Ballagás

2023.05.06. 14:24

Harmincegy móriczos diák intett búcsút a tiszakécskei gimnáziumnak – galériával

A tiszakécskei Móricz Zsigmond Gimnázium végzős diákjai szombaton délelőtt, az intézmény udvarán tartották ballagási ünnepségüket. A két osztályból harmincegyen búcsúztak el az iskolától.

Szentirmay Tamás

A ballagó diákokat virágokkal lepték meg a rokonaik

Fotó: Szentirmay Tamás

Az ünnepségen az iskola zászlóját átadták a végzősök a 11.-es osztálynak. A Himnusz után Gergelyné Győrki Edina Gabriella intézményvezető-helyettes köszöntötte a végzősöket és a hozzátartozókat. Jobbágy Károly: Elhagyott repülőtér című versét olvasta fel, mert véleménye szerint ebben minden benne van, amit a pedagógusok éreznek. Az kívánta, hogy a ballagók röpüljenek magasra, érjék el céljaikat, örüljenek, éljenek és ha erre járnak landoljanak náluk egy kis pihenésre, beszélgetésre.

A gimnáziumban évek óta átadják a városi díjat a legjobb tanulóknak. Ebben az évben egy diák, Szólát Kevin, a 12/B osztály tanulója vehette át Tóth János polgármestertől, az ötvenezer forinttal járó városi díjat. A Móricz-emlékérmet Szendreyné Kiss Judit intézményvezető Kocsis Krisztina 12/A osztályos diáknak adta át. A kiemelkedő munkát végző tanulók pénz- és könyvjutalomban részesültek, amit az osztályfőnököktől vehettek át.

A 11. osztályosok egy-egy szál virágot adtak át a ballagóknak, valamint a nélkülözhetetlen tarisznyát. A végzősök nevében Kocsis Krisztina búcsúzott el a tanároktól és a diáktársaktól. A ballagók virággal köszöntötték tanáraikat, majd a szülők, rokonok és hozzátartozók adhatták át virágcsokraikat. A Szózat elhangzása után a diák léggömböket eresztettek fel a magasba.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában