galériával

2020.02.28. 14:00

Trianoni emlékfát ültettek Tompán és Kelebián

A Nemzeti Színház a Trianon 100 elnevezésű nagyszabású rendezvénysorozattal emlékezik meg a trianoni békediktátum évfordulójáról, melynek részeként 13 gyümölcsfát ültettek el Budapesten és az ország 12 településén csütörtökön, köztük Kelebián és Tompán is.

Pozsgai Ákos

Budapesten, a Nemzeti Színház kertjében a Tizenhárom almafa című Wass Albert-bemutatóhoz kapcsolódva a teátrum színművészei egy őshonos, oltott almafát ültettek el. Az eseményen többek között jelen volt Vidnyánszky Attila, a színház igazgatója, az előadás rendezője, Kovács Gyula, a Kárpát-medence régi gyümölcsfajtáinak őrzője, Bertha Zoltán irodalomtörténész és Csurka László színművész.

Ezt követően egyszerre, de külön-külön elindultak a színművészek 12, olyan határ menti magyarországi településre, amelyek Trianon következtében közvetlenül élték át a szétszakítottság fájdalmát és annak következményeit.

Kelebián Maczkó József polgármester és Rubold Ödön színművész a helyi általános iskolásokkal közösen ültette el a polgármesteri hivatallal és a katolikus templommal szemben lévő parkban az emlékalmafát. A település a trianoni békeszerződést megelőzően Szabadkához tartozott, a Trianon utáni újrakezdés eredményeként, 1924. december 16-án alakult önálló községgé Kelebia néven. Az emlékfát a Farkas László Általános Iskola mindenkori nyolcadikos diákjai fogják majd gondozni.

Tompán Véh László polgármester, Murányi Ami nemzetközi protokoll-előadó és Szabó Sebestyén László színművész ültették el közösen az emlékfacsemetét, amely a nemzet összetartozását szimbolizálja. – „Mert Isten, aki a kivágott csonkból termőfát tud növeszteni újra, nem hagyja elveszni a népeket sem, akik benne hisznek.” – idézett Wass Albert Tizenhárom almafa című regényéből Szabó Sebestyén László. Mint a faültetésen elhangzott, Tompa önálló története szintén a trianoni békeszerződést követően vette kezdetét. Az új országhatár elvágta az addigi anyavárosától, Szabadkától, ezért 1922-ben önálló községgé szervezték és Bács-Bodrog vármegyéhez csatolták.

 

Ezek is érdekelhetik