szabadszállás

2021.12.01. 19:59

Ünnepi díszbe öltözött a város

Korábban még soha nem látott pompába öltözött az ünnepekre Szabadszállás. A díszítésben több mint harminc önkéntes vett részt.

Gulyás Sándor

A településdíszítésben több mint harminc önkéntes vett részt.

Fotó: Gulyás Sándor

– November közepén jutottunk arra az elhatározásra Kovácsné Zsuzsával és Pásztorné Krisztinával, hogy az ünnepekre feldíszítsük városunkat. Ötletünkhöz csalatkozott a Tóth Erzsébet Óvoda kollektívája és több önkéntes segítő. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy kevés pénzből, minél kreatívabban oldjuk meg a feladatot – fogalmazott Bencze Ildikó alpolgármester.

Elsőként a polgármesteri hivatal ablakait varázsolta adventi kalendáriummá az óvoda kollektívája, amely egyben feldíszítette a helytörténeti gyűjtemény előtt felállított betlehemet is.

– A múlt hét végére helyükre kerültek a szalmabálából készült rénszarvasok, rönkfa gyertyatartók, hóemberek. Megépült a főtéren a fénykapu, a gyerekek számára egy kivilágított lovas szán kerül elhelyezésre a református templom szomszédságában, amelyre fel is lehet majd ülni. A díszítéshez szükséges anyagok nagy része felajánlások révén jutott el hozzánk. Köszönet a felajánlóknak, és a szabadszállási tűzoltóknak is fáradhatatlan segítségükért – emelte ki az alpolgármester.

A karácsonyi díszekből nemcsak a főtérre, hanem a buszpályaudvarhoz, a református és a katolikus templomhoz, az általános iskolához, valamint a városba bevezető utak helységjelző tábláihoz is jutott. Az első adventi rendezvényen már teljes pompájában tündökölt Szabadszállás.

A településdíszítésben több mint harminc önkéntes vett részt.
Fotó: Gulyás Sándor

Színes programokkal készülnek

Idén is hétről hétre fellobban egy-egy gyertya a város adventi koszorúján, miközben rövid műsorok keretében a helyi egyházi képviselők osztják meg ünnepváró gondola­taikat. Szombaton 17.30-tól a Petőfi Sándor Általános Iskola diák­jai adnak műsort a főtéren. December 11-én az Ezüst Kopogók Néptánc Egyesület táncosai, de­cember 18-án a Szabadszállási Református Kórus lép a közönség elé. Az ünnep jelentőségéről Tamás Sándor plébános, illetve Pálinkás Gyula és Pálinkásné Balogi Beáta református lelkészek beszélnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában