2024.04.30. 20:45
Bemutatták Ludányi András amerikai életéről szóló könyvét Kecskeméten
Hétfőn este a kecskeméti városháza dísztermében mutatták be Ludányi András Amerikai életutam című könyvét, melyekről a látogatók érdekességeket, háttértörténeteket tudhattak meg, a kötetet pedig meg is vásárolhatták a helyszínen.
Ludányi András amerikai magyar politológus, szociológus, történész, egyetemi tanár az adai Észak-Ohió-i Egyetemen. Magyarországot 1944-ben Ausztria felé hagyta el szüleivel, majd az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. Könyvében, melyet először angol nyelven publikált, elmeséli, hogyan élte meg magyarként az amerikai életet. Az eredeti, My American Roadtrip című könyv magyarosítását Forgács Ildikó műfordítónak köszönhetik az olvasók.
A városháza dísztermében tartott bemutatón Ludányi András íróval régi barátja Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke beszélgetett a könyv különböző szakaszairól és a munkafolyamat részleteiről. A kötet négy nagy történetből fonódik össze: magánélet és családtörténet, szakmai pálya, közösségi élet, vagyis boldogulás az amerikai társadalomban, valamint bemutatja Amerikát úgy, ahogyan ő tapasztalta.
A bemutatóesten megjelent megannyi könyvbarát, köztük Kecskemét polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia is.