Jóvátételi program

2022.06.09. 18:48

Kupakgyűjtő konténereket készítettek a fogvatartottak

Sok kicsi sokra megy címmel szervezett sajtónyilvános jóvátételi programot a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet csütörtökön. A Fogvatartottak reintegrációja című pályázat keretében megvalósuló jóvátételi programban résztvevő fogvatartottak hulladékanyagból készítettek mesefigurákat ábrázoló kupakgyűjtő konténereket. A konténerek elkészítése közel három hónapot vett igénybe. Az kupaktartókat a Kiskunsági Nemzeti Parknak, a Németh László Gimnáziumnak és a Béke Általános Iskolának ajánlotta fel az intézet.

Horváth Péter

Mesefigurákat ábrázoló kupakgyűjtő konténereket adtak át. Fotó: Horváth Péter

Mesefigurákat ábrázoló kupakgyűjtő konténereket adtak át. Fotó: Horváth Péter

A Wéber Ede utcai intézményben megtartott eseményen dr. Zakhar Tibor ezredes, bv. intézetparancsnok köszöntötte a felajánlást fogadó intézmények képviselőit. Elmondta, hogy a nulla hulladék szemlélet és a környezettudatos gondolkodásmód fejlesztésén keresztül szélesebb társadalmi szerepvállalásra nyílt lehetősége a fogvatartottaknak. 

A jóvátételi program üzenete a jövő generációjának is szól: egyrészt erősíti a diákok környezettudatos szemléletét, másrészt érzékenyíti őket a társadalmi integráció és reintegráció témájában és rámutat ezek fontosságára. 

A parancsnok röviden szólt a jóvátételi program fogvatartottakra gyakorolt hatásáról is.

Annak érdekében, hogy bűnmegelőzési folyománya legyen a programnak, a résztvevő fogvatartottaknak resztoratív érzékenyítő csoportfoglalkozást szerveznek. 

Ennek célja, hogy a célcsoport körében elősegítse a felelősségvállalást, emellett szembenézzenek azzal, hogy milyen kárt okoztak a bűncselekménnyel, és így kialakuljon az igény az okozott kár szimbolikus vagy tényleges helyreállítására a helyi közösség felé.

A parancsnok kitért arra is, hogy a kiemelt projekt nem csak a jóvátételi programok megvalósítására helyez különös hangsúlyt, hanem a fogvatartottak piacképes szakmaszerzési lehetőségére is. A 2016 óta futó program keretében idén május 31-ig 1448 fogvatartott szerzett szakképzettséget.

A Kiskunsági Nemzeti Park részéről Gilly Zsolt osztályvezető, a Béke Általános Iskolától Schmidtné Báló Ágnes tagintézményvezető, a Németh László Gimnáziumból pedig  Kovács Andrea igazgató fogadta a felajánlást. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában