2023.08.22. 06:55
Alacsony felvásárlási ártól tartanak a termelők Bács-Kiskunban – infografikával
Bár drasztikusan drágult tavaly óta a szőlőművelés költsége, ez nem tükröződik a gyümölcs várható felvásárlási árában. A prognosztizált szüreti átlagár táblázat szerint csak egy-két fajta fehérszőlő esetében van némi emelkedés a tavalyi összegekhez képest.

A felvételen Herczeg Imre a rajnai rizling ültetvényében
Fotó: Barta Zsolt
Az infláció következtében megdrágult a szőlőtermesztés költsége. A korábbi években sem voltak elégedettek az szőlészek a felvásárlási árakkal, de ha az idén, nincs legalább 20 százaléknyi emelés, akkor jó néhányan bedobhatják a törölközőt. A helyzet sajátosságát mutatja, hogy ma négy kilónyi szőlő kerülhet annyiba, mint egy gombóc fagylalt. Herczeg Imre keceli szőlőtermesztő azt mondja, hogy a vegyszerek, a gázolaj, a műtrágya, a permetezőszer vagy akár az élőmunka ára is több mint 20-50 százalékkal emelkedtek egy év alatt. Ehhez képest a néhány forintnyi várható szőlő felvásárlási összeg emelkedése nem kompenzálja a kiadásokat. Azaz az infláció felét sem kapja meg, ha csak annyit kap a termelő, mint amennyit a HNT (Hegyközségek Nemzeti Tanácsa) árlistája mutat.
Herczeg Imre, keceli gazda a baon.hu-nak elmondta, hogy egy hektárnyi szőlő művelési költsége 900 ezer 1 millió forint között van. Általában 100 mázsányi szőlő terem átlagosan egy hektáron. Ha ennek kilója 110-120 forint akkor egy évnyi eredmény 100-200 ezer forint lesz. Egy család 10 hektárnál többet nem tud megművelni. Optimális estben 2 millió forint lesz az a jövedelem amiért dolgoztak. Ez pedig édeskevés.
Álláspontja szerint a gazdáknak legalább 130-140 forintot kellene kapniuk a fehérszőlőért, a kékszőlőért 150-160 forintot, akkor jobb kedvvel dolgoznának a gazdák.
Bár kapnak földalapú támogatást de ez az amortizációra is kevés. Jó néhányan kapnak Agrár-környezetgazdálkodási támogatást az uniótól, de ezt az összeget speciálisan meghatározott feltételek alapján lehet csak felhasználni – mondta Herczeg Imre.

Fotó: Pozsgai Ákos
Megnéztük a Központi Statisztikai Hivatal számait. Az élelmiszerárak idén januárban 44 százalékkal voltak magasabbak mint egy évvel korábban. A boltokban kapható bor ára közel 18 százalékkal emelkedett. (A sör 34, a szeszes italoké 25 százalékkal változott.) Azaz a bor nem követte a szektorban jellemző emelkedés mértékét. Illetve az is igaz, hogy sok család az élelmiszer fogyasztását csökkentette, és annak a szerkezetét átalakította. Mivel a bor élvezeti cikk így valószínűleg kevesebbet fogyaszthattak a vásárlók, mint a korábbi években.
Kivágják a szőlőket?
A Szentkirály- Lakitelek hegyközségi alelnöke László Géza hírportálunknak a napokban elmondta, hogy legalább nettó 15 forintos emelést várnak a szőlőtermesztők az áremelkedések kompenzálására. Ellenkező esetben tömeges kivágási hullám indulhat meg a térségben. Hasonló a probléma például a Mátrai Borvidéken is. A napokban egyeztető beszélgetésre gyűltek össze Gyöngyössolymoson borvidék szőlőtermelői és a borászai. Itt elhangzott, hogy a termelési input költségek 30-50, sőt, helyenként 100 százalékkal is emelkedtek. Ha nem változnak az árak az óriási gondot okoz. A gyűlésen résztvevők közül volt aki felvetette, ha sok a szőlő, akkor adjanak kivágási támogatást, és akkor megszüntetik az ültetvényeket.
TÁBLÁZAT
2023-as árprognózis a Kunsági Borvidéken
Szőlő fajta Ft/kg
Aletta 105
Arany sárfehér 110
Bianka 105
Cabernet sauvignon 115
Chasselas 105
Cserszegi fűszeres 125
Ezerjó 115
Generosa 115
Irsai Olivér 185
Kékfrankos 115
Kövidinka 110
Kunleány 105
Rajnai rizling 125
Rizlingszilváni 120
Zalagyöngye 105
Zöld veltelini 125
Zweigelt 110
A szüret során a borvidéken várható felvásárlási árak kompenzációs felárral
forrás: HNT
2399 A felvételen Herczeg Imre a rajnai rizling ültetvényében
fotó: Barta Zsolt
008 A költségek csökkentése érdekében, aki csak teheti szőlőkombájnnal szüretel.
Fotó: Pozsgai Ákos