Hatvanegy éve nyitotta meg kapuit az Aranyhomok Kecskeméten

A múltat a Petőfi Népe régi mellékletében, a Grátiszban korábban már megjelent cikke alapján idézzük meg, illusztrációként Sebestyén Imre képeslapgyűjtő hagyatékából válogattunk régi képeslapokat az 1960-as évekből. 

Az Aranyhomok Szálloda 1962. december 31-én nyílt meg. A városközpont képét meghatározó szálloda Janáky István terve alapján épült, építészeti stílusa megfelel a hatvanas évek divatjának. A levéltári forrásokból megtudható: a Beretvás Szálloda bontása után a fejlődésnek indult Kecskemét szálloda nélkül maradt. Ekkor hozták létre 38 millió forintos beruházással az Aranyhomok Szállodát, mely 1962-ben nyílt meg, mint a Hungária Szálloda és Étterem Vállalat önálló egysége. A szálloda az új, magyar építészet első jelentősebb alkotásai közé tartozott. A hely komplexitása abban állt, hogy több profilú üzleteiben a szállás, étkezés mellett a szórakozás is biztosított volt. 

A szálloda öt emeletén 150 szobát alakítottak ki, középfolyosós rendszerben. Valamennyi szoba kétágyas fürdőszobával vagy mosdófülkével ellátott volt. Az első két emeleten két darab három helyiségből álló lakosztály is helyet kapott. Az összes férőhely 230 fő volt. Az első években B kategóriába sorolták, ami közepes árkategóriát jelentett. A szállodai szobák berendezés sima vonalú, modern bútorzat volt, az első 15 évben háromszor teljes bútorcserét hajtottak végre.

A szálloda bel- és külföldi vendégeket egyaránt fogadott. Kihasználtsága folyamatosan emelkedett az első időszakban. 1963-ban 54 százalék volt a kapacitás kihasználtsága, 1974-ben 71,6 százalék, 1975-ben 75,4, míg 1976-ban 77,4 százalék.

Az Aranyhomok étterme 400 személyes befogadóképességű volt, napi 18 órát üzemelt, a vendégek a nap minden szakaszában étkezhettek. I. osztályú színvonalt képviselt, a nemzetközi konyha mellett állandóan szerepeltek helyi specialitások az étel- és italválasztékban. Emellett három rendezvénytermet alakítottak ki. 

Az Aranyhomokhoz tartozott egy 150 személyes, I. osztályú cukrászda. Több kereskedelmi egységben árusították az általuk készített finomságokat. A szálloda sokszínűségét további egységek tették teljessé. A Bisztró teljes egészében a helyi lakossági igényeinek kielégítésére szolgáló III. osztályú üzlet volt. Az Ételbár 1976-ban nyílt meg a Kéttemplom-közben. A Bugaci Csárda 1968 óta állt a kezelésében, mely idegenforgalmi célokat szolgált, míg az Erdő Csárda 1976 óta tartozott a szállodához.

Hogyan fogadta a szakma a szálloda nyitását? Erről is olvashatunk internetes oldalakon. A Magyar Építőművészetben a következőket írták: az épület környezethez való viszonya egyértelmű megfogalmazást nyert: a szálló a tér síkjából hátraugorva saját előteret, piazettát kapott, míg „a városrendezési terv a térfalakra vonatkozólag leszögezte, hogy elemei más-más korban épülvén és azt híven tükrözik is, az új szállótól is ezt a szerepet várja.” Az épületet átadása után is bemutatta és értékelés is közölt róla a szakújság. A korábban egyértelmű elvek – korszerűség, modernség, kontraszt – mellett Granasztói Pál írásában új elemként fogalmazódott meg a hely kifejezésének az igénye is. A kecskeméti szálló elsősorban modern – írta Granasztói. A homlokzat „a parókia barokkos formái mellett, a „lechneri” szecessziós városháza közelében, az egész kevert építészetű téren szinte tisztító, ellensúlyozó hatású; korunk keménységét, határozottságát hirdeti.” A teljes frontot betöltő loggiasort a déli tájolás, a kilátás és az így elérhető raszteres-semleges hatás indokolja. Mindezek mellett az épület a helyhez, konkrétan az Alföldhöz is kötődik. A szálló erénye és értéke „a kiérlelt, szép, nyugalmas tömegarány - ez a részarányokra is vonatkozik - , amiben érezhetjük azt az elöljáróban jelzett alföldi építészeti ízt, zömökséget, vaskosságot, egyszerűséget, amivel az épület újszerűsége ellenére lényegében mégis a helyhez idomul, onnan nőttnek látszik.”