a felkészülése is, hiszen az Eb előtt már láttam, hogy jó formában van, és ez szép reményekre jogosított fel minket.

– A sorsolást követően hogy láttátok az esélyeit?

– Lili súlycsoportjában tízen indultak, ő az első körben egy lengyel versenyzőt kapott. A sorsolás eredményét neki nem mondtam el, hiszen megbeszéltük vele, hogy a verseny előtti este nyugodtabban alszik, ha nem azon morfondírozik alvás helyett, hogy másnap hogyan kell majd birkóznia. Vannak ilyen típusú versenyzők, én is ezek közé tartoztam. Ha tudtam, hogy kivel fogok birkózni, hajlamos voltam túlfilozofálni a meccset. Lili is járt már így, és ő maga kérte, hogy inkább ne is mondjuk meg neki, másnap kivel kezd. Reggel már megtudta, hogy a lengyel Patrycja Monika Slomskával. A mai világban már sok anyag van a Youtube-on, tehát másnap délelőtt már konkrétan az ellenfelére készültünk, ki tudtuk elemezni a lengyel kislány meccseit, kidolgozni a tak­tikát.

Születési hely: Karcag

Születési év: 2003

Magasság: 172 cm

Testsúly: 68 kg

Jelenlegi súlycsoport: 69 kg

Eddigi klubjai: Karcag SE, Kecskeméti TE

Legnagyobb sikerei. 2018: kadett magyar bajnokság, 1. hely, serdülő-Európa-baj­nok­ság, 7. hely; 2019: kadett-Európa-bajnokság, 1. hely

– Hogyan jutott el a dobogó felső fokáig?

– Egy versenyen a debütálás mindig nehéz, hiszen komoly stressz, meccsdrukk dolgozik az emberben, de Lili 6–2-es győzelmet aratott. A lengyel az első félidőben 2–0-ra vezetett ugyan, ám a második félidőben Lili megcsinálta a továbbjutáshoz szükséges pontokat. Délután következett az orosz rivális, Anasztaszia Kozlova. Ebéd után kielemeztük a stílusát. Pokoli nagy taktikai csata alakult ki azzal az orosz versenyzővel szemben, aki tavaly Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett, de Lilit szerencsére nem blokkolja az erős ellenfél, inkább földobja. Szinte eksztázisban birkózott. Jó értelemben volt felpörögve, irányítható volt, meccs közben is vette az instrukciókat, remekül tudott reagálni. Ez a taktikai csata 1–1-re végződött, de a taktikánk része volt az, hogyha kell, az elején inkább intsenek meg minket passzivitás miatt, de az első menetben tilos reszkírozni, ki kell védeni a lábra menő támadásokat. Abban bíztunk, hogy a fizikai fölényünk ki fog jönni, és így is történt. Lilit megintették, vezetett az orosz. A második menetben aztán Lili remekül kezdett, űzte-hajtotta az oroszt, akit szintén megintettek. Az ellenfélnek már csak harminc másodperce maradt megszerezni a győzelmet, de Lili levédte, lefalazta, ezáltal felőrölte a riválisa támadásait, és bejutott a döntőbe. Ott egy belorusz ellenfél, Alina Makszimiva várt rá, de Lili ott már lelki teher nélkül állhatott ki, hiszen amiért kiutaztunk, az ezüstérem már a zsebben volt. Lili persze nem elégedett meg az ezüsttel, eltökélt volt, hogy mindent elkövet az Európa-­bajnoki címért. Volt egy napunk a felkészülésre. Ismét jött a szokásos meccs előtti elemzés, és láttuk, hogy a belorusznak a malomfogás az a fogása, amelyet alkalmazva az előző két ellenfelét, egy német és egy román kislányt egy percen belül technikai tussal vert. Azt ugyanakkor láttam, hogy Lili fizikálisan erősebb. A taktika lényege az volt, hogy a malomfogását sikerüljön hárítani, mert ha azt sikerül kivédekezni, akkor lehet keresnivalónk. Ezen a meccsen is az ellenfél vezetett, aztán nála is beintették a passzivitást. Akkor a belorusz megcsinált két pontot, Lili azonban 3-1-es hátrányban sem adta fel. Rákapcsolt, és kötöttfogású elemekkel operálva felhúzta magához Makszimavát, aki egy akciót próbált indítani, de Lili ezt megkontrázta, ezzel lett 3–3. A belorusz edzője challenge-et kért, pedig élőben is egyértelmű volt, hogy nekünk jár a pont. Nem is adtak helyt, így 4–3-ra alakult az eredmény, már csak ki kellett húzni a végéig. Sikerült, megszerezte az aranyat. Ráadásul a teljes magyar válogatott keretet tekintve ő volt az egyetlen éremszerző, ami még inkább emeli a sikere értékét. Amely sikert nem érhette volna el a háttér megfelelő támogatása nélkül. Ezért szeretnék ezúttal is köszönetet mondani a Bolyai János gimnázium tanárainak és a kecskeméti önkormányzat vezetőjének, Bogasov Istvánnak, illetve a polgármester asszonynak is a folyamatos támogatásért.

– Hogyan tovább? A határ a csillagos ég?

– Máris készülünk az augusztusi kadett-világbajnokságra. Ami a távolabbi jövőjét illeti, bízom benne, hogy fényes jövő vár rá. Olimpiai súlycsoport az övé, és ideje még rengeteg van. Még jövőre is a kadett korosztályban fog versenyezni, aztán három évig junior lesz, majd újabb három évig U23, és csak azután kerül a felnőttmezőnybe. Magyarán, van még hét évünk a nagy dobásra, de mi ezt a hét évet nem szeretnénk kivárni.

Az elődöntő és a döntő hajrájában Lili fejében mintha megállt volna az idő

Újfalvi Lili, aki a kecskeméti Bolyai János gimnázium sporttagozatán a 11. osztályába jár, nagy örömmel emelte ki, majd idézte fel az Európa-bajnokságnak a számára legemlékezetesebb pillanatait.

– Az elődöntőnek és a döntőnek is voltak olyan fázisai, amelyek hihetetlenül intenzív pillanatokat hoztak. Az elődöntőnek az utolsó tizenöt másodperce volt számomra döbbenetes. Már csak tíz másodperc volt hátra, akkor 1–1-gyel én vezettem, és folyamatosan az dolgozott bennem, hogy én ezt képes vagyok megcsinálni, meg tudom tartani, és akkor bejutok a döntőbe. Amikor véget ért a viadal és lejöttem a szőnyegről, a boldogságtól sírva fakadtam, de nem csak én, mert a válogatottbeli társaim is mind sírva futottak hozzám és ugrottak a nyakamba. „Lili, megcsináltad, ott vagy – kiabálták.” Azután még öt percig ömlöttek a könnyek, és azonnal hívtam a szüleimet, a bátyámat nem kellett, mert ő ott volt a helyszínen, ő is sírt. Fenomenális és leírhatatlan pillanat volt.

A másnapi döntőből a második menet elejére is nagyon élesen emlékszik. „Amikor 3–1-re megszerezte a vezetést a belorusz, és felállított bennünket a bíró, én felnéztem a Faenza 2019 feliratra, és az futott át az agyamon, hogy volt már nagyon sok olyan magyar versenyző, aki a döntőben az utolsó pillanatban kapott ki, és így csak ezüstérmes lett, de nem akartam én is így járni, mert tudtam, hogy erősebb vagyok, mint a fehérorosz, és hogy képes vagyok megnyerni a versenyt. Folyamatosan figyeltem hol oldalra, a válogatottbeli edzőkre, hol pedig a lelátóra, Tibi bácsira. Kia­bálták, hogy »tedd alá a két kart és küldd el!« Éreztem, hogy menni fog, és meg is csináltam. Akkor a belorusz edző bedobta ugyan a challengert, de éreztem, hogy megcsináltam én azt a két pontot, és már csak ki kell húznom a végéig. Sikerült. Csodálatos érzés volt a tudat, hogy a családom és a honfitársaim is mind büszkén tekinthetnek rám. Leírhatatlan érzés volt úgy lejönni a szőnyegről, majd körbefutni a szőnyeget, hogy a nyakamban van a magyar zászló. Akkor is mindenki a nyakamba ugrott, örökre felejthetetlen pillanatokat élhettem át.”