Beruházás

2023.04.05. 06:50

Megújul a központi park Kisszálláson

Két ütemben újul meg a központi park a településen, a tervek elkészültek és a szükséges építési engedélyek is megvannak. Az első ütem felújítására sikeresen pályázott az önkormányzat, a Leader Vidékfejlesztési Program keretében 10 millió forintot nyert Kisszállás.

Pozsgai Ákos

Fotó: Pozsgai Ákos

– Mivel a támogatás mértéke 90 százalékos, ezért 1 millió forintot az önkormányzat a település költségvetéséből biztosít hozzá – közölte Rozsnyai Attila polgármester. Az első ütemben a központi park buszmegálló és az emlékmű közötti része újul meg, a kivitelezési munkálatok már el is kezdődtek. A veszélyessé vált öreg fákat eltávolítják és felszedik a régi köztéri elemeket.

A beruházás keretében egy avarral és bokrokkal benőtt, valamikori uradalmi szökőkutat is helyreállítanak, valamint az újraparkosítás mellett két méter széles térköves járda is épül az első ütemben. A második ütemhez a szükséges forrás még nem áll rendelkezésre, de a tervek már arra a részre is elkészültek, ott is térköves sétány épül, újraparkosítják azta területet is, valamint új parkoló épül majd a posta előtti részen.

Korábban pedig arról is beszámoltunk, hogy a piactér és a csarnok teljesen megújul, a beruházás keretében a napelemeket már felszerelték a piaccsarnok tetejére. Emellett hűtőkamra, új üzlethelyiségek, térvilágítás és kamerarendszer is lesz a területen.

A tervek már elkészültek a teljes parkfelújításra
Fotós: Pozsgai Ákos

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában