Huszonöt éves korára valóra váltotta gyermekkori álmát

Kis Csilla Lilla mindössze négyéves volt, amikor egyszer és mindenkorra eldőlt, hogy a lovakhoz kötődik majd az élete. Legfőbb célját, a saját iskola alapítását tavaly érte el, amikor Öregcsertőn megnyitotta a Csatangoló Lovardát. A lovaglás egyszerre munkája, szenvedélye, álma és életformája: gyakorlatilag kamaszkorára képes volt puszta tízest hajtani, ami sokat látott lovászoknak is komoly feladat. Remekül képzett lovai közül volt, amelyik főszerepet kapott a Nemzeti Lovas Színház egyik darabjában; cserébe a művészek előadást tartottak frissen nyílt lovardája nyílt napján.

– Puszta kettessel kezdtem, Révbérpusztán, 2014-ben. Előtte nem engedtek felállni, mert féltettek – idézte fel az emlékeket Kis Csilla Lilla. – Először kettőre álltam fel, majd elé fogtunk még hármat és lett belőle puszta ötös. Később, amikor Bócsán dolgoztam, már intenzívebben hajtottam, aztán Bakodpusztán volt lehetőségem puszta tízest hajtani – foglalta össze, olyan természetességgel, mintha csak azt mesélné, hogyan főz kávét. Felvetésünkre, hogy a mutatvány életveszélyes, azt felelte, csak „némi lovas előképzettség és bátorság kell hozzá”, ugyanakkor bevallotta: „tényleg nem veszélytelen”, de ő mindig élvezte és biztonságban is érezte magát, mondván, ezek az állatok „tudják a dolgukat, mert bemutatós lovak, vagyis napi szinten végrehajtják” a látványos produkciókat.

– Bakodpusztán kezdődött a szerelem: 13 éves voltam, amikor kikerültem oda, majd öt szezont ledolgozgattam, nyaranta, ami akkor még csak hobbi volt. Onnan kerültem Révbérpusztára, Soltra, később Bócsára, a Vincze Lovardába, ahol 2017-ig voltam lovasoktató. Nagyon szerettem. Mivel kalocsai vagyok, hazahúzott a szívem, úgyhogy jött a közeli Mácsaszállás. Tavaly júniusban kerültem Öregcsertőre, ahol megalapítottam a Csatangoló Lovardát. Sikerült házat venni, amiből vendégház lesz: tavaszra remélem engedélyeztetni is tudom, utána pedig táboroztatni fogok – vázolta a terveket határozottan. – Van egy 16 méter átmérőjű körkarámunk, ahol a kezdők gyakorolnak, egy 13 hektáros legelőnk és egy 50x60-as díjlovas pályánk – summázta. Megjegyezte: utóbbiból ugyan 20x40-es a szabvány, de azért alakított ki nagyobbat, hogy kényelmesebben lehessen rajta mozogni, ugrani, díjlovagolni, edzeni, és többen is férjenek el rajta, egyszerre.

Hobbilovasokból versenyzők

– Főként oktatásra hoztam létre a lovardát, mert mindig is ez volt az álmom, a mindenem, hogy gyerekeket, felnőtteket is tanítsak. Főként hobbilovaglók jönnek, mert sok gyereknek nagy vágya, hogy lovas legyen. Aki hozzám kerül, akár csak egyszer, az nagyon ritka, hogy nem jön vissza, inkább rendszeres lovas lesz belőle – fogalmazott. – Nagyon sok felnőtt jön úgy, hogy ők csak kikapcsolódni szeretnének, mások, sokan, divatból lovagolnak. Nekem ezzel sincs bajom, mindenkit egyenrangúként kezelek, és bárkit oktatok, viszont akad, aki csak szelfizgetni szeretne – mesélte.

A fiatal oktató elmondása szerint sok különböző korosztály érdeklődik az ősi, szép sport iránt: a legfiatalabb tanítványa két és fél, a legidősebb 73 éves, míg az átlagéletkor 16 év. A táborokba az ország minden tájáról jönnek hozzá fiatalok: vannak bócsai, kecskeméti, budapesti, dunaújvárosi tanítványai, akik általában 6-16 évesek, és a nagy korkülönbség ellenére is jól kijönnek egymással, hiszen összeköti őket a lovak iránt érzett rajongás. Arra a kérdésünkre, hogy versenyfelkészítést is vállal-e, nemmel felelt, hiszen az már az edzés kategória, amihez más módszertan, felszerelés, pálya és persze ló kell. Ő maga sokáig el tudja juttatni a fiatal érdeklődőket, de úgy tartja, hogy külön kell kezelni az oktatót és az edzőt.

– Az oktató a teljesen kezdőtől a haladó szintig tanítja a lovasokat, vagyis a nulláról a rajtengedély-vizsgaszintig. Az edző innen folytatja, majd versenyre viszi a lovasokat. Ha valakinek álma-vágya a versenyzés, akkor tudok olyan edzőt ajánlani, akinek szívesen átadom, hogy vele haladjon tovább – vázolta a régióban adott lehetőségeket, egyértelművé téve, hogy országos mezőnyig is el lehet jutni a régió lovardáiból. – Vannak páran, akik tőlem indultak, és mára versenyeznek, például az egyik dunántúli kis srácom. Egy másikat Vörös Lászlóhoz irányítottam, ő azóta díjugrató lett – emelt ki csak két példát.

Persze nemcsak a versenyzőknek, hanem az állatoknak is kell az utánpótlás: egy nappal azelőtt, hogy találkoztunk vele, Lilla a Hortobágyon járt, és egy magasan képzett lovat nézett meg, vételi szándékkal. Mint mondta, egy igazán jó lóért messzire kell menni, de érdemes, mert gyorsan lehet vele haladni, hogy megfeleljen a céljainak. Egy-egy új lóval kezdetben csak ő szokott foglalkozni, vagyis azonnal egyikre sem ülteti fel a tanulóit, csak akkor, amikor már biztos benne, hogy az állat viselkedése megfelel az oktatási céloknak. Vallja, hogy ez „csak nevelés kérdése”, és szükség is van rá, hogy tanítsa őket, hiszen nem mindig van olyan szerencsés helyzetben, hogy eleve képzett lovat hozhat az iskolába. Az előképzettség nélküli patást ilyenkor be kell lovagolni, hogy jól dolgozzon, és a tanítványok is szeressék.

– A lónak úgy kell működnie, ahogy mi szeretnénk: nem szabad például elrohanósnak, idegsokkosnak lennie. Nyugodtan kell állnia és tűrnie, hogy a gyerekek körülötte szaladgálnak, ápolgatják. Hagynia kell, hogy felüljenek rá és csak akkor szabad elindulnia, vagy megállnia, amikor mi akarjuk. Ezzel nagyon sok munka van – fogalmazott, majd magát kijavítva megjegyezte: számára tulajdonképpen ez „nem is munka”. – Inkább az életem részének tartom, és mindig boldogan megyek oktatni, így nem fáradok bele, nem unom meg. Persze van, amikor rossz kedvem van, de amint elkezdődik az óra, vagy felülök a lóra, minden rendbe jön – mosolygott.

Kincsemet játszotta az egyik lova

– A Nemzeti Lovas Színház előadásait mindig nagyon szerettem: sokat láttam, így barátkoztam össze a társulattal, amit Pintér Tibi vezet. Annyira szoros barátságot kötöttünk, hogy néha adok nekik lovakat: nemrég például Dia nevű lovam játszotta Kincsemet, az azonos című musicalben. Azt kellett eljátszania, hogy nem túl kedves, miközben tökéletes oktatóló: soha esze ágában sem volt rúgni, bakolni, vagy elszaladni, míg a szerepben meg pont ezt kellett tennie – mesélte nevetve. – Odaadtam Tibinek, néhány hétre. Feljártam a próbákra, többször megnéztem. Láttam, hogy mindennap dolgoznak vele, megtanították még arra is, hogyan dobja le magáról a lovasát. Aztán amikor hazajött, minden visszaállt, egyszer sem akart nekünk ártani. Szerintem élvezte a szereplést – nyugtázta. A Nemzeti Lovas Színház és személyesen Pintér Tibor kedves gesztussal viszonozta a segítségét, nevezetesen azzal, hogy a társulat néhány tagja elhozott egy műsort a lovardája nyílt napjára. Megjegyezte: idén tavasszal is számít rájuk, a következő hasonló rendezvényén.

Lillának egyébként annak ellenére is van kedvenc lova, hogy mindegyikkel sokat foglalkozik, a lehető legnagyobb szeretettel. Tigris viszont különleges: „nem a legszebb, nem a legjobb”, de számára sokat jelent, hiszen Bakodpusztán ő volt a „legeltetős lova”, amikor gyerek volt. Az 1997-es születésű állat mostanra már nagyon keveset dolgozik, és akkor is csak kisgyerekkel. A különleges kapcsolatot vele, és a 14 lóból álló ménes többi tagjával annak köszönheti, hogy nagyon intelligens, ráadásul rendkívül szociális állatok: „látszik rajtuk minden gondolatuk, és érzik, hogy az ember mikor szomorú, mikor jókedvű, és akkor a szerint viszonyulnak hozzá”, magyarázta.

Az állatai annyira kedvesek számára, hogy a lehető legjobb körülményeket igyekszik megteremteni nekik. Ezért is vannak nála szabad tartásban, legelőn, úgynevezett futó istállóval, hogy az állatok bármikor behúzódhassanak melegedni, vagy enni. Szerinte így a legjobb, mert ha szabadon tudnak mozogni, akkor nem kell azért aggódni, hogy kiszaladnak a gyerekek alól, hiszen bőven van mozgási lehetőségük.

Komolytalannak tartották iskoláskorában

– Mostanában már nem mondják, hogy ódivatú lennék, de amíg iskolás voltam, addig sokan furcsán néztek rám, amiért „csak lovacskázok”, és azt tartom életcélomnak, hogy lovaim lesznek. Nem nagyon szerettek, mert mindig a lovakról beszéltem, viszont az emberek mostanra kezdenek belegondolni, hogy ez nem is akkora hülyeség – fejtegette. – Már most elégedett vagyok, viszont sosincs vége: nagyon szeretném fejlesztgetni, építgetni a lovardát, és az a célom, hogy a mostani generációt jobb irányba terelgessem, mivel szerintem kissé el vannak veszve – mondta.

– Nem iszom például alkoholt; ezt is próbálom kicsit a gyerkőcökbe sulykolni, hogy nem biztos, hogy jó, ha mindig buliznak. Persze nem baj, csak ne mindig az legyen, hogy a számítógép előtt ülnek, vagy buliba mennek, mert vannak más szabadidős programok, amiket élvezhetnek és jó hatással lehetnek rájuk – hangsúlyozta. – Én például diszlexiás voltam, nagyon nehezen tanultam, viszont ahogy elkezdtem rendszeresen lovagolni, sokkal jobb lett a tanulmányi eredményem, és jobban is éreztem magam. Ha egy hetet véletlenül valami miatt kihagyok, minden bajom van, teljesen rosszul vagyok – mondta nevetve.