Helvécia

2023.05.06. 07:00

Több millió forint értékű formaruhát kaptak Bács-Kiskun polgárőrei

Közgyűlést tartott a Bács-Kiskun Vármegyei polgárőr Szövetség Helvécián, a Petőfi Sándor Művelődési Házban, ahol dr. Fekecs Dénes vármegyei elnök beszámolót tartott a szövetség éves munkájából. Ezt követően a vármegyei szövetség nagy értékben adott át formaruhákat az egyesületeknek.

Horváth Péter

A pénteki közgyűlés keretében adták át a formaruhákat a polgárőröknek

Fotó: Horváth Péter

Fekecs Dénes elmondta, hogy az elmúlt évben kiemelt feladatnak tekintették a Magyar Falu 100 biztonsági program elindítását, mely a kistelepülések biztonságát, és egyben a polgárőrség szervezeti fejlesztését célozta meg. Elhangzott, hogy a megyei szövetség tagegyesületeinek száma 2022-ben 110 volt, a taglétszám 4680-ról 4836-ra emelkedett. Ennek köszönhetően a vármegye településein megerősödött a polgárőrség.

Az ifjú polgárőrök létszáma a 2021. évi 214 főről 2022-ben 240 főre emelkedett. A megye polgárőrei tavaly csaknem 1,1 millió szolgálati órát teljesítettek, ami országosan is kimagasló eredmény. A vármegye határszakaszán tavaly 10 vármegyéből összesen 8497 polgárőr látott el szolgálatot, összesen több mint 82 ezer órában. Ebből a Bács-Kiskun vármegyei polgárőrök több mint 53 ezer órát teljesítettek, ami a teljes határvédelmi szolgálati óraszám 65 százaléka. 

Ennek során a polgárőrök 2389 fő elfogásában működtek közre.

A Magyar Falu 100 programnak is köszönhető, hogy három új polgárőr-egyesület alakult a vármegyében: az Öregcsertői Polgárőr Egyesület, az újteleki Újszelek Polgárőr Egyesület és a mélykúti Radar Őrség Polgárőr Egyesület. Valamint Dunaszentbenedeken, Ladánybenén és Kunpeszéren további három egyesület alakulása, bejegyzése és tagfelvételének adminisztrációja folyamatban van.

Az új egyesületek részére, valamint a régebb óta működő polgárőrségeknek összesen 264 formaruhát adott át a szövetség a közgyűlést követően, összesen hatmillió forint értékben. További 700 ezer forintból informatikai eszközökkel látta el az egyesületeket, mindezt a Magyar Falu 100 program keretében. A közgyűlés vendége volt dr. Gulyás Zsolt dandártábornok, vármegyei rendőr-főkapitány és dr. Vaslóczki Ferenc alezredes, rendészeti főkapitány-helyettes. Gulyás tábornok köszöntőjében méltatta a polgárőrök munkáját, hangsúlyozva, hogy jelenlétükkel nagyban segítik a rendőrök közbiztonság fenntartásáért végzett munkáját. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában