Kiskunfélegyháza

2018.02.26. 11:34

Botrányos választási csalás a pártállami időkben Félegyházán

Az idő múlik, s nem marad írástudó tanúja az eseményeknek, muszáj tehát közreadnom a 47 évvel ezelőtti botrányos kiskunfélegyházi jelölőgyűlés történetét, ahol a csalást biztosító katonai egység tagja voltam. Elnézést kérek a kései élménybeszámoló személyes hangvételéért, de úgy érzem, fontos epizóddal szolgálok a pártállami idők félegyházi helytörténetéhez, ráadásul a tapasztaltak a saját későbbi politikai szerepvállalásomra is nagy hatást gyakoroltak. A munkáshatalom 19 éves katonájaként láttam, amint a munkásasszonyok arcul köpik a parancsnokomat.

Balai F. István

Futótűzként terjedt a hír a kiskunfélegyházi laktanya sorkatonái között 1971. március 19-én, pénteken, kora délután, hogy aki ki akar menni a városba, azonnal öltözzön kimenőruhába és jelentkezzen a „hadosztály kapunál”, de gyorsan! Szokatlan volt ez, hiszen a katonák általában nem a saját döntésük, hanem a parancsnokuk engedélye alapján mehettek a városba. A helyzet azonban nemcsak meglepőnek, hanem felettébb furcsának is tűnt.

Fenyített katonák az ügynökök ellen

– A fenyítés alatt állók is mehetnek? – kérdeztem, mert éppen a laktanyafogságomat töltöttem.

– Igen! – hangzott az intézkedő tiszthelyettestől a megdöbbentő válasz, ami alaposan felcsigázta a kíváncsiságomat, s gyorsan átöltöztem.

A kapunál két busz állt, körülöttük századnyi katona. A hadosztályparancsnok politikai helyettese, Tóth ezredes egy hokedlire állva magya­rázott:

– Elvtársak! Országgyűlési képviselő-választási jelölő­gyűlésre megyünk a cipőgyárba. Tudomásunkra jutott, hogy imperialista ügynökök meg akarják akadályozni a Hazafias Népfront jelöltjeinek győzelmét. A maguk dolga az lesz, hogy biztosítsák a többséget. Hangsúlyozom, hogy a választás szabad, mindenki arra szavaz, akire akar, de jól jegyezzék meg ezt a két nevet: Nagy Ferencné és Polyák Etelka. Láthatják, hogy a választás mennyire demokratikus, már a Hazafias Népfrontnak is eleve két jelöltje van. Nem engedhetjük, hogy az imperialisták győzzenek, ezért csak az jöjjön, aki velünk van! – fejezte be az eligazítást Tóth ezredes, majd kiadta a „Gépjárműre!” parancsot.

Egy pillanatig hezitáltam, hogy talán ki kellene maradnom ebből a nyilvánvalóan piszkos ügyből, hiszen a jelölteket nem is ismerjük, de a megrökönyödésem okozta kíváncsiság mindent legyőzött. Aktív imperialista ügynökök a szocialista Magyarországon békeidőben?! S nincsenek lakat alatt? Ez hogy lehet? Titkos ellenzéki szervezkedés lehet a háttérben? Az életveszélyes volna! Ennyit a politikából már akkor is értettem, s közelről akartam látni a dolgokat.

Kordon a pártállami vezetőknek

A cipőgyári csarnokban nagy tömeg, több száz ember. Érkezésünket moraj fogadta. Azok a munkások, akiknek nem jutott szék, álltak, vagy a gépeken, munkapadokon ültek. A piros drapériás asztal előtt mégis vagy 100 üres szék, félköríves pajzsként véve körül az elnökséget, biztosítva a mögötte lévő kijáratot is.

– A katonák az üres székekre üljenek! – hangzott a parancs a helyszínen, a munkások pedig felhördültek. A katonaság az elnökség és a tömeg közé foglalt helyet, s nem kellett nagy stratégának lenni ahhoz, hogy akinek szeme van, felismerje a csapat biztonsági szerepét. A fiatal és csinos munkáslányokkal rögtön felvettük a szemkontaktust, ahogy azt ifjú katonák teszik ilyenkor, de utálkozó és dühös elutasítás volt a válasz:

– Mit kerestek ti itt? Nem is vagytok félegyháziak, menjetek haza! – amiből megértettük, hogy ebből nem lesz

randevú.

A jelölőgyűlést a levezető elnök, Kiss Bálint gyárigazgató nyitotta meg, bemutatva az elnökség tagjait. Mindegyikük magas rangú pártállami vezető: dr. Greiner József, a megyei pártbizottság titkára, Terbe Dezső, a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) megyei bizottságának első titkára, Sztanojev András, a városi pártbizottság első titkára, valamint Görög István, a Hazafias Népfront kiskunfélegyházi titkára. Megnyitóbeszédet dr. Dobos Ferenc tanácselnök mondott, ő tett javaslatot a Hazafias Népfront jelöltjeinek személyére is. A beszéd közben a tömeg első soraiból egy férfihang szólt közbe:

– Kiskorúak vannak a teremben! – Nyilván a választójog kérdését próbálta feszegetni. Az asztalnál ülő dr. Greiner József ráripakodott:

– Hallgasson már el!

A tanácselnök pedig folytatta az ünnepi hangvételű beszédet, mintha mi sem történt volna. Ismertette Nagy Ferencné és Polyák Etelka életútját és érdemeit, amit korrekt taps kísért. A levezető elnök megkérdezte, hogy van-e valakinek más jelöltje. Egy higgadt férfi lépett a mikrofonhoz.

– Javaslom az eddigi országgyűlési képviselőnket, Fekete Pálnét. Ő is munkásasszony, s ha eddig jó volt, legyen jó ezután is! – Gyér taps.

Volt még két jelölés, ami gyakorlatilag érdektelenséget váltott ki, majd újabb jelentkező emelkedett szólásra.

– Országgyűlési képviselőjelöltnek javaslom Kertész Jánosné Palásti Rozáliát! Itt, a gyárban mindenki ismeri őt, nem kell az érdemeit hangsúlyoznom. – Üdvrivalgás tört ki a teremben, főleg a fiatal munkáslányok között, de az idősebbek is tapsoltak.

A jelölőgyűlés elnöksége a kijárat közelébe helyezkedett, hogy ha valamilyen zavargás törne ki, a katonai kordon védelme alatt gyorsan el tudja hagyni a helyiséget. Ez is történt, a feléjük dobott bőrdarabok már nem találtak el senkit, csak az elnökségi asztalon csattantak

A legnépszerűbbet elfelejtették

A levezető elnök szavazásra tette fel a jelöltnek javasol­takat. Anélkül persze, hogy nyilvánosan kihirdették volna, hogy egyáltalán mennyi a jelenlévők száma, hány szavazat kell a jelöléshez, s bárki is vizsgálta volna, hogy kinek van választójoga. Először az érdektelen jelöltek kerültek sorra, majd Fazekasné. A levezető elnöknek sétálgattak ugyan számolgatónak látszó emberei a teremben, de ő nem hirdetett számokat, hanem becsléssel, százalékban hirdetett eredményt:

– Megállapítom, hogy öt százalék – majd – megállapítom, hogy tíz százalék – jelentette ki.

Nagy Ferencé és Polyák Etelka esetében felemelte a kezét a két tömött busszal érkezett katona, meg sokan még a tömegből. Én nem mertem lent hagyni a kezem, nem akartam bajt a fejemre. Egyelőre a megfigyelés volt a célom, nem az ellenállás. A levezető elnök mindkét jelölthöz 70 százalékot becsült, fütty és óriási moraj mellett. Szerintem ötven-­ötvenöt százalék körüli volt a helyes eredmény, amit csak korrekt számolással lehetett volna pontosan megállapítani. A gyárigazgató azonban eredményt hirdetett:

– Megállapítom, hogy a jelölőgyűlés országgyűlési képviselőjelöltnek választotta meg a Hazafias Népfront jelöltjeit, Nagy Ferencnét és Polyák Etelkát. A jelölőgyűlést ezennel bezárom.

A tömeg felhördült.

– Hát Kertészné Rozika!?

– Bocsánat, majdnem elfelejtettem – így az elnök. – Ki szavaz Kertész Jánosné Palásti Rozáliára?

Lent hagyták a kezüket a katonák, a tömegből viszont nagyon sokan szavaztak. Ismét ötven százalék körülire becsültem az eredményt, a levezető elnök azonban másként látta.

– Megállapítom, hogy harminc százalék.

Óriási füttyszó, felhördülés.

Az elnökség ezt követően rögtön elhagyta a csarnokot a katonai kordon védelme alatt. Mielőtt még kiértek volna, bőrdarabok, cipőtalpak landoltak az elnökségi asztalon, amiket nyilván az ott ülőknek szántak. A tömeg egyébként nem csinált forradalmat, oszlani kezdett, de a feszültség csak lassan csökkent. Amint mi, katonák is szedelőzködni kezdtünk, láttam és hallottam, hogy két-három munkásasszony hevesen szidja a parancsnokunkat, Kiss főhadnagyot, akit le is köptek. A fiatal tiszt megszégyenülten állt, nem szállt vitába a munkásosztállyal.

A jelölőgyűlés ezután egyéb atrocitás nélkül lassan szétoszlott. Kiskunfélegyháza országgyűlési képviselője végül Nagy Ferencné lett. Hogy kik voltak az „imperialista ügynökök”? Azt csak évtizedekkel később, újságíró koromban tudtam kideríteni. Az ügy hátterét cikkünk 2. részéből ismerhetik meg.

Szemtanúkat keresünk

Aki – még ha fiatalkorúként is – ott volt azon az 1971-es kiskunfélegyházi jelölőgyűlésen a cipőgyárban, ma már jóval a 60. életéve fölött jár, sokan már nincsenek is az élők sorában. Ám, ha idős is, ha ott volt, emlékei is lehetnek. Ha akad félegyházi olvasóink között ilyen személy, vagy ismer valakit a korabeli cipőgyáriak közül, esetleg felmenőitől hallott a történetről, kérjük, segítsen abban, hogy szemtanúkat találjunk, vagy ossza meg velünk az emlékeit!

Miben állt a csalás?

Az eredményhirdetés nem volt alátámasztva korrekt szavazatszámláló bizottsági adatokkal. A számlálás ugyanis csak úgy lehet korrekt, ha a számlálók személyét is bizalmi alapon választják. Ezenkívül a csalás eleve abban állt, hogy katonaságot vezényeltek ki a pártállami akarat érvényesítésére egy demokratikusnak mondott politikai rendezvényre. Alig 10 évvel voltunk az 1956-ot követő megtorlások után, s abban a légkörben a különben fegyvertelen katonák puszta megjelenése is megfélemlítően hatott a bizonytalan szavazókra, így nyilván befolyásolta az eredményt is.

Jelölési reformszabályok

A pártállami idők 1953 utáni első komoly reformkísérlete az 1968-ban elindított „Új gazdasági mechanizmus” volt, ami megpróbálta behozni a piaci viszonyokat a szocialista tervgazdaságba.

Ezzel párhuzamosan a reform a ’60-as években a kultúra és a művészetek területén bontakozott ki leginkább, de ide kapcsolhatjuk a „választási törvénynek” azt az 1970-es módosítását is, miszerint a jelöltállítás a jelölőgyűlés joga, ahol bárki tehet javaslatot a jelölt(ek) személyére, s a jelöltséghez elegendő a jelenlévők egyharmadának szavazatát megszerezni.

Az első ilyen országgyűlési választásra 1971-ben került sor. A többes jelölés és a jelölőgyűlési spontán aktivitás a reformszelek 1973-as elmúltával nem ment át a gyakorlatba (csak 1985-ben került újra napirendre az immár kötelező többes jelöléssel). Az ismertetett történet a ritka kivételek közé tartozik.

Folytatjuk.

Nyitókép Kiskunfélegyháza,

Kossuth Lajos utca – Szent János (Szabadság) tér, 1970.

Forrás: fortepan.hu

Ezek is érdekelhetik