Turnéval járja az országot Ónodi András Máté, hazánk legfiatalabb tekerőlantosa

Máté tavaly nyáron ismerkedett meg a tekerőlanttal. A Széljáró Balladás koncertjén látta meg először, és mint mondta, rögtön rákapott. Később a kiskunfélegyházi Pattanj Palkó népművészeti táborban találkozott a tekerővel, ahol a Széljáró Balladás együttes vezetője, Vas László ismertette meg a hangszerrel és tanítja jelenleg is tekerőzni Mátét. Hazánkban csak az Óbudai Népzenei Iskolában tanítják a tekerőzést, tíz éves kortól. A tekerőlant ugyanis nagyon nagy és nehéz hangszer, a kisgyermek kezek nehezen érik át.

Máté azonban nem akart tízéves koráig várni, szülei ezért felkérték Vas Lászlót, hogy foglalkozzon kisfiukkal. A közismert muzsikus örömmel vállalta el Máté tanítását, gyorsan kiderült, hogy fáradozása nem hiábavaló. Máté ugyanis annyira tehetséges és szorgalmas, hogy egy év alatt három tanév anyagát tanulta meg. Kezdetben kölcsön hangszeren játszott, nemrég kapta meg saját tekerőjét, amit a tiszaalpári Repáruk Dezső készített számára. A hangszert egy faragott magyar címer díszíti, amit tanára, Vas László készített ajándékba tanítványának. Máté örömmel mutatta meg nekünk csodálatos hangszerét, amit egyelőre édesapja segítségével bír csak felemelni. A tekerőlant tokkal együtt közel huszonöt kilogramm, anélkül is több mint tíz kiló.

Máté azt is elmesélte, hogy naponta egy órát gyakorol a hangszerén, a recsegtetés is egyre jobban megy már neki. Persze azt is elárulta, hogy nem mindig van kedve a gyakorláshoz, hisz nagyon sok minden más érdekli, így nehéz az idejét beosztani.

Máté egyébként második osztályos a Waldorf-iskolában, ahol szintén többször tekerőzött már. Azt is megtudtuk, hogy Máténak nem jelent terhet egy-egy fellépés, megszokta már a koncerteket is, hiszen abban a szerencsés helyzetben van, hogy zenei közegben cseperedhet fel. Édesapja, Ónodi Árpád a Rocktár vezetőjeként rendszeresen elviszi kisfiát a koncertekre. Máté így otthonos a rockzene világában is. Zenei tehetségét is édesapjától örökölte, aki korábban dobolt és szaxofonozott.

– Fontosnak tartom a szereplést, a színpadi munkát. Kisgyermekként én is játszottam a fúvószenekarban, így tudom, hogy a személyiségfejlődésben, a munkához való hozzáállásban rengeteget adott a fúvószenekar. A fellépések pedig fegyelmet és szorgalmat igényeltek – tette hozzá az édesapa, aki szerint a szereplés azért is fontos, mert meghatározza az utána következő napokat. Ha jól sikerült, akkor Máté szívesen gyakorol. Ha rosszul, akkor pedig azért veszi a kezébe tekerőjét.

– Persze nálunk is vannak nehezebb időszakok – vette át a szót dr. Ónodi Izabella, Máté édesanyja. – Nagy a felelősség rajtunk, szülőkön, hogy megtaláljuk azt a határt, ami még Máténak nem kellemetlen. Nem szeretnénk ráerőszakolni a fellépéseket és a gyakorlást sem, de azt sem szeretnénk, ha kárba veszne a tehetsége. Ezért nagyon figyelünk arra, hogy a korának megfelelő dolgokkal foglalkozzon – hangsúlyozta az édesanya.

A tekerőlant története

Hazánkban a XVI. századi írásos emlékekben merült fel először a tekerőlant neve, igaz akkor még koldushangszerként élt a köztudatban. A falusiak körében vált kedveltté ez a hangszer, amit sokféle elnevezéssel illettek: kolduslant, macskaduda, szentlélekmuzsika vagy a sokkal ismerősebben csengő nyenyere szavakkal. A formájában gitárra, hegedűre hasonlító hangszer vándorzenészek által az ország minden régiójába felbukkant, de elsősorban az Alföld déli és középső részének vált jellegzetes népi hangszerévé.