kosárlabda

2018.07.06. 13:13

Molnár Márton bemutatkozott a válogatottban

A magyar férfi-­kosárlabdaválogatott két vb-selejtezőt játszott a múlt héten.

Vincze Miklós

A tét a csoportból ­való továbbjutás volt, ehhez egy győzelemre volt szüksége a nemzeti együttesnek. Mivel a szükséges győzelmet már az első, idegenbeli mérkőzésen begyűjtötték Koszovóban (81–65-ös győzelmet könyvelhetett el a csapat), így már az utolsó, Litvánia elleni találkozó előtt biztossá vált, hogy ott lesz a következő körben.

Molnár Márton, a KTE ­Duna Aszfalt ifjú centere is tagja volt a Koszovó elleni szűkített keretnek, ám betegség miatt nem tudott elutazni a csapattal. A második mérkőzésen azonban – pályafutása során először – már ott volt a tizenkettes keretben, és a mérkőzés végén lehetőséget is kapott az NBA- és Euroliga-sztárokkal teletűzdelt litván csapat ellen.

„Az akkori érzéseimet nehéz elmondani, ­megtisztelő és felemelő volt a hazámat kép­viselni. Hab a tortán, hogy pont Litvánia ellen kerültem pályára először, ahol NBA-t és ­Euroligát megjárt játékosok szerepelnek. Ezen a szinten a lehető leggyorsabb döntéseket kell meghozni. Nagyon örülök Sztojan Ivkovics bizalmának, továbbra is azon leszek, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból. Ennél nagyobb motivációt nem is kaphattam volna, ez tovább ösztönöz a munkára, megadja azt a lökést, amelyre szükségem van, hogy elérjem a céljaimat” – nyilatkozott Molnár Márton a debütálásával kapcsolatban.

A kecskemétiek Molnár Marcija a válogatott mezében, edzésen
Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában