Ittzés Mihály emlékét idézik meg

– Ittzés Mihály életében a ­Kodály Intézet fontos szerepet töltött be. Vezetőként és tanárként is maradandót alkotott. Mi volt a fő tevékenysége?

– A Kodály Intézet tanáraként zeneirodalomból minden évben mást tanított, így szinte az egész zeneirodalmat átfogó tudása volt. Fokozatosan lett zenetudós tanári és előadói tevékenysége mellett. Életét ugyan Kodály munkásságára tette fel, de Bárdos Lajosról is írt kismonográfiát, foglalkozott a kortárs zenével, és Kodály munkássága kapcsán is sokfelé tekintett. Mivel a műveken kívül Kodály írásait és gondolkodását ő ismerte legjobban, nagy munkája lett volna a Kodály-monográfia megírása. Ezt már magával vitte, a sok apró feladat mellett nem maradt rá ideje.

– Sok előadót segített pályafutásában, és a kortárs zene pártfogója is volt. Milyen módon tudta ezt megtenni?

– Férjem elsősorban tanár volt, az aktív zenéléstől – a kórus- és zenekari karnagyságtól – már fiatalkorában elszakadt. Talán ez is sarkallta arra, hogy mintegy háttérmunkása legyen az előadóművészeknek azon művek és életművek értő elemzésével, amelyeket a művészek előadtak. Így tanárként, kollégaként nagyon sok embernek segített. Közülük többen játszottak is már az ő emlékére műveket, könyveket ajánlanak emlékezetének, és több száz olyan levél is érkezett, amelyek írói elmondják, mennyit kaptak tőle. Kortárs szerzőket pedig régebben is népszerűsített előadásaiban, interjúk készítésével, de a Magyar Művészeti Akadémia tagjaként az utóbbi években számos kortárs zenei hangversenyt szervezett zeneszerző kollégák műveinek bemutatásával.

– Komoly szerepet töltött be az országos és nemzetközi zenei életben is. Kiemelné a legfontosabb szerepvállalásait?

– A Nemzetközi Kodály Társaság és a Magyar Kodály Társaság alapító tagja volt, de emellett tevékeny szerepet vállalt az Erkel Társaság és a Szabó Csaba Társaság munkájában is, az NKA zenei kollégiumának évekig tagja, majd elnöke volt, a legutóbbi években pedig nagyon sokat dolgozott a Magyar Művészeti Akadémia tagjaként. Fontos szerepet játszott a Mindennapos Éneklés Bizottságban. A felsoroltak nem valami díszletként voltak jelen az életében, hanem lelkes társadalmi munkásként dolgozott mindenütt.

– Ezek közül melyik állt a legközelebb hozzá?

– A legtöbbet talán a Magyar Kodály Társaság társelnökeként, majd elnökeként dolgozott. Rengeteg hangversenyötlete volt, amelyek közül többet Kecskeméten is megvalósítottak helyi kórusok részvételével, illetve ide is lehozták az általa szervezett eseményeket. Számos konferencia alapgondolatát is ő adta, és többet meg is szervezett a Kodály Társaság elnökeként.

– A zenei nevelés és zenei ismeretterjesztés terén komoly sikereket ért el. Kiemelne ezekből néhányat?

– Kodály szellemét tovább­víve tette meg, amit ereje és a közeg engedett tanárként, s különböző társadalmi szervezetek tisztségviselőjeként. Sok-sok rendezvény fűződik a nevéhez, például biciniuméneklési versenyek, hangversenyek, Kodály iskolák találkozói, énektanári továbbképzések, Kodály pedagógiai művek hangfelvételeinek tervezése. Emellett rengeteget zsűrizett. Szívesen elment egy kis falu népdalversenyére is zsűrielnöknek, s utazott 300 kilométert, hogy előadhasson néhány énektanárnak.

– A pénteki hangversenyről elárulna néhány érdekességet?

– A hangversenyen csak Kodály-művek hangzanak el. Olyan előadókat kértünk, akikhez sokéves szakmai kapcsolat és barátság fűzte és olyan művek hangzanak el, amelyeket szeretett, amelyekről írt, amelyek előadását tanácsaival segítette. Szegedi Ildikó Kodály énekes játékciklusát, az Angyalkertet férjem kérésére már korábban is tanította kisdiákjainak Kodály intenciói szerint. Madarász Évát többször felkérte kortárs zongoradarabok előadására, még amikor nem is volt kollégája a Kodály Intézetben. Klézli János kollégájához több évtizedes barátság fűzte, Rajk Juditnak pedig a Kodály Intézetbe kerülése óta adott tanácsokat Kodály-előadásokhoz. A Kodály-vonósnégyesnek számtalan olyan alkalmat teremtett, hogy felnőtt koncertjeik előtt iskolákban is adhassanak hangversenyt. Szabó Péter csellistával igen sok közös munkájuk volt, főleg édesapja, Szabó Csaba zeneszerző emlékének ápolásában. S végül a Cantus nobilis kórusnak már az elődjét, a Pedagógus Énekkart is figyelemmel kísérte, műsorfüzetet írt vagy ismertetőt mondott hangversenyeiken, művekre hívta fel a figyelmet, műsor-összeállítást javasolt. A jelenlegi karnagy, Laczkó János is gyakran kikérte véleményét, tanácsait. Azt remélem, hogy a műsor összeállítása, előadása és a műsorszámok között a szereplők szóbeli megemlékezése is méltó lesz Ittzés Mihály emlékéhez.