Eördögh András gyermekkori álma vált valóra

Az istálló az állatorvosnak kell, nem a lónak! – vallja Eördögh András, aki már régen megálmodta egy őseink lovaihoz leginkább hasonlító fajta kitenyésztését. Az egykoron ingatlanok adásvételével is foglalkozó lótenyésztő-biogazda már negyedszázada él a jászszentlászlói határban. A 130 hektáros kalmárföldi birtok a kunfakók birodalma, melyekből már vagy kétszáz egyedet számlálnak. A lovak egész évben a szabad ég alatt vannak, és jól bírják a szilaj tartást.

– Hiszem azt, hogy egy teremtett világban élünk, és ha a teremtő munkatársa lehetek, és én ültethetek fát, én vethetek gabonát, én nevelhetek állatokat, akkor ez egy csodálatos, szintén teremtői munka – fogalmazott Eördögh András, aki mindehhez hozzátette: „jó gazdája akarok lenni ennek a földnek”.

– Minden gyermeknek van valami álma, nekem is volt. Szerettem volna felülni egy lóra, és világgá menni vele. Amikor felnőtt lettem, és az utolsó földosztogatásnál kaptunk földet, akkor szerettem volna állatokkal benépesíteni. A szürke marha, a racka és a mangalica az adott volt, de a ló milyen legyen? Olyan lovat szerettem volna, amivel messzire tudok menni, és ilyen lovat nem találtam az akkori fajták között. Ráadásul olyan lovat akartam, ami a dicső magyar történelem egyik jeles képviselője volt – mesélte Eördögh András, akinek idővel teljesült a gyerekkori álma a kunfakóval, melynek hátán eljutott a Radnai-havasokig. Több ezer kilométert tettek meg felmálházva, miközben a lovak nem kaptak abrakot, azt ették, amit legelni tudtak.

– Kunfakónak nevezzük a fajtát, hiszen a kun vezérek egykori szállásterületén élünk, és én nagyon tisztelem ezt a népet. A fakó pedig a színe a lónak. Hankó Béla is így írta le honfoglalóink lovát: a legtöbb ló fakó színű volt, szíjalt háttal. Vörös István archeozoológus mindehhez még azt is hozzátette: arab hatást mutató, tarpán leszármazott. Hát így indult a mi kísérletezésünk, és olyan lovakat próbáltunk összeválogatni, amelyeket arab és tarpán vérhányaddal tudunk tenyészteni – mondta el Eördögh András, aki nyaranta táborokat is tart a tanyáján.

Mint mesélte: a táborokat hirdetnie sem kell, maguktól jönnek a gyerekek, akik a lovaglás mellett, az idei évben, a régi magyar harci eszközzel, a szablyával és a szablyavívással is megismerkedhettek. Ezen a nyáron is voltak erdélyi gyerekek, akik esténként muzsikálással, énekléssel teremtettek jó hangulatot az ingyenes táborban, amit nagyon sokan segítettek felajánlásaikkal.

Megemlékeztek a száz évvel ezelőtti tragédiáról is a táborozó diákok

A közepes marmagasságú, mintegy 135–140 centiméter magas lovakról megtudtuk azt is, hogy a hosszú távú túrák mellett kiválóak a lovas harcászatra is.

– Mindezek mellett a kunfakó a mérete és a nyugalma miatt kiváló gyerekló is. Ez eleinte mellékes volt számomra, de most jöttem rá, hogy mennyire nem az. Itt volt a táborban harminc gyermek, akik az ország minden részéből és határainkon túlról is jöttek, akikkel együtt tudtuk ünnepelni a száz évvel ezelőtti tragédia megemlékezését. Nem elkeseredve, hiszen túléltünk valamit, és még mindig van nemzet, és remélem, hogy újra sikeres és dicső lesz, mint hajdanán – fogalmazott Eördögh András, miután a táborozók lóháton átvonultak Jászszentlászlóra, ahol a fiatalok az első világháborús emlékműnél dalolva tisztelegtek az elődök emlékének.