Képviselő-testület

2024.04.27. 11:15

Pénzzel támogat két százakat vonzó rendezvényt is a kalocsai önkormányzat

A város képviselő-testülete az önkormányzati választások előtti utolsó üléseinek egyikét tartotta csütörtökön. A tanácskozáson számos olyan kérdést tűztek napirendre, amelyeknek megítélésében a képviselők között nem volt összhang, ezzel szemben a nem önkormányzati, nagy hagyománnyal bíró, százakat vonzó közösségi rendezvények támogatása ebből a körből kimaradt.

Zsiga Ferenc

A polgármester előterjesztésére az 1991 óta folyamatosan, idén harminckettedik alkalommal június 14-16-ig megrendezendő Kék Madár Fesztivál megrendezéséhez az önkormányzat 3 millió forint támogatást biztosít a Kék Madár a Beteg Gyermekekért Alapítványnak. Az egyhangú szavazás előtt dr. Filvig Géza polgármester felidézte, hogy az önkormányzat a 2024. évi költségvetésében 3,5 millió forint előirányzat áll rendelkezésre alapítványok támogatására. A Kék Madár Alapítvány idén is segítséget kért a fesztivál megrendezéséhez. A kérelem a programok helyszínének biztosításán túl, 3 millió forint támogatási igényt tartalmaz. A rendezők ezúttal az MVM Zrt-től is szponzori segítséget kapnak, ezen felül pályázatot nyújtottak be a Magyar Kultúráért Alapítványhoz. Az önkormányzat eddig sem volt szűkmarkú, hiszen a rangos produkciók bevétele a város és a környék beteg gyermekeinek támogatását szolgálja.

Kék Madár Fesztivál, támogatás, képviselő-testület
Kék Madár Fesztivál
Forrás: MW /archív-felvétel

A szavazást követően, újabb napirend keretében, a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat kérelméről döntött a testület és a XIII. Sárkányhajó Kupa megrendezéséhez kért támogatás szintén egyhangú pozitív elbírálásban részesült. A határozat értelmében a Vajas-csatornán május 24-25-ig zajló, értékes hagyománnyal bíró verseny megrendezését 300 ezer forinttal támogatja az önkormányzat. Figyelemmel arra, hogy a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat nem önálló jogi személy, az összeget a rendezvényért és annak pénzügyi lebonyolításáért felelős Innovációs és Közművelődési Központnak utalják majd. 

Mint elhangzott, a százakat, köztük felnőtteket is vonzó esemény sikeréhez az önkormányzat tulajdonában lévő Vagyonhasznosítási Kft. szállítással és eszközök biztosításával, és a Kalocsai Polgárőr Egyesület a helyszín biztosításával anyagi ellenszolgáltatás nélkül hozzájárul.



 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában