fenntarthatóság

2020.03.06. 12:43

Egyre elterjedtebb a biogazdálkodás Magyarországon

Magyarországon már 210 ezer hektáron foglalkoznak ökológiai gazdálkodással.

Az elmúlt bő évtizedben több mint 60 százalékos gyarapodást ért el az ökológiai mezőgazdasági ágazat Magyarországon – mondta el a Világgazdaságnak Drexler Dóra, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKI) ügyvezetője a lap pénteki cikke szerint.

A nürnbergi Biofach kiállításon tapasztaltakat összegezve hozzátette, hogy nemzetközi szinten a 2018-as rekordév volt a biogazdálkodásban, hiszen az ökológiai művelésbe vont területek 2 millió hektárral növekedtek. A globális adatok szerint tehát folytatódik az elmúlt évek pozitív tendenciája, és ebben a folyamatban már hazánk is fel tud mutatni előremutató eredményeket – fogalmazott.

Magyarországon a legfrissebb adatok szerint 3929 vállalkozás foglalkozik ökológiai gazdálkodással csaknem 210 ezer hektáron.

Az eseményt a lap szerint egyébként Jane Goodall világhírű etnológus, antropológus és főemlőskutató vitaindító beszéde nyitotta meg. A csimpánzkutatásairól is ismert világhírű tudós a fenntartható megoldások mellett érvelve kiemelte: „A mezőgazdaság legfontosabb célja manapság a modern ipari gazdálkodástól, a monokultúráktól, az intenzív állattenyésztéstől és a GMO-tól való eltávolodás”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik