szórakozás

2021.07.03. 14:50

Először rendezték meg a nyáresti BorZsongást Kiskőrös főterén

A kiskőrösi főtér amolyan modern kori agora, ahol az emberek találkoznak és szórakoznak is. Egy korábban az Európa-bajnokságra felállított fedett, nagy méretű sátor alatt rendezték meg első alkalommal a nyáresti BorZsongás elnevezésű rendezvényt.

Barta Zsolt

A Petőfi 200 arca: Bánföldi Szilárd színművész

Fotó: Barta Zsolt

A rendezvényt Szőke András Karinthy-gyűrűs előadó, komikus nyitotta meg. Az ismert előadó mesélt a bor, a kenyér és Petőfi eszmei össze­fonódásáról.

Ezt követően ifjabb Szentpéteri Attila, a borház borásza bemutatta a cégük kadarkáját. A kadarka egykor a vörösbor szinonimáját jelentette idehaza, ma már csak nyomokban lelhető fel a borvidékeken.

A főtéri faházakban a Szentpéteri Borpince mellett a Vass Borászat, valamint a Sinkovicz és Kiss Borászat kínálta borait. Bemutatkozott „Petőfi Sándor”, a Petőfi 200 ünnepségsorozat arca, akinek a megtestesítője Bánföldi Szilárd, a budapesti Újszínház művésze volt. Ő Kecskeméten született, Nyárlőrincen élt, és a Kandó Kálmán középiskolában végzett, majd a Kelemen László Színitanoda diákja volt, 2014-ben felvételt nyert a Kaposvári Egyetem színművész szakára, Eperjes Károly osztályába. A rendezvényen nemcsak borral kínálta a közönséget, hanem elszavalta a Dunavecsén írt Füstbement terv című költeményt is.

A Petőfi 200 arca: Bánföldi Szilárd színművész
Fotó: Barta Zsolt

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában