2019.05.07. 12:41
A halasiaknak ajándékozták Papp László bokszkesztyűjét
A dunavarsányi plébános, Kis R. Sándor a Halasi Box Clubnak ajándékozta a háromszoros olimpiai bajnok Papp László dedikált kesztyűjét. A halasi bokszolók nevében az elnök, Varsányi Vera és Lehóczki László, edző fogadta Sándor atyát és testvérét, az egykori focistát, Kis R. Imrét a klub edzőtermében.
Balról: Kis R. Sándor, Lehóczki László, Varsányi Vera és Kis R. Imre
Forrás: Petőfi Népe
Fotó: Pozsgai Ákos
Varsányi Vera köszöntötte az egybegyűltek és röviden ismertette a Magyarország leghíresebb ökölvívójának életútját, sportsikereit. A világszerte elismert bokszoló olimpiai sikerei mellett hétszeres magyar bajnok és kétszeres Európa-bajnok is volt. – Papp László edzőjével, Adler Zsigmonddal közösen megreformálta a magyar ökölvívást, új edzésmódszert vezettek be. Mindenkire személyre szabott versenyeztetést írtak ki, egyúttal elvárták a sportolóktól, hogy a magánéletben is méltó magatartást képviseljenek – emlékezett Varsányi Vera. A klub elnöke azt is elmondta a jelenlévőknek, hogy a halasi ökölvívó egyesület alapítója, az egykori legendás edző Csenki Ferenc fogadta annak idején a városba érkező Papp Lászlót.

Fotó: Pozsgai Ákos / Petőfi Népe
A halasi születésű Kis R. Sándor egy jótékonyság rendezvényen jutott az ereklyéhez. – Úgy döntöttem, hogy ennek a kesztyűnek Kiskunhalason lesz a legjobb helye. Figyelem az itteni eseményeket az interneten keresztül és látom, hogy az óvodásoktól a felnőttekig mindenkinek tartanak foglalkozásokat és őszinte elszántsággal edzenek a sportolók. Elhoztam ennek a helyi közösségnek Papp László ereklyéjét, hogy motiválja és bátorítsa Önöket – mondta Kis R. Sándor.