Összefoglaló

2023.05.06. 21:06

A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2023. május 06.

Összegyűjtöttük a nap legfontosabb híreit.

baon.hu

Traktorokkal vonultak a végzősök Jánoshalmán

Fotó: Pozsgai Ákos

Húsvét előtt jelentős fagy lepte meg a gyümölcsösöket. Ennek hatása megjelenik majd a piaci árakban is. Kecel és Soltvadkert környékén a meggyesekben, a szilvásokban, a barackosokban kárt okozott a hideg.

Ballószög sportcentruma szombaton ismét megtelt: hatvan csapat főzött a kakasfőző fesztiválon, miközben felavatták az új multifunkciós sportpályát. A helyiek ismét bizonyították: közösségi összetartásuk példaértékű.

A tiszakécskei Móricz Zsigmond Gimnázium végzős diákjai szombaton délelőtt, az intézmény udvarán tartották ballagási ünnepségüket. A két osztályból harmincegyen búcsúztak el az iskolától.

A királyt és hitvesét, Kamillát Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház első számú vallási vezetője koronázta meg a londoni Westminster-apátságban.

Pénteken megkezdődtek az idei városnapi rendezvények Kiskunhalason, az Országzászló emlékműnél felvonták a nemzeti lobogót, majd a Thorma János Múzeumban a képviselő-testület ünnepi ülésén átadták a Kiskunhalas Város Díszpolgára kitüntető címet, amelyet idén Bödecs Pál nyugalmazott elnök lelkész vehetett át Fülöp Róbert polgármestertől.

Közgyűlést tartott a Bács-Kiskun Vármegyei polgárőr Szövetség Helvécián, a Petőfi Sándor Művelődési Házban, ahol dr. Fekecs Dénes vármegyei elnök beszámolót tartott a szövetség éves munkájából. Ezt követően a vármegyei szövetség nagy értékben adott át formaruhákat az egyesületeknek.

A magyar sport napján egy egész napos rendezvénnyel ünnepeltek a kecskemétiek.

Zsúfolásig telt a halasi református nagytemplom szülőkkel, barátokkal, ismerősökkel, a Szilády Áron Református Gimnázium végzőseit Szabó Ferenc igazgató és Bocskorás Bertalan református lelkész búcsúztatta.

Az ország leghosszabb, mezőgazdasági gépekből álló konvojával ballagtak a végzős diákok a Déli Agrárszakképző Centrum Jánoshalmi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium hagyományos gépes ballagásán szombat délelőtt. Minden eddiginél több, 144 traktor pöfögött a Felső-Bácskai kisváros utcáin.

Szombat délután a Nyugati pályaudvarról szombaton 13:53-kor Szegedre elindult Napfény IC (IC 734) mozdonyának áramszedője Nagykőrös állomáson letörött, a felsővezeték leszakadt.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását tartja indokoltnak azzal a férfival szemben, aki egy idős asszony bizalmába férkőzött, majd a vagyona miatt gyógyszerekkel végzett vele.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában