Röplabda

2018.02.19. 21:09

Kiváló volt a hangulat a Gyerkőcök Decathlon Családi Röplabda Tornán

A röplabdások családi napja volt az a rendezvény, ahová nem hogy nem kellett lasszóval fogni a szurkolókat, de kis túlzással az egész nap folyamán kitehették volna a megtelt táblát. A kecskeméti Lánchíd utcai Általános Iskola tornacsarnokában tartották a rendezvényt, amely évről évre egyre nagyobb élményt nyújt résztvevőknek, érdeklődőknek egyaránt.

Vincze Miklós

Nem kis élményben lehetett része annak, aki a tizenegyedik, a sportág minden korosztályát, a szurkolókat, támogatókat, szülőket és barátokat is megmozgató röplabdás sportnapra ellátogatott február 17-én szombaton a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola sportcsarnokába. Három korcsoportban 23 csapat 180 játékosa lépett pályára és további 217 regisztrált látogató volt kíváncsi a rendezvényre.

Az idén is jelen volt a kecskeméti röplabda sportág minden korcsoportja és képviselője, ráadásul a rendezőkön kívül még három város, Székesfehérvár, Szeged és Szolnok csapatai is pályára léptek a verseny során. A csapatok képviselői, Bodonyi Ákos, Varga Tamás és Nagy Róbert egybehangzó véleménye szerint kiváló alkalom volt ez a torna arra, hogy az OMB és OGYB tornákra felkészítsék játékosaikat.

Ezen a tornán is meghirdették a szurkolói díjat azzal a céllal, hogy közelebb vigyék a sportágat a családokhoz, barátokhoz és kedvet csináljanak a röplabdamérkőzések látogatásához. Minden röplabdás csapat nevezhetett egy szurkolói csapatot a tornára, és közülük a nap végén az kapta a szurkolói díjat, amelyik a kreativitásból, sportszerűségből és lelkesítő erőből a legtöbbet adta aznap. Szurkolónak jöhetett bárki, aki elegendő kitartást érzett magában az egész napos buzdításhoz. Három csokoládétorta talált gazdára a lelkes szülőkből, barátokból és játékosokból álló szurkolói csapatok között.

A kecskeméti röplabdások jótékonysági örömünnepére ismét ellátogattak a Kecskeméti Röplabda Club NB I-es csapatának játékosai, Szasa Nedeljkovics vezetőedző kíséretében. Hatalmas érdeklődés kísérte a megjelenésüket, volt dedikálás, és megannyi közös fotó készült a kedvencekkel.

A szervezők arra is gondot fordítottak, hogy a meccsek közötti szünetekben ne unatkozzanak a résztvevők: csocsó, darts, ping pong és tollas versenyeken mérhették össze tudásukat a vállalkozó szelleműek.

Széleskörű összefogásra volt szükség ahhoz, hogy újra megrendezhessék ezeket a játékokat. A kecskeméti röplabdás társadalom összefogott, cselekedett és ezúttal is jelesre vizsgázott.

Eredmények

A TOJÁSHÉJ U13 lány és fiú korcsoport helyezései:

I. Zrinyi 1., II. Szeged, III. Szolnok, IV. Székesfehérvár, V. Zrinyi 2., VI. Arany, VII. Refi 1., VIII. Refi 2.

Különdíjasok: Halmavánszki Blanka, Vörös Szabolcs, Oláh Róbert

SUHANCOK U15 fiú korcsoport helyezései:

I. Arany, II. Székesfehérvár, III. Vásárhelyi, IV. Szolnok

Különdíjasok: Lakatos Leonárd, Németh Martin, Zsámboki Szabolcs

HAJJA KEND 18+ korcsoport helyezései:

I. KÖD, II. Family Team, III. Sasfiókák, IV. Werdel Szépen, V. Elit Alakulat, VI. Csapd Le Csacsi, VII. Kecskeröpi, VIII. Jana Kefir NJE, IX. Gyász, X. Szuper Csapat

Különdíjasok: Szabó Márta, Dorcsák Lajos, Fejes Szabolcs

Az egy-egy csoki tortával díjazott szurkolói csapatok:

Szegedi Röplabda Sportegyesület csapatának szurkolói, Arany János lány csapatának és a KÖD csapatának szurkolói

A díjakat Kiss Virág, a Decathlon kecskeméti áruházának igazgatója, Kása Róbert a RÖPKE SE elnöke és vezető edzője, Modok Gáborné a Lakótelepi Gyermekekért Alapítvány elnöke, Baracsi János az MRSZ játékvezetője és Pesti Ambrus, a szurkolói zsűri elnöke adták át.

Ezek is érdekelhetik