Bács-Kiskun

2024.06.20. 21:00

A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2024. június 20.

Cikkünkben összegyűjtöttük a nap legfontosabb híreit.

Baon.hu

Árokba hajtott, és kidöntött egy tizenöt méter magas fát egy teherautó a Jakabszállás és Orgovány közötti úton, a 18-as kilométerszelvény közelében.

összefoglaló, baleset, Bács-Kiskun
Fának ütközött egy teherautó Jakabszállás és Orgovány között 
Fotó: Pozsgai Ákos

Jens Bühler, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója január óta vezeti a csillagos márka kecskeméti gyárát. A gyárigazgató először adott interjút kinevezése óta. Jens Bühler egyebek mellett beszélt a Kecskeméthez való viszonyáról, a gyárbővítésről, és arról, hogy az évtized közepén az új gyáregység is megkezdi a termelést. Szót ejtett az elektromobilitásra való átállásról, és arról, hogy idén nyártól miért állnak át két műszakos termelési rendre.

Huszonöt keleti rokonnemzet részvételével rendezik meg a magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepét, a IX. Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlést Bugacon, augusztus 9. és 11. között. A rendezvényt – melynek már 15 éve Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a fővédnöke – Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter nyitja meg – olvasható az eseményt beharangozó közleményben.

Egy 55 éves férfi tett bejelentést a rendőrségen 2024. június 19-én kora délután, és elmondta, hogy egy ismeretlen kirabolta. A kecskeméti rendőrök alig másfél órán belül elfogták a rablás bűntettével gyanúsítható helybélit.

Több hónapos nyomozás eredményeként öt drogkereskedőnél csaptak le a rendőrök. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya összesen 9 gyanúsítottal szemben fejezte be az eljárást, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

A Kecskeméti Járási Ügyészség közokirat-hamisítás miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki kétszer pénzügyi és számviteli ügyintéző végzettséget igazoló hamis főiskolai bizonyítványt használt fel munkaerő kölcsönző és magán-munkaközvetítői közhiteles nyilvántartásba történő felvételkor.

Az elmúlt napok kánikulája jelentősen növelte az erdőtüzek kockázatát, ezért mától Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékben a hatóságok tűzveszélyes időszakot hirdettek ki – közölte honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Harmadik alkalommal csatlakozik a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozathoz a kerekegyházi Faragó Ferenc. A házigazda szombaton 14 óráról várja az érdeklődőket a város központjában található Néprajzi, Ipar- és Helytörténeti Magángyűjteményben.

Hajóson a június 9-ei önkormányzati választáson a 26. életévét idén augusztusban betöltő Alföldi Albert függetlenként, a szavazatok 51,61 százalékával nyerte el a polgármesteri tisztséget. A részvételi arány közel 65 százalékos volt, ami a város mintegy 2700 fős lakosságszámát, 2474 választásra jogosult polgárát tekintve kiemelkedő. Mindent összevetve a meggyőző választási fölény erős társadalmi támogatottságot és bizalmat mutat az ifjú polgármester irányában. Alföldi Alberttel a választásokról, családjáról, ambícióiról hajósi otthonában beszélgettünk.

A nyári időszakban talán az egyik legzavaróbb probléma Kecskemét belvárosában, valamint a bevásárlóközpontok környezetében megjelenő erőszakos kéregetők jelenléte, akik időnként agresszív módon, fenyegetően viselkednek a járókelőkkel. A városrendészet tájékoztatót adott ki arról, mit tehet a lakosság, ha ilyen esettel találkozik.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában